Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő s...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ötödik rész Jobban utálok veszíteni, mint amennyire szeretek nyerni. Pénzcsináló c. film
II. Felvonás
Zakatoló szív.
Gyorsaság.
Az első gondolatom, mikor odaültem a lányokhoz, az az volt, hogy annyi smink van a fejükön, hogy nem látom tőle az arcukat. Persze ez csak erős szarkazmus, de akkor is a több centis műszempillák, és vastagon kihúzott szemöldökök kereszttüzében eléggé feszélyezve éreztem magamat. Miután ott hagytam Julyt, máris elfogott az egyedüllét. Most pedig, egy csoport műbaba között, még inkább kilógtam. Én jobb napjaimon is, csak a szempilláimat festettem ki, és egy olyanon, mint a mai, egyáltalán nem volt rajtam semmi. Az egyenruhám még mindig gyűrött volt, a hajamban pedig még mindig volt egy bazinagy pukli. Egyszóval kilógtam.
- Szia Bell – senki nem hívott Bellnek. Ugyan az Isabella eléggé sok fajta képpen volt becézhető, de egy olyan ember sem akadt, aki Bellnek szólított volna. Máris utáltam. – Gondolom csodálkozol, hogy miért hívtunk ide.
Az összes lány kék zakójának a zsebéből ugyanolyan fekete selyemzsebkendő lógott ki. Ugyan arcuk kissé valóban megviselt volt, egyikük sem állt olyan közel a gyászhoz, hogy ne kenje fel a szokásos smink adagját. Az összes lány ott volt, még Zea is, aki hetekkel ezelőtt elült az asztaltól, valamilyen oknál fogva.
- Igen, csodálkozom – bólintottam, mire Amanda, aki az előbb is szólt hozzám, butácskán elmosolyodott.
- Akkor elmondjuk mi az ábra – kezdte Faith, majd hosszú rózsaszín körmeit megkocogtatta az ebédlőasztal lapján. Fúj, hogy szedi ezzel fel az aprót egyáltalán? – Tudni akarunk mindent arról az éjszakáról.
- Igazán? – szaladt fel a szemöldököm. – Mert nekem is vannak ám kérdéseim.
- Az egyetlen, akinek itt joga van kérdezni, azok mi vagyunk – hajolt előre fenyegetően Wendie Miller, és még Faithnél is barátságtalanabb arcot vágott.
- Ha pedig nem adtok nekem jogot arra, hogy kérdezzek – feleltem én is tétovázás nélkül, még előre is hajoltam. – Akkor nem kapjátok meg a válaszokat a rohadt kérdéseitekre.
Talán Wendie Miller volt a legértelmesebb közölük, egyedül az ő arcán láttam, hogy felfogta mit is jelent ez. Szigorú vonásait eltorzította a fintor, amit vágott szavaim következtében. Bizony, nem adtam olyan könnyen az információt.
- Öt kérdést tehetsz fel – mondta, Faith kopogó körmeire rakta a tenyerét, és amolyan fejezd be pillantást vetett rá. – Cserébe mindent el kell mondanod.
