Ha érez a szív...》In Progress《

1.

STOP!
Amennyiben véletlenül tévedtél ide, de érdekel a sztori, kérlek keress rá a "Veszett szerelem" (1. Rész) című történetemre.
Köszönöm!💖

...Túl nagy csend. Hátrapillantottam, hogy megnézzem a többiek reakcióját. Ahogy hátrafordultam, megállt bennem az ütő és lelassult körülöttem az idő. A földet sötétszínű vér terítette be, és mindenki egy fiú köré csoportosult.

Minho.

Zakatoló szívvel rohantam oda,  utatvágva magamnak a többi tisztárs között. A futár a földön feküdt, körülötte egy hatalmas vértócsa állt.
Jeff és Clint már mellette ültek, és kesztyűs kézzel kutattak fásli után.
Térdreestem Minho mellett, és Clintre néztem.
-Hova kapta a golyót?
-Az alhasába. Lefertőtlenítjük, és nyomókötést teszünk rá, nem nagyon tudunk mást csinálni. -válaszolta pakolás közben. 
-Meddig élheti így túl? -kérdeztem reménytelenül, pedig magamban már tudtam a választ.
-Talán egy óra.
Minhóra néztem, és arcát a kezeim közé fogtam. Szemei csukva voltak, bőre pedig hideg volt. Lehunytam a szemeimet, és homlokomat az övének támasztottam. Nem veszíthetem el őt is. Nem halhat meg. Nem most, és nem így.
-Mira...-hallottam meg egy halk suttogást. Felpattantak a szemeim, és hátrahajoltam.
-Minho! Istenem, szólalj meg!-kiáltottam rá hirtelen felindulásból, de ő köhögött a szavak helyett. Erőtlenül felnyitotta szemeit, és rámnézett.
-Mennetek kéne. -nyögte ki végül, mire én hitetlenül néztem rá.
-Miről beszélsz Minho? Ha tényleg azt hiszed, hogy csak úgy itthagyunk, akkor nem ismersz eléggé.
-Fogytán az idő. Nekem már úgyis mindegy, de nektek sietnetek kell. -mondta halkan. Arcán a fájdalom jegyei tükröződtek, majd mikor Jeff rászorította a nyomókötést, felkiáltott. Megszorítottam a kezét, és úgy nyugtattam. Már épp belelezdett volna az "induljunk" szövegbe, de a terem ajtajának nyitódása félbeszakította.

Egy rakatnyi fekete ruhás kommandós rontott be a garázs-szerű épületbe, ahol jelenleg tartózkodtunk, és elkezdtek minket futólépésben kitessékelni. Felálltam Minho mellől, majd értetlenül nézegettem körbe. Két feketeruhás felsegítette a futárt, és kivitték a hatalmas kapun, aztán azt vettem észre hogy az én vállamat is megrázta valaki. Elkezdett vonszolni, de kitéptem magamat a kezei közül, és elrohantam Kaláért. A teremben mindenki kifelé igyekezett, Serpenyő, Tommy, még Jeff is kirohant. Az egész hely felborított padokkal és műszerekkel volt tele, én pedig tanácstalanul futottam az egyik berendezéstől a másikig. Hiába kiáltoztam a kutyám nevét, sehol nem láttam meg a fehér dögöt, és kezdtem kétségbe esni. Már az 5-dik kommandós jött oda értem, én viszont csak idegesen leráztam őket. Láttam, ahogy az utolsó megrázza a fejét, legyint egyet, majd beleszól az adóvevőjébe, "Csukhatjátok!". A vérnyomásom ismét az egekbeszökött mikor lassan elkezdték lecsukni a garázskaput, én pedig tudtam, hogy mennem kéne, de a  lelkiismeretem nem hagyott nyugodni.
Egyszercsak egy nyugtató kiáltást hallottam a terem végéből, a kapu mellől. Newt.
-Mira! Itt van! Kala itt van! Gyerünk siess! - felé néztem, és igaza volt. Kalamajka piros póráza a kezében, a kutya meg mellette ugrált és ugatott. Egy hatalmas kő esett le a szívemről és rohanni kezdtem feléjük. Az utolsó pillanatban kiestem a kapun, egyenesen fel egy hatalmas repülőre.
Amint beérkeztem, kettő feketeruhás karon ragadott, és a helyemre vonszolt. Nem olyan repülő volt, mint amilyenre én emlékeztem. Tágas belső, fegyelmezett légkör. A székek kettesével álltak, mint egy buszon. A legelső négy ülés előtt valamivel nagyobb tér volt, és amint beültettek a helyünkre megkezdtük a felszállást. Hátradöntöttem a fejem, és vettem egy mély lélegzetet.
-Minden rendben? Nem sérültél meg?-kérdezte a mellettem ülő Newt, kezében a kutyámmal aki egyből átugrott az én ölembe.
-Én... igen, mármint nem, vagyis... ah. Jól vagyok. -válaszoltam egy nagy sóhajtással. Magához húzott, és átölelt, én pedig a vállára hajtottam a fejem.
- Nagyon büszke vagyok rád, tudtam hogy megcsinálod.
-Akarod mondani megcsináljuk. -válaszoltam, majd ásítottam egyet.-Úristen! Minho? Hol van Minho? Jól van?- kaptam észbe hirtelen, de Newt azzal a lendülettel lenyugtatott.
-Ne aggódj, elvitték, most műtik a repülő másik részében. Minden rendben lesz.-mondta, miközben a fejemet maga felé fordította. A szemembe nézett, elmosolyodott, és megcsókolt. Fáradtság ide vagy oda, hirtelen ismét átjárt az ismerős bizsergés, a pillangók, és a vérnyomásom újból az egekbe volt. Aznap már sokadjára. Mikor elengedtük egymást, a vállára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemeimet. Kala összekuporodott az ölemben, engem pedig elnyomott az álom.

-Mira! Mira ébredj!
Erre keltem fel. Kellett egy pár másodperc, mire leesett hol vagyok. Newt ébresztett.
-Jó reggelt! -mosolygott rám. Egyszerűen nem értem, hogy tud ezek után mosolyogni.- Úgy tűnik, most megtudjuk mi történik körülöttünk.
Felkaptam a fejem, és kinéztem az ablakon, de mivel még mindig sötét volt, csak a kint tomboló vihart láthattam. Elöl, a székek előtt egy fehér köpenyes nő jelent meg. Hosszú szőke haja volt, a szíve fölött egy kis tábla állt, VESZETT felirattal. Ezt Newt is észrevette, és megszorította a kezem, tudatomra adván hogy most nem tehetünk semmit. Aprót bólintottam, majd a nő megszólalt.
-Üdvözöllek titeket gyerekek. Nagyon örülök, hogy ennyien vagytok, sokkal kevesebb túlélőre számítottunk. Az én nevem Ava Paige, és a VESZETT-től jöttem. Először is, szeretném ha tudnátok, hogy mindennek ami veletek történt, nyomós oka volt. A VESZETT (Világvége-Einstein-Szekció Tiltott-Terület) egy új szervezet, ami jelenleg a világ megmentéséért küzd.
Az utóbbi időben a földet napkitörések sorozata érte, ezzel elviselhetetlen forróságot okozva a felszínen. Erdőtüzek, elsivatagosodás, hatalmas városok leégése volt az eredmény. Ez a hőmérséklet ideális körülményeket teremtett egy halálos vírusnak. Itt Kitörésként fogtok róla hallani. Egy olyan betegségről van szó, ami az agyat támadja meg, és rövid idő alatt átveszi az irányítást a test fölött. Sajnos.. még nem találtunk rá gyógymódot, viszont a kutatások folyamatosan zajlanak. Mivel vírus a föld lakosságának kétharmadát már kipusztította, az emberek félnek. Joggal kérdezhetitek, hogy ez titeket miben érint... Nos, ti lehettek a kulcs az emberiség túléléséhez. A legtöbbőtök vérében ugyanis egy különleges anyag található meg, ami immunissá tesz benneteket a vírussal szemben. Ahhoz, hogy ehhez az anyaghoz hozzájussunk, tesztelnünk kell titeket, és felmérni a reakciótokat, és túlélési képességeteket. Mi csak változóknak hívjuk őket. Ezek segítségével tesztelhetünk titeket hiszen érthetően csak a legerősebb génekkel rendelkezőkre van szükségünk. Talán ez most kissé brutálisan hangozhat, de higgyétek el, jó okkal tettük, amit tettünk.
Az útvesztő volt az első változó, most pedig életbe lép a második.