Ha érez a szív...》In Progress《

6.

Mind ott volt. A fehér ruhás nő, a kommandósok, a pilóta. Egytől-egyig élettelenül lógtak le a mennyezetről.
Még talán életemben nem ijedtem meg annyira, mint akkor. Négykézláb hátráltam be a fiúk szobájába, amíg neki nem mentem valaki lábának. Sokkos állapotomban nem gondolkoztam azon, hogy ki volt az, egyszerűen kikerülve őt tovább kúsztam a falig. Még mindig a szemem előtt volt a kép, ahogy ott lógnak a testek.
Az egyik kommandósnak levágták a karját, szeme nyitva volt, elfehéredett és előre nézett. A haját csomókban kitépték, ruhája szakadt volt, és véres. Egy másik fekete ruhás látszólag teljesen épen volt felakasztva, de a mellkasából egy hatalmas kés állt ki. Kivétel nélkül mindegyik alatt vértócsa állt.
A fiúk mind felpattantak, és kinéztek az ajtón kívülre. Én már abbahagytam a sikítozást, csak erőtlenül néztem magam elé, és tátott szájjal, hangtalanul sírtam. Hallottam, ahogy a többiek döbbenten kiáltgatnak, de nem érdekelt. Elegem volt.

Jó egy óra kellett hozzá, hogy lenyugodjak, de végülis sikerült. A fiúk kitalálták, hogy Kalával megnézetik a testeket, hátha nem igaziak.
Ezt tartottam az egyetlen jó ötletnek ezen a kibökött helyen, de nem bírtam átmenni a másik szobába. Az ajtóban megálltam, egy ruhaanyagot szorítottam az orrom és a szám elé, és úgy figyeltem, ahogy Kalát kivezetik a szobámból. A kutya farokcsóválva, láthatóan minden gond nélkül követte a fiúkat. Tommy tartotta a pórázt, és húzta maga után a kis szöszt, aztán leültette és rámnézett. Én egy aprót biccentettem, jelezve hogy készenállok. Leguggolt Kala elé, és lecsatolta róla a pórázt.
-Kala! Gyere ide! - kiáltottam oda neki, mire a kutya boldogan futott hozzám. Át a testeken. Amikor azt hittük, nekimegy egy hullának, ő minden gondolkodás nélkül keresztülrohant rajta. Mögöttem Minho cifra káromkodását lehetett hallani, a többiek pedig fejrázva kezdtek el beszélgetni.
A Veszett legújabb trükkje, hogy az őrületbe kergessenek minket. És ismét sikerült nekik felzaklatniuk. Amikor felfogtam ennek az egésznek a súlyát, kiszakadt belőlem a zokogás. Mintha egy kibökött esőcsatorna lettem volna árvíz idején, nem tudtam abbahagyni a sírást. Egyszercsak két erős, védelmező kar fonódott körém. Fel se kellett néznem, hogy tudjam, ki ölel át. Arcomat a vállába temettem, és szorosan magamhoz öleltem.
-Ne aggódj pillecukor, minden rendben lesz.- mondta Newt, majd belepuszilt a hajamba.
-Pillecukor? -kérdeztem elmosolyodva, mire csak egy helyeslő "hümmögés" volt a válasz.
-Imádom.

Újabb egy óra telt el, amit a fiú szobában ülve töltöttünk. Mindenkinek korgott a gyomra, így próbáltuk elterelni az emberek figyelmét. Körbeültünk a földön, és beszélgettünk. Kicsit megismertem a többi tisztársat is, és nagyjából mindenkivel elvoltam. Végül kivontam magamat a beszélgetésből, és Kalával az ölemben ültem a körben, halkan figyelve a többi fiút. A helyzethez képest senki nem volt csalódott, dühös netalántán reményvesztett. Mindenkiben ott volt a szikra, amiről tudtam, hogy bár könnyen fellángol, de ki sose alszik.
Mély gondolatmenetemből a mellémpattanó Aris zökkentett ki. Lehuppant mellém, közben vállával oldalba lökött.
-Helló szépségem! Miért búslakodsz itt egyedül?- kérdezte. Egy kicsit odébbcsúsztam, ezzel jelezve neki, hogy benne van az aurámban. Nem vette az adást, ő is odábbcsúszott.
-Nem búslalodok. Unatkozom. -válaszoltam semleges hangnemben, hátha elmegy. Mondanom sem kell, nem ment el..  két ujját a vállamon "lépegetve" végigvezette, fél szemöldökét sokatmondóan felhúzta, és vigyorogva beszélt.
-Lenne egy pár ötletem, hogy hogyan üssük el az időt... -kezeit lelöktem a vállamról, vele szembe fordultam, és felemeltem a hangom.
-Mégis mit képzelsz magadról? Nekem van barátom!
-Ugyan kérlek, és ki az?- nevetett fel a fiú öntelten.
-Én. - suttogta mögötte egy hang, mire Aris ugrott egyet. Ijedten hátrapillantott, és mikor meglátta Newtot, teljesen lesápadt.
-Newt! Én.. ő.. nem úgy értettem! -kezdett el mentegetőzni.
-Persze, persze tudom. Na figyelj. Ha egy ujjal is hozzá mersz nyúlni a barátnőmhöz, letöröm a kezeidet, és ledugom őket a torkodon. Megértetted?- kérdezte nyugodtan, közben végig mosolygott.
-Persze! És... sajnálom! Én nem tudtam! -nézett rám. Biccentettem egyet felé, ő felugrott, és kínosan odébbállt. Newt leült mellém, mire én a vállára hajtottam a fejemet.
-A Barátnőm?-kérdeztem vigyorogva.
-Hát.. gondoltam..
-Szeretlek.-vágtam a szavába, mire egy pillanatra lefagyott, aztán mosolyogva válaszolt.
-Én is szeretlek. Hogy vagy?
-Kibököttül éhes vagyok.
-Tudom... én is. De ne aggódj, majd csak küldenek nekünk valamit. -mondta, majd hátradöntötte a fejét, és lehunyta szemeit.
Nem hazudtam az éhségemmel kapcsolatban. Olyan érzés volt, mintha egy fenevad lenne a hasamban, ami ki akar törni, és jelenleg felemészti a gyomromat. Iszonyatos.

Újabb órák teltek el, ismét ránkesteledett, én pedig visszamentem a szobámba. Kala még viszonylag jól tűrte az éhséget, én viszont már nem annyira. Bedőltem az egyik ágyba, és azon nyomban elnyomott az álom. Éjjel sokszor felkeltem, és kimentem inni, na nem mintha azzal egy kicsit is csillapíthatnám ezt a kínzó érzést, de legalább beviszek valamit a szervezetembe. Már 2 napja nem ettem. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyva visszafeküdtem aludni.

Valaki böködi a fejemet. Lassan kinyitottam a szemeimet, és Minho vigyorgó képével találom szembe magamat.
-Jó reggelt álomszuszék! Nézd csak mit hoztam! - mondta, és mielőtt még bármit is kérdezhettem volna, az arcomba tolt valamit.

Egy almát.

~ Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen ritkán hozok részt, ezen ígérem változtatok.. sietek, na meg felpörgetem az eseményeket, mert valószínűleg halálra unjátok már magatokat.. ti pedig ha tetszik, ne habozzatok megnyomni a kis 🌟-ot, illetve kommentet írni, csak hogy tudjam, van-e még értelme folytatni a sorit. 😝 Előre is köszönöm!💖
                                   ~BlackMagic 🖤