Ha érez a szív...》In Progress《

9.

Brenda hozott nekünk két konzervet plusz egyet Kalának, majd leült mellénk. Én, természetesen mint egy vadállat nyitottam fel a kaját, és bármi is volt az, tömni kezdtem magamba.
-Lassíts! Ki fogsz hányni mindent.- mondta, miközben kikapta a kezemből a fémdobozt.
Gyilkos tekintettel néztem rá, ölni tudtam volna a maradékért.
-Meg kell becsülnöd az ételt! Ebben a világban nem fogsz sokat látni. Ki kell élvezned minden harapást. Meg azért az sem árt, ha a gyomrodban marad. Amúgy is, ez már egyike az utolsó adagjainknak, szóval kérlek.. - nézett vissza ugyanolyan nézéssel, majd végül a kezembe nyomta a konzervet. Kissé lelkiismeretfurdalásom lett, köhhintettem egyet, kihúztam magam, és mint egy úrihölgy, szép lassan folytattam az evést. Brenda elmosolyodott, és letette a kezéből az ételét. 
-Szóval.. nektek mi a történetetek?
-A micsodánk?- kérdezte Minho felvont szemöldökkel.
-A történetetek. Tudod, az, hogy hogy kerültetek ide. 
-Ez egy elég hosszú sztori...- nevettem fel kínosan, de Brendát ez egy cseppet sem érdekelte. Csupán csak annyit mondott;
-Van időnk.
Összenéztünk Minhoval, ő pedig elmesélte a lánynak az összes eddigi emlékünket, azonban a barátainkról nem beszélt. Mindig csak "a többiek"-nek hívta őket. Illetve azt sem említette meg, hogy én... nem vagyok értékes. Brenda hatalmas szemekkel hallgatta végig a futárt, látszott rajta, hogy alig hiszi el azokat, amiket a fiú mond.
-Hűha.. hát ez.. elég.. érdekes. És nem gondolod, hogy keresni fognak titeket? Csak észreveszik, hogy eltűntetek, nem? -kérdezte a lány.
-De, talán. De már nem számít. Nem találhatnak meg minket, vagy ha mégis, legalább egyszerűbben kihozzuk a többieket.
-És a kutya?
-Mi van vele?-néztem fel egyből.
-Őt hova rakjátok addig?
-Természetesen visszük magunkkal.
-Gondolod, hogy az működni fog? -kérdezte Brenda cinikusan.
-Nem fogom hátrahagyni. Téma lezárva. -válaszoltam, majd ezután csendben befejeztük az evést.
Az étel úgy hatott rám, mint egy kiszáradt kóróra a víz. Talán semmi mást nem kívántam még ennyire az életemben.

Csendes pihenésünket egy vérfagyasztó sikoly szakította félbe. Felkaptam a fejem, és a nyitott pinceajtó felé néztem. Aztán Brendára irányítottam a tekintetem, hátha ő tudja mi folyik itt. A lány halálsápadtan állt a lépcső alján, majd szélsebesen megindult felfelé. A helyzet egyre feszültebbé vált. Minho Jorgét kereste, de a férfi már rég fent volt, így én is felpattantam, Kala pórázát a kezembe kaptam, és elindultam felfelé a lépcsőn.
A sikoly ismét felhangzott, ám ezúttal már sokkal halkabban. "Talán csak egy környéken lévő buggyant volt az. Igen, biztosan csak egy buggyant." - próbáltam magamat lenyugtatni, sikertelenül. egy kis idegesítő hangocska a fejemben szüntelenül mondta a magáét, miszerint tévedek.
A lépcső tetejétől Brendát követve az ajtó felé vettem az irányt.
Az ajtófélfában megálltam, és rövidre fogtam Kala pórázát. A perzselő meleg hirtelen csapott meg, így kellett egy másodperc, míg magamhoztértem, de utána tisztán láttam az eseményeket odakint.
Egy nő futott felénk, de egy buggyant a lábán "lógott", így az nem tudott továbbjönni. A fertőzött kezébe egy kés volt, amit kegyetlenül döfött bele a nő lábába, majd húzta ki, és ismételte meg az előbbi mozdulatotsort. Az áldozat emiatt újra és újra felsikoltott, de nem tudott szabadulni a buggyanttól. A kezében konzervek, és vizek voltak, amikkel felénk igyekezett, csak valószínűleg ezt meglátta a buggyant, így egy már nem emberi, inkább állati harc kezdődött el. Lélegzetvisszafojtva figyeltem a jelentet, látván a szenvedést a nő arcán... de tudtam, hogy nem futhatok oda. Nem kockáztathatom se az én, se a kutyám életét.
-Ana! -hallottam Jorge kiáltását. A férfi egy pisztolyt rántott elő, hogy lelője a buggyantat, de Brenda kiütötte a kezéből.
-Jorge, ne! Idevonzod a többit is! - rázta meg Brenda a vállait, majd a kezébe nyomott egy kést. Intett a fejével, és elkezdtek rohanni.
Akkor jutott el a tudatomig, mit is mondott Jorge. "Ana, a felesége, aki elment ételért. A felesége, aki fertőzött."
Minhora pillantottam.Látszott rajta, hogy visszafogja magát, mintha csak ismételgetné a fejében... "Nem mehetsz oda. Nem teheted". Felemelte a fejét és összeakadt a pillantásunk.
Aztán támadt egy ötletem. Lenéztem a kezemben tartott pórázra, majd vissza Minhora, aki mintha tudta volna mit akarok tenni, egy Nem!-et kiáltott. Na nem mintha ezzel annyira meg tudott volna állítani, így gyorsan a kezébenyomtam a piros szíjt, és a többiek felé futottam..
Volna, ha nem fogja meg a kezemet.
-Nem mehetsz oda Mira! Már nincs esélye!-kiabált rám Minho.
-De talán segíthetek rajta!
-Vagy te is megfertőződsz! Erre nem gondoltál? Mi lesz Kalával, ha meghalsz? És mi lesz velem?- kérdezte idegesen, majd mikor meglátta könnyáztatta arcomat, vett egy mély sóhajtást, aztán lenyugtatta magát. Magához húzott, és megölelt. Erősen öleltem vissza, magamba szívtam az ismerős illatát, ami mindig is a frissen vágott fű-illatra emlékeztetett.
Mindeközben teljesen megfeledkeztünk a mögöttünk zajló élet-halál harcról, amire csak egy, a többinél is hangosabb sikoly emlékeztetett. Elengedtem Minhot, és megfordultam. Az a látvány örökre az emlékeimbe égett. Ana a földön feküdt, a buggyant pedig a hátán ült, a kést a levegőben tartva, majd a tehetetlen nő hátába szúrta azt. Jorge az utolsó pillanatban ért oda, rántotta le a fertőzöttet, és vágta el a torkát. De már mindegy volt.. elkésett.

Odarohantunk Minhoval, a tisztességes távolságot megtartva. Kalamajka pórázát rövidre fogtam, és a fejét simogatva próbáltam őt megnyugtatni. Jorge a hátára fordította a már halott nőt, arcát kezei közé fogva szólongatta őt.
-Ana! Ana ébredj fel kérlek! Ne hagyj itt, könyörgöm!- sírt a férfi de a nő már soha többet nem nyitotta ki a szemét. Jorge ráborult a mellkasára, és úgy zokogott. Ez az állapot nem tartott sokáig, mivel úgy 2 perc múlva egy állatias hörgést hallottunk meg.
Majd mégegyet.
És megint.  
-Buggyantak!- mondta Brenda.- Gyorsan, az ételt! 
A vérnyomásom ismét az egekbeszökött. Idegesen pillantottam körbe, de egyelőre nem voltak sehol. Minhoval együtt azonnal felkapkodtuk a konzerveket, Brenda pedig a vizeket hozta.
-Jorge! Gyerünk, mennünk kell! Gyere!-kiabált a férfire, de mindhiába, nem tudta elszakítani elhunyt felesége mellől.
-Ebből elég. Most azonnal indulunk.-mondta megelégelve, majd megfogta Jorgét, és a hónaljánál fogva talprarántotta. -Te tényleg ilyen hülye vagy? Nem hallottad? Majd később megsiratod Anat, feltéve ha nem akarsz mellékerülni! Most pedig indulás!- kiabálta arcába. El kell ismernem, keményebb lány, mint azt gondoltam volna. Jorge bólintott egyet, felkapta a maradék vizeket, és futólépésben elindultunk a "szállásunk" felé.
A hörgések, kiáltások, sikolyok egyre hangosabban hangzottak fel a hátunk mögött, így gyorsabb iramra kapcsoltunk. Amint elértük  a házat, bevágódtunk az ajtón, majd le a pincébe. Mikor mind beértünk, egy emberként estünk a földre. A világítás nélküli pincében az orrunkig se láttunk, bár ez nem is volt akkor probléma. Visszafojtott lélegzettel feküdtem a hideg pince padlóján, és amikor Brenda felszólalt, majdnem szívrohamot kaptam.
-A rohadt életbe! -szólt a kelleténél kicsit hangosabban a lány.
-Mivan már?- kérdeztem tőle idegesen. "Hiszen megmenekültünk... nem?"-gondoltam.  Brenda felállt, és ököllel beleütött a falba. Legalábbis a hangok alapján csak erre tudtam gondolni.
-Hát nem érted? Mit gondolsz mennyi ideig bírja ez az ajtó? Itt nincs másik kijárat! - mondta a lány.- Mindannyian csapdábaestünk.

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ennyi ideig nem volt új rész, csak egyszerűen nem volt ami ösztönözzön.
Nem jött az ihlet, a mostani részekbe nincs benne Newt, és nem voltak mostanában kommentek se, így aztán tényleg elment a kedvem az egésztől.
De! Az utóbbi napokban több vote-ot illetve kommentet is kaptam, megnéztem mégegyszer a filmeket, és újraolvastam a könyveket, úgyhogy büszkén jelenthetem ki, készenállok folytatni a sztorit! 😁
Nem ígérem, hogy olyan gyors leszek, de már nem havonta rakok ki egy részt. 😅
Illetve szeretném megköszönni az 1. Könyvön a 4K-s megtekintésszámot. Ti vagytok a legjobbak srácok😍 köszönöm!

Ígérem sietek.
                               ~BM.🖤