Ha érez a szív...》In Progress《

4.

-Azt a golyót nekem szánták. Minho lökött félre. Tehát akkor én megegyezek a B csoportbeli Aris legjobb barátjával, Mira pedig Arissel. Nagyszerű. De én nem haltam meg... ilyenkor mi van? - kérdezte lassan kilogikázva Tommy.
-Hát haver... gőzöm sincs. De ha Aris itt van, akkor a B csoport se lehet olyan messze. -válaszolta Minho, mire az említett fiú szeme felcsillant.
-És mit jelent az, hogy a Szövetséges?
-Talán... azért kaptad ezt a "kinevezést", mert itt vagy. A kérdés inkább az, hogy Mira hogyhogy nincs a lányokkal.- erre már én is felkaptam a fejem. Thomas egyre inkább elgondolkozott.
-Tesó, ne már!-néztem rá ijedten, mire elnevette magát, magához húzott, és összeborzolta a hajam.
-Csak viccelek. Ha eltűnnél, felforgatnánk érted ezt az egész kócerájt.-mondta, én pedig egészen elpirultam. Idilli kis helyzet volt, egészen addig, amíg az összes tisztárs előtt egy hatalamasat nem kordult a hasam.
El tudtam volna süllyedni. Thomas elnevette magát, én pedig lefagyva ültem ott, és szobrot játszottam.
-A mi kis Miránk éhes. -nevetett hangosan, amibe a többiek is becsatlakoztak, míg végül mindenki vagy helyeselt, vagy kacagott.
-Srácok, keresnünk kéne valami kaját, vagy nem tudom.. -helyeselt Aris, majd felállt, és a kijárat felé indult.  Rövid haja cseppet sem takarta a nyakát, így egyszerűen kiszúrtuk a tetoválását.
-Állj meg! -kiáltott rá Minho, majd felugrott, és egyből odapattant mellé. Lejjebbhúzta a csuklyáját, és úgy kémlelte a feliratot a fiú bőrén.
-Mit csinálsz te bökött? Engedj el! -kezdett el Aris kapálózni de a futár egy pillanat alatt lefogta a karjait.
-Ez meg hogy került ide?
-Miről beszélsz?
-A tetoválásról a nyakadon.
-Mi..? Milyen tetoválás?-kérdezte Aris, majd a kezével végigtapogatta a nyakát. -Esküszöm, hogy még tegnap este nem volt ott!

A VESZETT tulajdona. B csoport. B1-es alany. A szövetséges.

-Ez meg mit jelent?- nézte Minho, de mivel nem hangosan olvasta fel, ezért én is odaléptem, hogy megnézzem magamnak.
-Micsoda? Mi van rám írva? -kezdett el Aris pánikolni, ezért felolvastam neki.
-Nem tudom hogy került oda! Tegnap este zuhanyoztam, és akkor még nem volt ott! Észrevettem volna!
-Tényleg azt akarod velünk elhitetni, hogy az éjszaka közepén varrták ezt rád?-kérdezte ironikusan Minho.
-Nem hazudok! -mondta Aris, majd a fürdőbe lépett, hogy ő is lássa.
-Egy szavát sem hiszem el. -Fonta össze kezeit maga előtt Minho, miközben rosszindulatúan méregette a tükörben bámészkodó fiút. Ez a beállás pedig tökéletes rálátást nyújtott az ő nyakára is. A vastag fekete betűk tisztán látszódtak a tarkóján.

A VESZETT tulajdona. A csoport. A7-es alany.
A Vezér.

-Minho.. -kezdtem volna bele, ha ő maga félbe nem szakít.
-Nem Princess, ne is próbálj lenyugtatni! Egyszerűen nem tudok neki hinni! Az ember észreveszi ha valamit a nyakára tetoválnak!
-Nem érted...
-Ó dehogy is nem értem. Át akar minket verni.
-De a...
-Nincs de! A Veszett...
-Minho! Fogd már be és figyelj rám! -akadtam ki.- A te nyakadon is ott van!
A futár lefagyott egy pillanatra, hátranézett rám, majd Tommyra és Newtra, végül az egész szobára, és mindenki helyeslően bólintott. Felmérte a helyzetet, aztán besprintelt a fürdőbe. Immár ketten nézegették ott a tarkójukat.
A további tanácskozást Newt kezdte.
- De ha az ő nyakukon van... akkor a miénken miért nincs?
- Honnan tudod, hogy nincs?-kérdezett valaki a tömegből. Biccentett egyet Newt, majd megfordult, és lejjebb húzta a kapucniját.
Az ő tarkóján is ott virítottak a betűk. Közelebbhajoltam, majd felolvastam mindenkinek.

A VESZETT tulajdona. A csoport. A5-ös alany.
A Ragasztó.

-A Ragasztó? Mit akar ez jelenteni?- kérdezte Newt elgondolkodva.
-Nem tudom... lehet azért hívnak így, mert te tartasz össze mindenkit. - erre egy halvány mosolyt villantott. Odaléptem Thomashoz, és elolvastam az ő "címkéjét" is. Amikor végigfuttattam a szemeimet a sorokon, teljesen lefagytam.
-Na? Én mi vagyok?-kérdezte izgatottan. Nem válaszoltam.- Mira?
-Te? Hát... te az A2-es alany vagy.
-És mi a nevem?
-Tulajdonképpen nincs neved.
-Mira, ne idegesíts, mi van odaírva?! -megköszörültem a torkom, és kimondtam.
-Meggyilkolandó a B csoport által.
Thomas hirtelen megfordult, és ijesztően lesápadt.
-Micsoda?! -emelte fel a hangját, majd csatlakozott a fürdős társasághoz, ami amúgy eléggé gyorsan bővült. Mindenki meg akarta tudni, mi is ő.
-Newt? Én mi vagyok? -kérdeztem a fiúnak hátat fordítva. Felemeltem a hajamat, és hagytam, hogy elolvassa.
-Na?
-Hát... te az A1-es alany vagy.-kezdte ugyanazt a játékot, amit én játszottam Tommyval.  Köhhintett egyet, és a hangja meg-meg remegett. Ebből tudtam, hogy baj van. Feléfordultam, és kicsit felemeltem a hangomat.
-Newt! Mondd már mi van?!
-Azt írják... hogy te vagy az Áldozat.

Az emberek még mindig odakint nézegették egymás tarkóját, és tanácskoztak mit is lehetne tenni. Én a szobámba léptem, és Kalamajkával foglalkoztam. Át kellett gondolnom a dolgokat.
Térdeimet felhúzva ültem a földön, hátamat az ágy oldalának döntöttem, és simogattam Kalát. A kutya fáradtan feküdt a lábaimnál, látszólag elaludt. "Kis szösz... mennyi mindenen mentünk már keresztül." -gondoltam,  aztán az ablak felé néztem. Nem voltak hullák odakint, bár a buggyantak össze-vissza járkáltak. Többen is odatévedtek a rácsos ablakhoz, és próbáltak bejutni, de a szobámban lévő poroltóval mindig rácsaptam a benyúló kezekre, így kezdtek szétszéledni.
A hangjuk förtelmes volt. Egyátalán nem hasonlított már emberi hangra, kivéve azokat akik beszéltek. Ugyanis ilyenek is voltak. Ezek nem úgy néztek ki mint a filmes zombik, inkább a hajléktalanokra hasonlítottak. Az agyuk még nem volt elborulva, így tudtak beszélni, még ha nem is értelmesen. Ez történt most is.
-Szia kislány! Engedj be! Légyszi, légyszi, légysziii!-mondta egy, az ablakhoz közeledő buggyant. A ruhája szakadt volt, haja néhány helyen kitépve, és... nem volt meg az egyik karja. Ahogy beszélt, vér folyt ki a száján. Az ablakhoz ért, és benyúlt a rácson. Kala felkapta a fejét, én pedig gondoltam kiderítem milyen szerzetek ők. Odaálltam az ablak elé pont olyan távolságra, hogy ne érjen el.
-Miért engednélek be? -kérdeztem tőle, ő pedig elkezdte a fejét forgatni őrült sebességgel.
-Légyszi légyszi! Olyan szép kezed van! Nekem adod? Add nekem! -emelte fel a hangját.
-Nem adom. Ki vagy te?
-Én? Buggyant vagyok. Egy rohadt Buggyant vagyok!
-Honnan jöttél?
-Nem tudoooom! Megnézhetem a kezed?
-Nem. Minden Buggyant ilyen?
-Igeeen. Vagyis neeeem. Nem mondom meg.-kezdett el őrült módjára kuncogni, és közben rázta a fejét.
-Na jó, ebből elég. - léptem hátra, majd megragadtam a poroltót, és ütésre készen felemeltem.
-Nee! Tedd le kislány! -ugrott hátra a buggyant, de beragadt a keze és nem tudta kihúzni.
-Azt kérdeztem; minden buggyant ilyen?!
-Nem! Nem! Vannak kevésbé elborultak is! - kiabálta a férfi, és közben félig guggoló pózba helyezkedett.
-Kössz! És most kotródj innen! - vágtam hozzá, és pont úgy ütöttem a kezére, hogy az kiszabaduljon a rácsok közül. Fájdalmában felüvöltött, bár ez a hang egyátalán nem hasonlított az előző emberi hangokra, majd még egyszer visszanézett haraggal a szemében, és elfutott.
Ha még eddig nem is voltam benne bizonyos, most már tuti; nem akarok buggyant lenni.
-Minden rendben, Mira?-hallottam meg Newt hangját az ajtóból. Még lihegtem egy kicsit az események hatása alatt, majd leraktam a poroltót.
-Igen. -fordultam meg- Kifaggattam egy buggyantat.  Azt mondta, több stádium van. Ennél többre viszont nem futotta. -mondtam, mire Newt odajött, és megölelt. Gyengéden visszaöleltem, és magambaszívtam az illatát. Igen, még egy ilyen lehetetlen helyzetben is jó illata volt. 
-Történt valami ez az egy óra alatt? -kérdeztem, fejemet még mindig a vállába fúrva.
-Hát... Tommyék még mindig próbálják feldolgozni a feliratokat, és mindenkinek korog a gyomra. Azon kívül nem sok.-mondta Newt, de mielőtt még reagálhattam volna, Jeff kiáltását lehetett hallani. Egyszerre kaptuk fel a fejünket, egymásra néztünk sokatmondó pillantással, majd kisiettünk a szobából.
A fiúk szobájából jött a hang, ami inkább meglepődés szerű kiáltás volt, mintsem félelmet keltő. Mire beértünk már többen is voltak ott. Mindenki egy pontot nézett, az pedig az ablak volt. Már lelkiekben felkészültem, hogy egy rothadó emberi testet fogok látni, vagy egy lakmározó Buggyantat, netalántán valamit, ami még ennél is rosszabb. Mindezzel ellentétben egy, az átlag ember számára még csak nem is ijesztő dolgot láttunk meg: egy téglafalat. Valaki 2 perc alatt bebetonozta az ablakunkat. Minho odalépett és megérintette.
-Ez szilárd. Nem most lett befalazva.
-Dehát ez lehetetlen! Most jöttünk ki innen Clinttel egy két perce, akkor még nem volt itt!-mondta idegesen Jeff, közben (tőle nem megszokott módon) hadonászott a kezeivel. Ekkor Kalamajka ugatását hallottuk meg az én szobámból. Egyből átfutottunk a másik helyiségbe, ahol csak a kutyámat láttuk, aki támadó állásban vicsorított az ablakom felé.
Helyesbítek, a volt ablakom felé.
-Mi van, Kala? Mi történt? -ugrottam oda a kutyához, és elkezdtem simogatni, hogy lenyugtathassam. Ez részben sikerült is, de még mindig morgott a téglafalra. Annyira abszurd volt a helyzet, hogy azt szavakba nem lehet önteni.
-Mi a franc történt itt ennyi idő alatt? -kérdezte Newt szintén idegesen, de még mielőtt bárki válaszolhatott volna, Kala váratlanul kiugrott a kezeim közül. Elrugaszkodott a talajtól, kétlábraemelkedett és a téglafal felé ugrott. Hatalmas lendülettel szinte repült egyenesen a fal felé. Felsikítottam, és összeszorítottam a szemeimet, de nem hallottam reccsenést, inkább meglepett kiáltásokat a hátam mögül. Óvatosan kinyitottam az egyik szememet. Amit láttam, hihetetlenebb volt minden eddiginél: a kutya feje eltűnt a falban, és úgy ugatott tovább.