Ha érez a szív...》In Progress《

14.

És azután? Azután megszólalt.
-Minho, én azt hiszem... pihenned kéne egy kicsit. Mirát majd én megkeresem, ne aggódj.
Hatalmasat kő esett le a szívemről. Leengedtem a fejem, és magamban hálát rebegtem.
-Kösz haver. Talán igazad van, rámférne egy kis pihi. -mondta Minho majd fejrázva bement.
Tommy miután meggyőződött róla, hogy a fiú nem látja, megfordult, és csípőre téve kezeit nézett rám. Én már törökülésben ültem, és megrántottam a vállaimat. Ő széttárta karjait és értetlen-dühös fejet vágott, mire én csak intettem, hogy jöjjön fel.
Lelkiekben felkészülve vártam, hogy felérjen. Közben a hátamra feküdtem, és néztem a tiszta eget.
 Megrázó dolgokon mentem keresztül? Igen. Épp most hallottam valamit, amit nagyon nem kellett volna? Így van. Ismét magyarázkodnom kell, vagy hazudnom? Megesik. De hogy akkor miért vagyok ilyen boldog, gondtalan, azt senki ne kérdezze. Nem tudom.
Szemeimet lehunytam, kiterültem a háztetőn, és mosolyogva vártam. Nem kellett sokat.
-Mi a bökött sirató? -hallottam meg Tommy hangját, mire elvigyorodtam. Pillanatok alatt a hasamra fordultam, felkönyököltem és lábaimat a levegőben kezdtem lóbálni.
-Szia Tommy! -mondtam vigyorogva, majd megpaskoltam mellettem a földet. Ő értetlenül megrázta a fejét, de végülis leült.
Nézett rám, gondolom magyarázatot várva, én pedig néztem rá, csendben, mosolyogva.
Eltelt egy perc, kínos csendben.
-Na? -kérdezte végül.
-Mi na?
-Nincs valami mondanivalód?
-Jaj, de igen. Bocsi. - mondtam.
-Ennyi? - nézett rám már lassan dühösen, de én valamiért semmit se tudtam komolyan venni. Magamban én is lassan ideges lettem, mert nem tudtam megkomolyodni. Bárhogy próbáltam.
-Mit vársz, mit mondjak?
-Mondjuk hogy mi volt az a kitörésed odabent! - emelte fel a hangját. Mit mondhattam volna? Tudtam, hogy nem tudom átverni. Őt nem.
-Pontosan. -egy pillanat alatt a boldogról fagyossra vált a légkör. Nem esett le neki, de másodpercek kérdése hogy megtörténjen.
-Mi? -kérdezte értetlenül, de nem válaszoltam. A szemébe néztem, és hagytam hogy kilogikázza. A földre nézett, és a kezét a szájához emelte.
-Az nem lehet. - Nem válaszoltam, csak keserűen elmosolyodtam, miközben egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Egyből észbekapott, és hüvelykujjával letörölte.
-Ezért nem vittek el téged a feketeruhások?- kérdezte, én pedig bólintottam.
-Akkor... Minho is...
-Nem! Nem nem nem. Van még valaki rajtam kívül, aki nem... immúnis.. ők azt hitték, ő az, így nem vitték magukkal. Csak tudnám, hogy ki lehet a másik tisztárs... te nem tudod, ki lehet az A23-as? -kérdeztem, mire egy fél másodpercig elgondolkodott.
-Sajnos nem. De.. - megfogta a vállamat, picit megrázott és próbált mosolyogva felvidítani.
-Mondom a tervet! Most visszamegyünk a többiekhez, megbeszéljük hogyan jutunk be a tisztársakhoz, és Brendának meg Jorgének amúgy is lopnunk kell Metoxint tehát egyel többet hozunk. Akarom mondani, hozok. - nézett rám felvont szemöldökkel.
-Nem. Nekem kell mennem. Nekem kell az ellenszer, úgy tisztességes ha én is szerzem meg.
-Ne legyél bökött, majd én. Gyorsabb vagyok, és erősebb.
-Parancsolsz?! - kérdeztem majd mindketten elnevettük magunkat.
-Majd bent megbeszéljük. Gyere.- állt fel, és nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon. Mielőtt még leléphettünk volna a tetőről, eszembe jutott.
-Tommy!
-Igen?-nézett vissza.
-Kérlek, ha lehet..  ne mondd el a többieknek. Nem akarom hogy megtudják.
Thomas csak csendben bólintott, majd elindultunk vissza a házba.

Még mielőtt benyitottunk volna, hallottuk ahogy odabent tanácskoznak. Vagyis hogy Minho kiabál, a többiek meg próbálják lenyugtatni. Épp megfelelőnek találtam az időpontot, hogy benyissunk.
-Halihó emberek!- köszöntem be felhőtlen boldogsággal a hangomban, de nem mertem senkinek a szemébe nézni. Csak mosolyogtam és gyorsan néztem körbe, hogy ne kelljen felvennem a szemkontaktust senkivel.
Minho elképedve nézett, majd sebesen átszelte a szobát és erősen magához rántott. Gyengédebben visszaöleltem és megveregettem a vállát.
-Mi van nagyfiú, csak nem aggódtál értem? -  erre elhajolt tőlem. Mintha megbántottam volna.
-Felelőtlenség volt így elmenned. El is kaphattak volna. - szólt, majd kedvtelenül visszament oda, ahonnan jött. Az asztalhoz. Brenda, Jorge, Charles és ő egy hatalmas asztal körül álltak, elállva azt, hogy mégis mi van rajta.  Brenda szólalt meg először.
-Na, most hogy ez a két jómadár megtalálta a hazautat, mi lenne ha elkezdenénk?
-Mit?- kérdezte Tom. 
-A be- és kijutási tervet. Meg kell mentenünk a barátaitok seggét. Plusz jöttök még 2 adag Metoxinnal. -Charles rámvillantotta tekintetét, de én a cipőmet érdekesebb látványnak találtam. Megtörve a kezdődő kínos csendet, odaléptem az asztalhoz.
-Akkor kezdjük. Először is, ez mi? -kérdeztem a fán elterülő piszkosfehér lapra mutatva, melyen egyenes vonalak sokasága mutatkozott, mégsem tudtam hozzájuk jelentést kapcsolni. 
-A Veszett épületének tervrajza. -válaszolt Charles.- Ez itt a főbejárat. 8 fegyveres őr áll ott, így lehetetlenség bejutni. A hátsó bejáraton csak a hullaszállítók járnak, de oda is állítottak fegyvereseket. Más bejárat nincs. -Miközben magyarázott, különböző pontokat mutatott a "térképen". Hatalmas volt az épület, de annál nagyobb a szökés esélye. -Na de, van egy rés a Veszett biztonsági rendszerén, amire abszolút nem figyeltek, amikor megépítették ezt a helyet. Az épület keleti oldalán van egy szellőzőrács, ami kevesebb mint másfél méterrel van a föld felett. Ha azt lecsavarozzátok, a szellőzőn keresztül problémamentesen bejuthattok. -mondta a doki. - Engem a Veszett visszavár. Felhívom őket még ma, hogy vissza szeretnék menni dolgozni. Így én bejutok az épületbe azonosítóval, és szerzek fegyvereket. Eközben ti 4-en megkeresitek a tisztársakat - mutatott Thomasra, Minhora Brendára és Jorgere- Maga pedig Mira elmegy a Metoxin-adagokért.
Jól tudtam, miért nekem kellett mennem. Mert nekem volt rá szükségem.
Tommy és Minho egyszerre kezdtek volna vitatkozni, de én egy kézfeltartással csendre intettem őket.
-Rendben dr. Wing. Merre találom?
-A szellőzőrendszer nem túl bonyolult, de odaadom majd magának a tervrajzot. Onnan könnyen megtalálja. - keserűen mosolyogva bólintottam egyet.  

A terv részleteit még egy fél óráig ragoztuk. Például hogy kifelé egy hatalmas ajtón fogunk kijutni, aminek kinyitásáról a triónk által szerzett fegyvereknek hála gondoskodunk majd. Illetve hogy a doktor leállítja a kamerák felvételeit. Én pedig csendben egyel több adag szérumot hozok el, és minden rendben lesz.
Az akció holnap naplementekor veszi kezdetét, de én már most előregondolkodtam.
Mi lesz Kalával? 
Egy pár percnyi gondolkodás után jutottam arra, hogy a Veszetthez semmiképpen nem vihetem. Nem akarom hogy baja essen. És az egyetlen ember aki segíthet nekem ebben az ügyben, az.. Alice. 
Jeleztem Thomasnak, hogy elviszem a kutyát a lányhoz, amit ő persze abszolút megértett.
-Ne menjek veled?-kérdezte.- sok az őr az utcákon..
-Hagyd csak, majd odatalálok a rendőri segítség nélkül is. - kacsintottam rá, majd elnevettük magunkat.
Kala pórázát fogva elindultam lefelé. Mikor kiléptem az épületből, Minhoba botlottam.
-Hova indultál Princess? -kérdezte gyanakvóan.  
-Szia Minho. -köszöntem neki, majd megpróbáltam kikerülni, de ismét az utamba állt.
-Engedj! - szóltam rá durcás hanggal. Nem engedett.
-Akkor válaszolj.
-El kell vinnem Kalát egy biztonságos helyre az akció idejéig. - a szemembe nézett, és próbálta kiolvasni belőlük, hogy igazat mondok-e.
-Akkor jövök veled.
-Nem kell köszi. Egyedül is boldogulok.
-Nem kérdés volt. - hangosan felsóhajtottam, majd elindultunk.
Az úton semleges témákról beszélgettünk, majd szép lassan odaértünk Alice lakásához.
-Ez az. -mondtam Minhonak. Lenéztem Kalamajkára, aki békésen ült a lábam mellett. Nem tudtam, viszont látom-e még. Letérdeltem vele szembe, és megsimogattam a fejét.
-Vigyázz magadra haver...-sóhajtottam, és megöleltem a kutyát.-  Én is azt teszem. 
Halkan, úgy hogy Minho ne hallhassa, még a fülébe rebegtem, hogy köszönöm.
Sok mindent köszönhettem ennek a kutyának.
Felálltam, letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról, majd becsöngettem. A lány hamar ajtót nyitott.
-Mira!!- ugrott a nyakamba Alice. -Mit keresel te itt? - aztán megpillantotta a mögöttem álló Minhot és Kalát. Láttam ahogy egy pillanatra lefagy, majd mintha mi sem történt volna nézett rám a válaszért.
-Örülök hogy látlak Alice! Tudom, már így is sokat segítettél de mégis szeretnék mégegy szívességet kérni. Először is, ő Minho, Minho, ő Alice. - ismertettem össze barátaimat. A futár pár másodpercnyi fázis késéssel végre magáhoztért, és a szokásos gyerekes viselkedése helyett kezet nyújtott Alicenek. Nem szólaltak meg.
-Másodszor pedig.. holnap este egy nagyon fontos dolgot kell elintéznem, és nem tudom senkire bízni a kutyát. Benned bízok meg egyedül annyira, hogy nálad merjem hagyni. Kérlek, tudnál segíteni? -néztem könyörgően a lányra.
-Pe-persze... hagyd csak i-itt.. -mondta és még mindig Minhoval szemezve nyújtotta a kezét a pórázért.
-Köszönöm! Isten vagy! -öleltem meg, majd egy utolsó búcsúpuszit adva Kalának elmentünk.
Ki tudja, lehet Alicenek lesz egy új kutyája.