Ha érez a szív...》In Progress《

8.

Minhoval összeszedtünk pár dolgot, ami még ottmaradt. A gyümölcsök tárolására szolgáló zacskókat megtöltöttük vízzel, és egy-egy lepedőből zsákot csináltunk. Fogtunk még egy pár lepedőt, és azok szétszaggatásával pulcsi-szerűségeket készítettünk, gondolva a hidegre. Mindezt a hátunkra vettük, és megálltunk az ajtóba. Görcsösen szorongattam Kala pórázát.
-Akkor hát? Mehetünk? -kérdeztem. Minho a távolba nézett, és bólintott egyet.

Elindultunk. 

Mivel szinte végig pusztaság volt előttünk, így láttuk, hogy a Berg merre száll. Tőlünk alig néhány mérföldre volt valami... talán egy város. Hát nem volt mit tenni, annak irányába kezdtük meg utunkat. A sivár homokos talajon nem volt csak néhány romos épület. Sok ház maradvány, de aligha lehettek már pár méternél magasabbak.

Nem kellett sok idő, csupán egy óra mire rájöttünk, hogy hülyeség volt a kis dzsekiket elkészíteni, mert bököttül meleg van. A nap már kisütötte a szemünket, így amellett döntöttünk, hogy a lepedőket a fejünk fölé emeljük, ezzel is védve magunkat a nap perzselő sugaraitól. Kalára is terítettem egy anyagdarabot, amit a feje alatt összekötöttem, így nem tudta ledobni magáról. Újabb fél óra csendes sétálás után úgy gondoltam, megszólalok.
-Szóval Minho.. azon gondolkodtam, hogy hogyan fogunk bejutni majd ha odaértünk. És van egy tervem!
-Na és mi az? -kérdezte a fiú felvont szemöldökkel.
-Tudod kislánykoromban sok ilyen könyvet olvastam, erre emlékszem. A főszereplők mindig azt csinálták, hogy leütöttek néhány őrt, felvették a ruháikat, és úgy mentek be az épületbe. Jelen esetünkbe csak 2 őrre lenne szükségünk.-mondtam halál biztosan, mire ő felnevetett, ezzel teljesen elvéve a magabiztosságomat.
-Ezt még te sem gondolhatod komolyan. Azt se tudjuk milyen az épület. Valószínüleg minden be van kamerázva, szerinted senkinek se tűnne fel, ha egyszercsak két gyerek összever két profi őrt? Vagy egyátalán, hova teszed Kalát? És ha minden sikerülne, mit csinálnál? Bemennél és megkérdeznél valakit, hogy "hé bocs, nem tudod hol tartják fogva a barátaimat?" Vagy mi?
-Jó, oké felfogtam! Hülye ötlet volt! De ha már itt tartunk, neked van terved?
-Hát, éppenséggel még nincs, de mire odaérünk, kitalálok valamit.
-Aha... sok sikert barátom!-nevettem fel.
Ezután a kis beszélgetés után ismét csend állt be közénk, még úgy fél óráig, amikor is elértük a romokat. Sehol egy ember, sehol egy buggyant.
Egy viszonylag jó állapotban lévő házroncs előtt álltunk meg.
-Bemenjünk?-kérdeztem, bár már az éhségtől alig láttam. -Hátha lesz odabent valami étel.
-Igazad lehet. Menjünk.-mondta Minho, és már meg is indult befelé.

A ház teljesen üres volt. Csak néhány törött holmit találtunk odabent, minden mást már elvittek a buggyantak.
Össz-vissz egy dolgon akadt csak meg a szemem. Egy régi képkereten. A fotón egy kisfiú volt, és az anyukája. Az anya boldogan mosolygott, és büszkén tekintett a fiára, akinek a kezében egy nagy plüssmaci volt. Boldognak tűntek. És vajon hol vannak most?
Valószínűleg vagy halottak, vagy buggyantak.
-Mira! Gyere ide!-hallottam meg Minho kiáltását.
Csalódottan visszatettem a képkeretet a helyére, és továbbindultam, legalábbis indultam volna, ha meg nem botlok valamiben.
A képen szereplő plüssmaciban. Ijedten hátraléptem, miközben az arcomon egy nagy könnycsepp folyt végig. Gyorsan kikerültem a játékot, és a hang irányába futottam.
-Mi az? -kérdeztem, de a fiú válasz helyett egy lépcsőre mutatott.
-Egy pince! Talán itt találunk kaját! -mondta, nekem pedig felcsillantak a szemeim. Egyből elkezdtünk lefelé rohanni. Lent sötét volt, így egy villanykapcsoló után kutattunk.
-Na? Megtaláltad?-kérdeztem a fiútól.
-Igen! Megvan! -mondta, majd felkattintotta. A hirtelen világosságban nem láttam jól, mégis az előttünk álló két embert tökéletesen kivettem. Egy kiáltás kíséretében hátraugrottam. Egy rövid, barna hajú lány, és egy sokkal magasabb, sötét bőrű férfi állt előttünk.
-Nézd csak Jorge, látogatóink vannak!-szólalt meg először a lány.  Kicsit szakadt, de viszonylag ép ruhában voltak, és ha meg is voltak fertőződve, ez kicsit se látszott rajtuk. Minhora néztem, amolyan "Most meg mi a francot csináljunk?" Tekintettel, de sajnos ő se látszott okosabbnak. Csak álltunk ott lefagyva.
-Úgytűnik.-válaszolta a férfi.- Csak 3 kérdésem van. Honnan jöttök, hova mentek, és miért?-kérdezte, majd Minhora nézett. Ujjai között egy kis kést forgatott, ami jelen pillanatban nem igazán javított a helyzetünkön.
-Mi... a... - dadogott a srác. Nem tudta hogy mit mondjon. Rámkapta a tekintetét, de én segítőkészen megvontam a vállamat.
-Csak az igazat Ermano.- bólintottam egyet Minhonak.
-A Veszettől szöktünk, és oda is megyünk hogy kiszabadítsuk a barátainkat.-nyögte ki. Jorge előbb megállt, majd egy pillanat alatt a futár előtt termett, kését a nyakához szorítva.
-Hazudsz.- Minho megszólalni se tudott, de nem ugorhattam oda, ugyanis a lánynál már egy pöppet nagyobb kés volt, és sejtettem mi történt volna. Azért mindenesetre bekiabáltam.
-Nem hazudik! Igazat mond! Tényleg a Veszettől jövünk!- kiáltottam, mire a férfi rám kapta a tekintetét.
-Miért hinnék nektek?
-Mert van bizonyítékunk. -mondtam.
-Mutasd.
-Előbb engedd el. - Jorge felnevetett.
-Jól van, megegyeztünk. - mondta, majd felém lökte Minhot, aki egyből mellém állt. - És most te jössz.
Megfordultam, és felemeltem a hajamat. 
-Ilyen nincs! Szerinted ez..
-De az ám! 
-Akkor velük...
-Igen! 
Nos, ezt a beszélgetést folytatták le mögöttem, bár ebből egy szót sem értettem. Megfordultam, és a férfi elém lépett.
-Rendben! Van egy ajánlatom, amit érdemes lenne elfogadnotok!
-Mégpedig? -kérdezte Minho gyanakodva.
-Mi nem ölünk meg titeket, vizet, kaját, és biztonságot nyújtunk nektek, ti pedig cserébe szereztek nekünk Metoxint a Veszettől.
-Mi? Dehát.. minek az nektek? És honnan veszitek, hogy például nem ölünk meg titeket álmotokban? Vagy...
-Figyelj Ermano. Ana, a feleségem mindjárt visszaér a kajával, neki kell a Metoxin. Mire visszaér, választ akarok. Megértettétek? -kérdezte a férfi, mire mindketten bólintottunk egyet. Minhora néztem, és nem kellett kimondanom a kérdést, tudta mire gondolok. Hogyan tovább?
-Fogadjuk el. -mondta a fiú, és egyetértettem vele. Még ha nem is kellett volna, a hasam döntött helyettem, úgyhogy rábólintottam.
-Nagyszerű! -csapta össze a kezét a férfi, majd felém nyújtotta. -Én Jorge vagyok, ő pedig itt Brenda. -a lány biccentett egyet felénk, és máris mosolygósabbá vált. -Most pedig, gondolom éhesek vagytok, igaz?

~Hey Guys! Már elértük a több mint 400-as megtekintést! 😱 nagyon szépen köszönöm! 💖💖💖

~BlackMagic🖤