Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kicsi korom óta mindig is az a 'művész lány' voltam. Régiesen öltözködtem és sosem tudták kiszedni kezeim közül a ceruzát, esetleg ecsetet. Mindenem volt a rajzolás és festés és ez most sem változott. A ruhatáramban mostanra már sokkal modernebb stílusok is találhatóak, de belül szinte teljesen a hetvenes években maradtam.
Egy sárga póló volt rajtam, fekete farmerba tűrtem. Lábaimon a Van gogh vansem díszlgett. Imádtam. Bár pár hetes korához képest, rettenetes állapotban volt.
Ajkaimat rágcsálva bámultam magam a tükörben. Elég hosszú, keskeny arcom volt, kettő apró gödröcskével. Szemeim zölden ragyogtak, telt ajkaim eltűntek árnyékában. A hajam hosszú, festett szőke volt. Sokkal jobban állt, mint a régi, fekete szín. Volt pár dolog, amelyel nem voltam megelégedve külsőmben, de sosem hangoztattam. Elfogadtam magam úgy, ahogy vagyok.
A tükörben magam mögé tereltem tekintetem. A szálloda szobája nem volt épp egy szépség. Apró volt, az ágy kemény és csak hideg víz volt. Bár iskola mellett egy Vancouveri moziban dolgozom, a new yorki árak meglehetősen magasra tudnak emelkedni. Így csak erre futotta.
Még rengeteg időm volt a koncertig, de nem akartam elhalasztani a lehetőséget, hogy ezalatt az idő alatt bejárjam nagyjából a várost.
Az eget már haloványan befedte a narancs árnyalata, de az utcákat így is rengetegen járták. A magas épületek között biztonságban éreztem magam. Tudtam, hogy itt önálló ember lehetek. Nem ismernek és nem nézhetnek meg. Magam járhattam az utam, bár hollétemről kevés fogalmam volt.
Az egyik sarkon befordulva egy apró kávézóval találtam szembe magam. A szervezetem a fekete lötty illatát megérezve szinte betuszkolt az üvegajtón, mely mögött nagy meglepetésemre csak pár ember tartózkodott. A krém színű falakon több és több gyönyörű festmény volt a városról és annak környékéről. Hihetetlen volt látni igazából mennyi mindent kell még bejárnom és milyen kevés időm van rá. Beljebb merészkedtem és a barna árnyalataiban tükröző asztalok között szlalomozva próbáltam eljutni a pincérig. A márványbevonású pult mögött egy húszas éveiben járó srác álldogált. Egyik kezében egy törlőkendő, másikban egy kiborult csésze volt. Kissé durcásan itatta fel a keserű folyadékot. Látszott rajta, hogy milyen stresszes a munkája miatt. Talán észre sem vett engem. Vörös haja volt és barna szemei. Igazi virtuóznak tűnt.
- Heló -nem akartam türelmetlennek tűnni, utáltam ha az idegen emberek rossz véleményt alkotnak rólam, még a megismerésem előtt. Így csak mosolyogva tettem fel kezeim a pultra, ezzel magamra hívva a figyelmet.
-Szia -elmosolyodott és abbahagyta a kávé feltörlését. -Még nem jártál itt, emlékeznék rád. Igaz? -elnevettem magam, majd bólintottam egyett. Szimpatikusnak tűnt, mégis görcsbe rándult a gyomrom, mikor megszólalt. Finnt képzeltem a helyébe.
