Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Ki pörget? -mint minden gimis házibuliban, itt sem maradhatott el a felelsz vagy mersz. Ha egy hónapja akartak volna velem játszani, biztos kezet lábat tördelve tiltakoztam volna, hogy én nem teszem tönkre a gyerekkorom a barbár meréseik miatt, aznap viszont más volt a helyzet, ahogy én is megváltoztam. Persze, jóval rásegített a túlzott alkoholfogyasztás is, melynek bele sem mertem gondolni következményeibe.
Még egy utolsót húztam az érdes szájú üvegből, majd tántorogva nyúltam a kiürült sörös palack felé, pörgetni készülve. A szervezetem mindenki tudtára akarta adni, én bizony nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez. De türtőztettem magam, nem dobtam ki az első tíz percben a taccsot és nem rohangáltam folyton a mosdóba, ehelyett csak sápadt arcom és idétlen, remegő mozgásom leplezte le, mennyire is ki vagyok ütve. Még mielőtt megérinthettem volna a palackot, egy, az én apró kezemnél sokkal nagyobb tenyér szorította rá magát ujjaimra. Meglepve dermedtem meg az érzés miatt és mint félő kislány, hagytam, hogy a jókora mancs elhúzza karomat a kialakult kör belsejéből. Furcsa érzés járt át, mintha tiltott gyümölcs lett volna megérintenem a fiút, ez pedig valószínűleg a véremben keringő alkohol miatt, de felpezsdített.
- Nem vagy te még fiatal ennyi piához? -suttogta füleimbe a fiú, kizökkentve összekulcsolt kezeink bámulásából. Szinte éreztem, ahogy vérem felforr a közelsége miatt. Szuszogása cirógatta érzékeny bőröm, mely miatt egész testem libabőrbe bújt. Finoman eleresztette kezeim, aminek azonnal megéreztem hiányát. Szükségem volt markáns tenyerére, olyan volt, mint egy kapaszkodó.
Alig telt el pár hét, mióta megszakítottam a kapcsolatom Finnel, de az életem máris letért a megszokott útról és egy igenis veszélyes fázisban találtam magam. A fiú jelenléte nélkül végre sikerült lerendeznem magamban a zűrt, mely befedte elmém és olyan dolgokkal tudtam foglalkozni, mint a család, a barátok, de legfőképpen a szánalmas tini életem. Pár hete péntek esténként az ágyamban filmeztem, aznap viszont én is egyike voltam azoknak, akiktől anyám mindig tiltott. Egy részeg, meggondolatlan fiataltól. Persze ezt egyáltalán nem bántam, heteket töltöttem el azzal, hogy bulizni jártam és nem érdekelt semmi más az alkoholon kívűl. És ez akkor így volt jó.
A mellettem ülő, éjfekete hajú srác féloldalas mosollyal pörgette meg a palackot, mely egyenesen rám mutatott. A fiú mosolya, valahogy engem is béna vigyorgásra késztetett, melyet egy pillanat múlva már el is fedtem komor pillantásaimmal. Kissé megijesztett mit vált ki belőlem a szinte ismeretlen porcelánfiú.
- Felelsz vagy mersz? -mély, rekedtes hangja volt, mely akaratomon kívűl is egy jól eső sóhajt váltott ki belőlem. Valahogy elfeledkeztem arról hányan ülnek még az asztalnál rajtunk kívűl, hirtelen csak magunkat láttam. Kizártam mindent.
Elhomályosodott gondolataimban átfuttattam a lehetőségeim. Ha felelek, biztosan személyeset kérdez, ha merek viszont száz százalék, hogy tipikusan valami olyat kér, amibe józan ésszel sosem mennék bele, akkor viszont a mámorító alkohol hatása alatt voltam, nem gondolkodtam ép ésszel.
- Felelek -böktem ki végül, de éreztem, ahogy nyelvem még ennek az egyszerű szónak a kiejtése közben is botladozik. Tudtam, hogy nem vagyok jól, de ahelyett, hogy vízhez fordultam volna, még egyszer hozzáemeltem az üveget vörösre festett ajkaimhoz.
Felpillantottam a fiúra, aki nyelvét átvezetve ajkai között, a kérdésen gondolkodott. Végig a szemeimbe bámult és bárhogy próbálkoztam, nem tudtam elkerülni a szemkontaktust. Kék szemei csillogtak az alkoholtól, dús szempillája tökéletesen kiemelte az igéző íriszeket. A fejemben kavargó mondatok nem voltak tiszták, azt viszont tudtam, veszélyes lehet nekem ez a fiú. A tény miszerint semmit nem tudtam róla, máskor megijesztene. Akkor viszont nem zavart, sőt, élveztem. Évek után, ő az első fiú aki ennyire vágyakozóan néz rám. Mintha kellenék neki.
- Van barátod? Vagy kialakulóban lévő kapcsolatod?- kíváncsian húzta fel az egyik szemöldökét, ajkain mosoly járt.
Lesütöttem a szemeim a kérdés hallatán. Én sem tudtam igazán mi is történik a szerelmi életemmel. Józan ésszel sem, nemhogy teljesen részeg állapotban még próbáljam elmagyarázni. A könnyebbik utat választottam, talán az volt az igazság is. Hiszen hetek óta nem beszéltem Finnel és az utóbbi hónapban maximum egy felépített fal alakult ki köztünk, semmi több. Mégis, mielőtt kimondtam volna a rövid szót, még átfutott a gondolat, hogy helyes-e amit most teszek. Hogy csak úgy félredobom az utóbbi éveket és úgy teszek, mintha pár hete még nem Finnről szólt volna minden. Ő sosem tenne ilyet, nem tudná csak így letagadni az egészet, ami köztünk volt egy ismeretlen személy miatt.
- Nincs -néztem rá ismét a fiúra, aki elégedetten mosolyodott el. Örültem, hogy aznap Aria nem volt ott, hiszen biztosan közbeszólt volna, hogy ne legyek ekkora ribanc, hiszen igenis van valaki aki vár rám. Viszont nem volt ott. A vodka pedig igazán megkedvelte a mellettem ülő srácot.
- Igazán? Reméltem is -vont vállat, majd felemelve a műanyag poharat, lehúzta a tartalmát. Idősebbnek tűnt nálam és olyannak, aki bármeddig bírja az alkoholt, így nem aggódtam épsége miatt. És valamiért a sajátom miatt sem. - Igyál, úgy könnyebb lesz elviselned ezt a sok barmot -adta a kezembe az egyik üveget, én pedig boldogan fogadtam el. Nem voltam tisztában a tartalmával, így vakul kortyoltam bele, de egyből megbántam. Az erős szesz marta a torkom, majd éreztem ahogy elterjed egész testemben. Fogalmam sem volt mit ittam, de egy csöppet megnyugtatott, hogy a fiú is rendesen meghúzta, de ő egy szisszenés nélkül vette el puhának tűnő, cseresznyeszínű ajkaitól.
A játék folytatódott és minnél több korty ízesítette vérünket, annál izgalmasabbak voltak a merések. Pár kör után, felszabadultan választottam én is a nehezebbik lehetőséget és persze mindenki közelebb akart látni a mellettem levő fiúhoz. Így történt, hogy egy óra elteltével, kiszívott nyakkal ültem a fiú két lába között, teljesen elveszítve a még megmaradt józan részem. A hangulat pompás volt, mindenki kifehéredett arccal és homályos tekintettel ült az apró körünkben, mégis ott csillogtak a mosolyok, melyek elfeledtették velünk hány üres üveg is van az asztalon. Közben kiderítettem, az ismeretlen srácot Sean-ek hívták.
Állát álmosan pihentette vállamon, kezével folyamatosan apró köröket rajzolt combomra, néha pedig bíztatóan megmarkolta azt, ha úgy látta feladni készülnék. Sosem néztem volna ezt ki magamból, de élveztem a helyzetet. Talán túlságosan is.
