𝒕𝒉𝒆 𝒘𝒂𝒚 𝒚𝒐𝒖 𝒍𝒐𝒐𝒌 𝒕𝒐𝒏𝒊𝒈𝒉𝒕 - 𝒇𝒊𝒏𝒏 𝒘𝒐𝒍𝒇𝒉𝒂𝒓𝒅

ötödik

A reggeli harmatban ülve beszélgettem a srácokkal. A frissen nyírt fű illata finomat terített be minket és az égen virító narancs szín, gyönyörűségével szinte teljesen megvakított. Talán soha nem voltam olyan boldog, mint aznap reggel. A tudat, hogy szinte minden rendben van körülöttem hatalmas energiát töltött belém.
Az volt az utolsó előtti napom New Yorkban, így megpróbáltam a lehető legjobban érezni magam. Ayla hiánya persze látszott rajtam, de neki fontos randija volt a kék szem-szőke haj sráccal, így nem akartam elráncigálni a céltalan piknikünkre, melyet Malcolm tervezett.
A téma a fősuli volt, Jack hozta fel. A három fiú közül csak Finn volt biztos abban, mit akar kezdeni a tizenkét osztály után, de ez nem volt meglepő.

Ő már évek óta tudta és a jelentkezési papírokat is jóval hamarabb adta le. Míg együtt voltunk, nagy részt ő irányított engem. Mindig is céltudatos volt, tudta mit mikor kell tenni és hogyan. Ez rengeteget segített neki a sztàrvilágban és állítása szerint, ezzel nyert nagyobb szerepet, mint a többi színész, akikkel együtt dolgozott.
Én az ellentétje voltam. Soha nem volt komolyabb álmom és mindig a legegyszerűbbnek kinéző utat változtattam. Nem hoztam saját döntéseket, másokra terheltem a gondjaimat, mert féltem, én hibázni fogok.
Ez pedig az összejövetelünkkor nagyon meglátszott. Elsőszomszédok voltunk Finnel, de gyerekkorunkban soha nem volt semmilyen kapcsolatunk. Najó, talán egy. Minden este lefekvés előtt őt néztem az ablakomból. Ès közben rajzoltam. Igen, szánalmas mennyire imádtam őt. Aztán mikor betöltöttem a tizennégyet egyre többet fordult a házunk felé. Soha nem kaptam el a tekintetem, nem érdekelt, hogy megszállotnak gondol-e. Ő pedig nem húzta be a függönyt.

- Helen? -Finn mély hangja szakított ki gondolataim közül. -Neked mik a terveid? -a kérdés hallatán automatikusan lehajtottam a fejem. Míg együtt voltunk Finnel, elhatároztuk, hogy együtt megyünk egyetemre, méghozzá a Vancouver-i Zene és művészeti főiskolára. Tehát a legfőbb céljához. Neki továbbra is ez volt álma, én viszont azóta sem gondolkodtam el ezen. Céltalan voltam.

- Biztosan prostisuliba megyek -mosolyodtam el, ők pedig nevetve kezdtek el bólogatni. Kívéve Finn, ő átlátott rajtam.

Tenyereim között egy vaskos füzetet tartottam, melynek lapján óvatosan húztam a grafitot, figyelve minden pontos részletre. Az ívekre többször rámentem és kezeimmel satíroztam az árnyékok helyét. Kicsi korom óta mindig magamnál tartottam egy-egy firkálmányra készen levő könyvet. Az a füzet már három éve, hogy mindenhová elkísért, de többszáz lapjának köszönhetően, még a háromnegyedénél sem jártam. Hazudnék, ha azt mondanám nem rajzoltam még le Finnt. Megtettem, sőt, minden harmadik lapon ő található. Ahogy mosolyog,a távolba mered, mesél, koncertezik. Sosem tudtam tökéletes mását készíteni, hiszen csak élőben lehet látni az igazi szépségét. Azt a sugárzást, mely megmutatja miért nem húzta be a sárga függöny.

Az egèsz egy viharos, őszi napon kezdődött. Nem tudtam aludni, féltem. Az ablakomban ültem, szokásosan rajzoltam, néha pedig csak figyeltem, ahogy az eső lágy cseppjei lassan lefolynak ablakomon. Pár perc után fèny szűrődött a szobályából. Ő is felkelt. Végignéztem, ahogy kilépdel a szürke falak közül, majd egy perc múlva már a konyhapultnak dől. Nem tett semmit. Csak ott állt, teljesen elmerülve gondolatai hadában. Egy alsógatya és egy Calpurnias póló keretezte vékony testét. Erőtlennek tűnt.
Egy polchoz nyúlt, gyógyszert vett ki belőle. Anyu már mesélte, hogy szorongásokkal küzd, mégis meglepetten néztem, ahogy lerogy a székre és tenyerére támasztja kezeit. Megijedtem. De ki ne tette volna a helyemben? Láttam, ahogy lélegzete felgyorsul, arca pìrbe borul. Kirohantam a nappaliba és megkerestem a telefonszámát. Fogalmam sem volt ezeket a helyzeteket, hogy kell kezelni és súlyos-e. Viszont abban biztos voltam, hogy a fiú rosszul van. Tárcsáztam a számot, majd az ablakomhoz rohantam. Féltem, hogy talán valami nagy baj van. Egy csörgésre felvette, de nem szólt bele. Akkor jöttem rá, mekkora hülyeséget tettem. Hiszen nem is ismertem.
- Am, Finn? -hangom vékonyabb volt a szokásosnál és egész testem görcsbe volt rándulva. Nem is értettem miért izgultam ennyit.
- Esküszom, ha még egy rajongó vagy, aki megszerezte a számom -kezdett bele dühösen, hiába kezdtem rázni a fejem, ő azt nem láthatta.
- A szomszédodban lakom - láttam, ahogy apró mosoly kúszik arcára, majd a házunk felé vezeti tekintetét. Meglepettségemben szinte kiejtettem a kezemből a készüléket. Nem tudtam, hogy magyarázzam ki az egészet.
- Gratulálok szomszédlány! Megmentőm vagy-hosszasan fújtam ki a levegőt, s szinte bedőltem az ágyamba. -Tudtam én, hogy még jól jöhet a folytonos kukkolásod -tette halkan hozzá, de mielőtt bármit is reagálhattam volna erre, kinyomta a hívást.

nem is kukkollak-írtam le az üzenetet, majd az éjjeliszekrényemre helyezve a telefonom, álomba szenderültem. Mostmár nyugodtan.

- Pontosan emlékszem -nevetett fel Malcolm, miközben kezével Jacket lögdöste. - Ott ültünk a backstageben, pár perc volt még a kezdésig és sírí csend volt. Mármint köztünk. És így annyit hallottam, hogy ennek a mamlasznak az akkori barátnője felkiált -mutatott a szőke srác felé, aki elterült a földön és úgy tett, mintha nem hallaná barátja történetét. -,,Te megharaptál? Ide figyelj, ha az vagy amit megeszel, akkor most hatalmas szerencséd van, Anderson" -Finnből kitört a röhögés az emlék hatására, én pedig leginkább Malcolm imitálásán kuncogtam. Rettenetesen jól hozta a női szerepet.

- És erre Jack visszamondta, hogy akkor azért bűzlik - folytatta Finn, kezeivel combját csapkodta. Imádtam nézni, ahogy mindenki nevet, persze Jack kivételével, és emiatt én is csodás hangulatba kerültem.

- Hagyjatok máár! Úgysem szerettem -közölte a fiú, amire egyikőnknek sem volt szava, hiszen hatalmas bunkóságnak számított.

- Persze, hogy nem. Aylaba szerelmes -Finn súgta a fülembe, hogy a többiek ne hallhassák. Kirázott a hideg közelsége miatt, próbáltam elrejteni arcomat. -Tudod, hogy beszélnünk kell a szülinapomról, ugye? -ha mégegyszer a fülembe beszél, esküszöm leütöm. Bólintottam egyett, majd elhajoltam tőle.

- Csak még ne most -motyogtam és arrébb kúszva vettem egy darabot a sütikből.