𝒕𝒉𝒆 𝒘𝒂𝒚 𝒚𝒐𝒖 𝒍𝒐𝒐𝒌 𝒕𝒐𝒏𝒊𝒈𝒉𝒕 - 𝒇𝒊𝒏𝒏 𝒘𝒐𝒍𝒇𝒉𝒂𝒓𝒅

kilencedik

- Csajszi -ugrott rám hátulról Aria, szinte teljesen kizökkentve egyensúlyomból. - Mizu?

- Leszokhatnál erről a köszönési módszerről - maszíroztam meg gyengéden karjaimat, majd visszadobtam vállamra a táskám. -És amúgy is, már rég becsengettek - mormoltam halkan, tudtára adva mennyire nincs kedvem semmihez.

- Mi a szar van veled? -torpant meg hirtelen, így engem is megállásra késztetve.

- Tudod, a szokásos -kivágva az udvarra vezető ajtót, otthagytam a lányt.

Bűntudat nélkül ültem le a megszokott tölgyfa alá, amely már közös helyünkké vált Ariaval. Tudta, hogy nem a semmiért voltam ilyen paraszt és azt is, hogy ok nélkül sosem beszélnék vele így. Nem vártam azt, hogy utánam rohanjon és térdre esve könyörögjön, hogy beszéljek vele, sőt, nem vártam el tőle semmit. Csak magányra volt szükségem és ezt ő is tudta.

- Lógsz? méghozzá az udvaron?- a mély hang miatt megszeppenve pattantam fel a hideg betonról. Pontosan tudtam kihez tartozik a rekedtes mormogás, mégis reménykedtem, tévedek.

Egyből eszembe jutott az ajándék, amit hetek elteltével, végre kibontottam. Méghozzá aznap reggel. Talán véletlen, hogy pont azután találkoztam a feladójával, vagy talán így volt megtervezve?

Reggel hét óra volt, a telefonomból szinte üvöltött az ébresztőóra. Nem sokat aludtam, így csak fáradtan kezdtem tapogatni az éjjeliszekrényt, hátha meglelem a bömbölő készüléket. Ahelyett viszont valami más csúszott kezeim közé. Vékony, papírtapintású volt, szinte egyből rájöttem mi az. A szememből másodpercek alatt eltűnt az álmosság, hirtelen kitisztult a fejem, színesen láttam a világot.
Felültem puha paplanom közül és kezeimbe vettem a borítékot. Nem húztam az időt, mert tudtam akkor ismét csak halogatnám. Erőszakosan téptem el a papírt, majd ugyanúgy szedtem ki belőle az ajándékot.

Anyu közben beszólt, hogy nem tud bevinni, így induljak hamarabb, gyalog. De füleim mellett elsiklottak a szavak, nem tudtam figyelni rá. Kizártam magam körül mindent.

Reszkető kezeimet próbáltam kordában tartani, de szinte lehetetlennek tűnt. Elöntött a forróság, úgy éreztem minden levegővételnél, hogy ezek az utolsó adagjaim, aztán testem lassan kimúl.

- Szóval, eljössz? -Finn szavai visszarántottak a jelenbe. Karjaival közben gyengéden maga felé fordított, nem tudtam elkerülni a szemkontaktust. Teljesen elvesztem sötét szemeiben.

- Nem, én nem nyitottam ki a borítékot -vakartam meg a tarkóm, ő viszont csak elmosolyodott.

- Mióta hazudsz te nekem? - húzta fel a szemöldökét és fejét hanyagul hátraeresztette, ahogy nekidőlt a fának.

Nem akartam válaszolni, hiszen én sem tudtam. Csak lecsusszantam a tölgy mentén egészen a földig és bámultam az eget. Egy koncertjegy volt. De nem Calpurnia, mint előzőleg. Erre nem azért hívott el, hogy őt nézzem meg és aztán tapsoljak neki, mint egy tökéletes barátnő, hogy mennyire ügyes volt. Itt más volt a szándéka. A borító belsejében le is írta, amit csak egy óra elteltével fogtam fel. második esély?
Talán jó ötlet. Lehet, hogy ott mindent újra kezdhetnék vele. Lezárhatjuk a múltat, mindent ami köztünk volt és egy fél év elteltével találkozhatnánk, mint idegenek. Ez lenne a helyes megoldás. Azt viszont ki kell bírnom, hogy hat hónapig nem ápolhatok semmilyen kapcsolatot vele.

- Elmegyek -pattantam fel határozottan a betonról, Finn pedig kíváncsian nézett rám.

- Szóval mégis kinyitottad - mosolyodott el halványan, és bár rettenetesen édes volt, ahogy a hideg kicsípte az arcát és mosolya fölött pirospozsgás volt almácskáin, én semmit sem reagáltam. Merev arccal bámultam a fiúra, elhatároztam valamit, szóval be kell tartanom.

- Egy feltétellel -meglepetten nézett rám, karjait keresztbe fonta mellkasa előtt. -Addig békén hagyjuk egymást. Oké?

Elnevette magát és bólintott egyett. Mielőtt bármit szólhattam volna, felkapta a táskáját és a kerítés felé indult. Átdobta a hátizsákot, majd pár mozdulattal már ő is a rács tetején volt. Még utoljára rámkacsintott, majd leugrott és futni kezdett. Ez volt állítólag az utolsó alkalom amikor beszéltem vele a koncertig.

Ahogy a fiú eltűnt a látóhatáromból, a csengő is megszólalt. A hangra a diákok seregekben özönlöttek ki az udvarra, így próbáltam észrevétlenül eltűnni. Az orvosiba kellett mennem, igazolás nélkül nekem végem volt, ha anyuék megtudják, mivel is töltöm az időm suli helyett. Gyors léptekkel haladtam a folyosókon, a másodikon volt az aszisztens, hogyha esetleg eltörne valakinek a lába, még sétáljon vagy cipeljék pár emeletet. Kifújtam a levegőt, majd bekopogtam az ajtón. Ismertem a nőt, anyának az egyik barátnője volt, szóval mondhatni nem kellett félnem, hogy nem kapom meg a kis cetlit.

- Helló, bocsánat a zavarásért! Nem tudsz nekem írni egy igazolást, egész órán rosszul voltam és hánytam is - füllentettem aprót, ezer vattos mosollyal. A diákok naponta jártak ide dolgozatokat és feleléseket elkerülni, így a nő tekintetéből egyből kiderült mennyire nem hisz nekem.

- De igen, a hasaddal voltak gondok? Nem mész inkább haza? -kérdezte igazából csak formaiasságból, miközben fáradtan írta az adatokat.

- Nem, nem, már jobban vagyok -ezért persze fejbe csaptam magam belül. Lett volna egy szabad napom.

- És ki volt az a fiú?- adta át a papírt, nekem pedig megfagyott a kezem. Az ablak felé néztem. Tökéletes lelátást nyújtott az udvarra. Francba.

- Hát egy ismerősöm, nem fontos.

- Rendben, szólj neki, hogy máskor az ajtót használja -intett a kijárat felé, én pedig megkönnyebbülten rohantam ki.

Történelem óra volt. Általában jó voltam belőle és mindig kitűnő átlagom is volt, aznap viszont a történelem rólam és Finnről szólt. Egy óra erejéig megpróbáltam mindent felidézni, ami az utóbbi időkben történt velünk, aztán le is zárni azokat. Ez persze nehezebb volt, mint gondoltam. Ahogy kinéztem az ablakon, eszembejutott, ahogy rám adta meleg felsőjét a hűvösebb napokon. Vagy néha csak az ölelésével olyan forró hangulatot tudott teremteni nekem, ami mellett a szél apróra törpült. Vagy amikor átmentem hozzá este és végül ott aludtam nála. Emlékszem az első héten a földön aludt, félt, hogy elsieti a dolgokat. Aztán elmondtam, hogy ez nevetséges és aludjon velem. Több nem történt. Sosem. Ő már volt más lányokkal, én viszont még nem. Ezért féltett talán ennyire mindig.