Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Finn: Átjössz? Tartozom neked egy ajándékkal;)
Magányosan sétáltam a hűvös délutánon. A szél minden lépésemnél belekapott a hajamba, a sálamat többször is kifújta nyakamból. Zsebredugott kezekkel hallgattam a fülesemből áradozó The Neighbourhood számokat. Próbáltam siettetni lábaimat, de a másnaposság még erőt vett rajtam. A fejfájás órák után sem múlt el és a hányinger folyamatosan ijesztgette torkomat.
,,And now I need you to feel the vibe I need you to see the point I need you to feel alive I need you to fill the void"
Erőtlen voltam, mégis minnél hamarabb Finnél akartam lenni. Aznap olyan délután négykor keltem, addigra több üzenetet is kaptam tőle, mennyire hiányoztam neki az utóbbi hónapban és milyen hálás, hogy eljöttem. Persze ez a hirtelen őszinteség csak a részegsége miatt volt, így egy szavát sem vettem igazán komolyan. Ayla szerint Finn semmit nem aludt egész nap, így nem vártam azt, hogy valami jó állapotban legyen.
Anyutól is kaptam üzeneteket. Boldog Karácsonyt kívánt és azt mondta hívjam fel ha ráérek. Ha nem írt volna, talán észre sem veszem, milyen nap is van. Egyáltalán nem volt bennem a karácsonyi hangulat. Bár az épületek, a park és az egész város piros és zöld színekben pompázott, engem mégsem járt át.
Ahogy megpillantottam a szállodát, akaratlanul is mosoly szökött arcomra. Ott töltöttem az egész tegnap éjszakát, de arra emlékszem, ott aludni semmiképpen nem akartam. Igazából nem tudom miért, lehet attól féltem, hogy valami baromi nagy hülyeséget csinálok. Beléptem az épületbe. A recepciónál persze meg akartak állítani, de nem törődtem velük, csak felmentem az emeletre. A folyosó végén volt az ő szobája. 18. Ez volt a szobaszám. Nagy levegőtt vettem és bekopogtam. Mivel nem jött válasz, ezt megismételtem még egyszer, majd egyszerűen csak benyitottam a szobába. Megborzongtam, ahogy megláttam az ágyon fekvő fiút. Elaludt. Lassan, békésen vette a levegőt, néha motyogott valamit.
Leültem az ágy melletti székre és csak bámultam őt. A nap sugarai gyönyörű táncot jártak szeplői között, átvilágítottak dús szempilláin keresztül, lehatolva a nyakáig. Állkapcsa erőssé, markánssá fejlődött az évek alatt, szinte papírt lehetett vágni vele. Dús, piros ajkai pedig szinte hivogattak tökéletességüket felkínálva. Rajta egyáltalán nem látszott a másnaposság jele. Ő volt a legszebb fiú, akit valaha is láttam. Arca békés volt, mintha egy portré lenne képkeret belsejében. Olyan művészien gyönyörű volt. Hátára volt fekve, kezei elterültek két oldalán. Megérintettem a közelemben levőt, selymes volt. Hiszen az övé.
- Bámulsz, miközben alszom? -motyogta halkan, majd lassan felfedte szemeit. A mogyoróbarna íriszek egyből zavarba hoztak, így a falakat kezdtem bámulni. Nem tudtam mit válaszolni. -Nem gond, csak máskor szólj, mert pedofilnak néztelek. Bár igazából, lehet nem tévedtem -halkan elnevettem magam, hajam arcomba hullott. Nehézkesen felült a fehér paplanja közül, majd nekidőlt a támlának. Fáradt volt, a karikák a szemei alatt ezt kimutatták, mégis jól nézett ki. Mint mindig. Átfutott a gondolat párszor, hogy az érzéseim iránta nem csupán ártalmatlan vonzalom, hanem valami több. És valami olyasmi, amit rég nem éreztem. Persze, hülyeség lenne azt állítani, hogy ismét beleszerettem. Csupán megzavarodtam, nem is tudom igazán mit érzek.
- Emlékszel valamire a tegnapból?- kérdeztem kíváncsian és leültem az ágy szélére. Pár percig némán gondolkodott, azt hittem neki sem maradt semmi emléke. Pedig de. Neki volt.
- Azt hiszem csináltam valami orbitálisan nagy hülyeséget -mondta ki halkan, miközben beletúrt göndör fürtjei közé. Szóra akartam nyitni a szám, de már nem volt időm megkérdőjelezni. Malcolm nyitott be. Én viszont továbbra is Finnt vizslattam. Nem tudtam mire céloz és ez zavart. Utáltam ha valamire nem emlékszem.
- Megzavartam valamit?-valószínű, hogy egyből megérezte a szobában kialakult feszültséget. A válaszunk Finnel ellentét volt, míg én nemet mondtam, addig ő egyből rávágta annak a fordítottját.
- Vagyis, nem! dehogy. Épp reggelizni indulunk -kezeit óvatosan rávezette csuklómra és felsegített az ágyból. -Átöltözöm, várj meg itt.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Egy ebédlő felé tartottunk, Finn szerint a szállodában rettenetes a kaja, a többiek pedig mind ettek már valahol. Egymás mellett sétáltunk a hűvös délutánon, néha nevetve, néha komoly dolgokra fordítva a szót. Még másnaposak voltunk és ez meglátszott néhány összefüggetlen mondatból is. A hideg beférkőzött kabátom alá, s a szél kicsípte az arcom. Hó viszont sehol.
- Hiányzik Vancouver -mondta ki hirtelen, én pedig összehúzott szemöldökkel néztem rá. Az év legtöbb részét forgatásokon és koncerteken tölti, alig van otthon, de neki ez a pár nap okoz honvágyat.
- Nekem is -zavartan húztam össze a kabátom, s lehajtottam fejem. Igazából, tényleg így volt. A honvágy apró jelei látszottak meg rajtunk.
- Ott biztos havazik. Tudod, eddig minden évben legalább a Karácsonyt otthon töltöttem. De idén nem, anyu alig lát, Nickel egyre távolabbi a kapcsolatunk. Szeretem ezt az egész celeb életet, de nem akarok elveszíteni mindenkit magam körül. Ezért szakítottál velem, nem? -nem tudtam rá válaszolni, de igaza volt. Összepréseltem ajkaimat és megbánóan néztem rá.
- Így volt neked a legjobb. A Calpurnia, a forgatások, a rajongók, a család és folyamatosan utazgattál. Már nem fértem oda, már csak teher voltam. És tudtam, hogy így könnyebb lesz neked -össze-vissza dadogtam, ajkam nehezebben formálta a szavakat, mint bármikor máskor. A torkomon elakadt a levegő. Akkor jöttem rá igazán mennyire is összetörtem azt a fiút. - És csak, hogy tudd, kurvára szerettelek -tettem hozzá, de nem válaszolt. Pedig tudom, hogy lett volna mit mondania. Összekulcsolta kezeinket és némán ballagtunk tovább.
Amennyivel több időt töltöttem vele, egyre felszabadultabb voltam. Már mertem a szemeibe nézni, kaptam levegőt a közelében és nem rázott ki a hideg ahányszor hozzám ért. Megszoktam a közelségét, kifejezetten élvezni tudtam, ami engem is meglepett.
- Mit kérsz? -adta a kezembe a menüt, én pedig éhesen faltam át a sorokat. Azt viszont magamban letárgyaltam, hogy udvariasabb lett, mint egy hónappal ezelőtt.
- Szerintem palacsintát -döntöttem el, ő pedig nagyot bólintott és odahívta a pincért. Leadta a rendelésünket, -ő is ugyanazt kérte, mint én- majd beszélgetni kezdtünk, úgy mindenről. - Te, hogy élted meg a szakítást? -a kérdés akarva, akaratlanul, de kijött a számon. Látszott, ahogy megfeszül mondatom hallatán.
- Hát -óvatosan megtörölte kezeit egy szalvétában, majd hátradőlt a széken. -Nem tudtam miért szakítottál, ezért megvoltam ijedve, hogy valamit elbasztam. Vagy esetleg mást találtál. Valakit, aki nem celeb és normális és nincs gitár pengető gyűjteménye, aki szereti a banánt és végül tud rád időt fordítani. Aztán rájöttem, hogy nem tennél ilyet. Mármint nem hagynál el egy másik srácért. Csak így. És akkor már csak szomorú voltam és talán dühös -vázolta fel, én pedig meglepetten könyököltem rá az asztalra, így közelebb kerülve hozzá.
