𝒕𝒉𝒆 𝒘𝒂𝒚 𝒚𝒐𝒖 𝒍𝒐𝒐𝒌 𝒕𝒐𝒏𝒊𝒈𝒉𝒕 - 𝒇𝒊𝒏𝒏 𝒘𝒐𝒍𝒇𝒉𝒂𝒓𝒅

negyedik

Az elborult ég tisztulni kezdett, a szaggatások közt feltűnt néhány helyen a gyönyörű kék ég, és a sötéteket, felváltották a bárányfelhők. A nap egyre inkább égette arcunkat, de nem bántuk. A fűben feküdtünk. Vastagabb ruháinkat már rég levetettük magunkról, az egyetlen dolog ami melegített összekulcsolt kezeink voltak. Szikrázott köztünk a levegő, és éreztem, hogy nem bírom tovább a közelében, úgy, hogy nem engedek szabad utat az érzéseimnek. Mégis vissza kellett tartanom magam. A barátság, ami kialakult köztünk túl fontos volt, hogy régi, talán nem is létező érzésekkel foglalkozzak.

- Nem fogok veled felhőket nézni- a csendet végül ő törte meg. Tudtam, hogy nem bántásból mondja, így egyáltalán nem vettem magamra. Önfeledtül nevettünk fel. Emlékezett mekkora mániákusa voltam az égnek. A felhők, a csillagok. Vonzottak. Olyan távoliak, mégis közel vannak hozzám.

- Régen órákat töltöttünk ezzel, emlékszel? -a nevetés abbamaradt, elkomorodtunk a pillanat örömében. Hiányoztak azok az idők. Talán neki is. Felém fordította arcát és tekintetem kezdte keresni mogyoróbarna, igéző szemeivel. Állkapcsán végigfutott egy jött-ment napsugár, mely felkúszott hosszú szempillái közé és egy pillanatra bevilágította egész arcát. A látvány gyönyörű volt, ő maga az volt. Féloldalas mosoly jelent meg arcán, egyből rájött bámulásom okára és igazából nem is volt miért tagadnom. Vártam a csipős, egoista beszólást, de akkor csendben maradt. Nem értettem miért, de élveztem. Még mindig az íriszeimet figyelte, de szemeiben nem játszott a palykos, gyermekies tűz. Halkan kifújta a levegőt és az ég felé fordította fejét.

- Tegnap, a buliban -kezdett bele, s láttam ujjait tördeli, zavarban volt és ideges. -Emlékszel valami fontosra? -próbáltam az éjszakára koncentrálni, de csak pillanatnyi emlékképek ugrottak be. Megráztam a fejem, gondolataimban már dolgok százai futottak át. Féltem, hogy velem kapcsolatos. Ugyanakkor attól is, hogy bajba került. - Részegek voltunk. Nem akartam kihasználni a helyzetet, esküszöm, de ott táncoltunk ketten -szabad kezével felszántotta göndör fürtjeit. Mozdulata tükrözte feszült hangulatát.- Közelebb voltunk egymáshoz, mint szabad lett volna. Megcsókoltalak, Helen. Megcsókoltalak!-egyből kirázott a hideg. Nem lehet. Elengedtem összekulcsolt kezeinket. Tenyerem máris megérezte hiányát, de nem törődtem érzéseimmel. Akkor nem. Fájt a tudat, hogy nem emlékszem rá. Egy hónap elteltével ez volt az első csókunk, nekem pedig semmi emlékem nem maradt. Mintha kiszívták volna belőlem. Tényleg ennyire elbaszottnak kell lennie? Nekem? Az életemnek? Haragudtam magamra, amiért annyit ittam azon az éjszakán. Hiszen gondolhattam volna, hogy ha részegen Finn közelében vagyok.. annak nem lesz jó vége. De akartam az emlékeim. Legszivesebben faggatni kezdtem volna Finnt, hogy milyen volt. De ez nem egy béna tinifilm, ő meg nem a legjobb barim.

- Kérlek mondj valamit -hangja aggodalmasan csengett a lágy csend melegében. Felé fordítottam fejem, s nagyot sóhajtottam. Két kezével a homlokát fogta, rám sem mert nézni. Félt a reakciómtól, ezt pedig megértettem. Hiszen én is. A csend mely beült közénk zavart, mégsem volt mivel megtörjem. Csak bámultam a fiút, aki abban a pillanatban még szebbnek tűnt. Már mondhatni elfelejtettem milyen is mikor átkarol, a mellkasához húz, aranyos puszit nyom a homlokomra és megcsókol. Ő volt az ideális barát. Én pedig szakítottam vele.

Egy óra elteltével már Aylaval voltam egy hatalmas bevásárlóközpont egyik szintén jókora üzletében. Finnel végül nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, ez pedig egész nap furdalta a lelkem, de szerencsére a mellettem sürgő-forgó, totál ruhamegszállott lány viszont ha minimálisan is, de kirángatott sötét gondolataim közül. Éppen arról papolt mennyire is szörnyűnek találja a bőrdzsekiket -attól függetlenül, hogy én épp egy olyat viseltem- és ha hatalomra kerül, egyből tiltja őket. Erre a kijelentésére pedig csak annyit válaszoltam, hogy biztosan rá szavazok majd a választáson.

- Szóval, hogy állsz a fiúkkal? -a kérdést hallatán csillogó szemekkel nézett fel rám, lábaival toporzékolni kezdett. Ebből pedig egyből tudni lehetett, Ayla ismét szerelmes. Ami nála borzasztó tud lenni, pláne ha aztán széttörik apró szívét. -Na mesélj róla -leemelt egy gyönyörű, bézs színű ruhát az egyik tömött fogasról és maga elé szorította. Térdétől kissé feljebb ért, alján sötétebb színekbe váltott át, míg felső részét szinte teljes csipke borította.

- Hát, ha meglátna ebben a ruhában talán esélyem is lenne-nézegette magát a tükörben, én pedig mosolyogva ráztam a fejem. Persze, hogy megvette.

Fáradtan vágódtunk le a meki egyik üres asztalához. A kezeimben hatalmas megváltást éreztem, ahogy végre elengedhettem a rengeteg szatyrot. Ayla izgatottan csavargatta egyik tincsét, alig várta, hogy áradozzon a fiúról. Persze, örültem, hogy ennyire boldog, de a fáradság kezdte átvenni a testem fölött a hatalmat.

- Hát magas, kék szem-szőke haj kombó, ami tudod, hogy a kedvencem -bólogatni kezdtem, mióta ismerem őt minden srácot megbámul aki eféle adottságokkal rendelkezik. -És irtózatosan kedves. Igazából csak Finn szülinapján ismertem meg, akkor már megtetszett. És aztán beszélgetni kezdtünk meg minden. És megadtam neki a számom is, szóval remélem felhív majd -magyarázta teljes beleéléssel, én pedig mosolyogva hallgattam. Belegondolva, hogy Finn a srác ellentétje, furcsa érzés járt át. Nem tudtam, hogy ez mit jelent, de mégis szerencsésnek éreztem magam, hogy én sötét, göndör fürtöket kaptam és aranyos szeplőket. Szerettem Finn pimaszságát és azt is, hogyha komoly dologról van szó, mindig megállja a helyét. Lehet, hogy úgy gondolok rá, mintha még mindig a barátom lenne, de nem zavar. Állítólag a szerelem sosem múlik el úgy igazán.

- És, mi lesz Jaedennel? -a lány számított erre a kérdésre, mivel egy csöpp meglepettség sem terült el az arcán. Kínosan húzta el a száját, talán ő sem tudta igazán. -Azt mondtad őt nem adod fel -igen, Ayla teljesen belezúgott az It sztárba még egy évvel ezelőtt, és alakulni is kezdtek a dolgok, de a távolság teljesen elválasztotta őket. Philadelphia és Kanada azért nem egy köpésnyire van egymástól. Akkor a lány megfogadta, hogy ő igenis küzdeni fog a srácért. De, mint látszott, ez nem jött össze.

- Feladtam őt, azt hiszem -szavai halvány mosollyá alakultak arcomon. Bárcsak én is ilyen egyszerűen feladhatnám Finnt. -Hé, beszéljünk rólad! Mivan vele?-a kérdés hallatán egyből összeszorult a gyomrom. Ahogy a délelőtti eseményekre gondoltam, ismét rossz érzés fedte el belsőm. Vissza akartam menni hozzá és átérezni azt, amire nem emlékezhettem.
- Állítólag, megcsókolt a szülinapján- mondtam halkan, belőle pedig egyből kitört a nevetés. Értetlenül figyeltem, ahogy kezeit ajkai elé kapva próbálja elfedni kuncogását, sikertelenül.

- Nem ő téged, babám! Ha láttad volna magad -nevetett továbbra is, amivel ügyesen elérte, hogy a meki középpontjába kerüljünk. Próbáltam nem foglalkozni a szúrós tekintetekkel, miközben a lány karját csapkodtam. Nem tudtam elhinni, hogy ilyeneket teszek részegen. -Komolyan, nem emlékszel? -elszégyeltem magam a kérdést hallva. A memóriám pont ilyeneket kell kihadjon. Kuncogva kezdte rágcsálni a csirkecombot, mit sem törődve a torkomban dobogó szívemmel és a remegő kezeimmel.

- Remélem tudod, hogy ez nem jelent semmit! -rivallottam rá és még az ujjammal is csapkodtam párat, hátha így könnyebben felfogja. Elvettem az egyik szalvétát és a széleit kezdtem tépkedni. Utáltam magam.

- Lehet jelentett, nem is emlékszel! Vagy csak neki jelentett -most rajtam volt a sor, hogy elnevessem magam.

- Ha megcsókolom azt a fiút, biztos, hogy jelent valamit -ezzel pedig lezártam a témát és nekiláttam a sültkrumplimnak. Még láttam, ahogy aprón felhúzza a szemöldökét, de ezután csak mosolyogva kezdett ő is enni. Megnyerte.