VALAMI MÁS

009.

HOGY ezt az őrületet hogyan élte meg a másik fél, Hoseok?

Nos, talán nem meglepő, hogy a fiú rettenetesen félt. Mondjuk, ez nem csoda, hiszen bárki halálra rémülne, ha úgy érezné, hogy egy őrült minden egyes lépését figyeli és mániákusan szerelmes belé.

Mert igen, a fiú észrevett bizonyos furcsa dolgokat maga körül.

Feltűntek neki az összefüggések és a véleletlenek, ráadásul az is, hogy az a bizonyos illető, aki ezekért az abnormális dolgokért felelt, teljesen belé volt bolondulva.

Szó szerint.

Bár akkor ezt Hoseok még nem tudhatta, csak azt, hogy valami nagyon nincs rendben. Ez pedig lassan neki is az idegeire ment.

Érezte magán azt az egy kutakodó szempárt, amelytől hideg futkosott a hátán, mégsem látta a hozzájuk tartozó személyt.

Érezte annak az egy embernek a kellemetlen jelenlétét a közelében, mégsem tudta, kihez tartozik.

Érezte, nem is, inkább tudta, hogy az az egy valaki mindig ott van a nyomában és mégis... nem tudott ellene semmit sem tenni.

Tehetetlen volt.

És miért?

Elvégre, könnyűszerrel véget vethetett volna a szenvedésének, ha szól valamelyik tanárnak, az igazgatónak, vagy a szüleinek, de ezek a kézenfekvő lehetőségek neki mégsem voltak annyira egyértelműek, mint amilyennek az nekünk, külső szemlélőként tűnik.

Mindez pedig azért volt, mert Hoseok nem akart gyengének mutatkozni mások előtt.

Ha lánynak született volna, minden bizonnyal első dolga lett volna segítséget kérni egy felnőtt embertől, de tinédzser fiú lévén ez a döntés koránt sem volt annyira egyszerű, mint egy lánynak.

Hiszen ki hinne neki?

Hoseok bizosra vette, hogy senki sem venné őt komolyan, hisz egy fiút mi baj érhet, nem igaz?

Éppen ezért Jung Hoseok hallgatott. Mélyen hallgatott egy olyan dologról, ami később sokkal nagyobb bajt okozott neki, mint egy kis kellemetlenséget és férfiatlanságot az életében.