Az első napok

635 24 5
                                    

1.

Az apám halálos autóbalesete után, az anyukámmal, Elizabeth-tel, Daisy-vel és Lincoln-nal, a kistestvéreimmel Las Vegasba költöztünk, édesanyám szüleihez.
Anya vegas-i, sosem szeretett erről beszélni. Utálta kiskorában ezt a várost. "Pénzéhes, drogos, piás emberekkel teli város volt az. Emlékeszem, hogy egyszer majdnem elrabolt valami random ember, amikor a gimiből sétáltam haza. Az akkori gimnáziumom portása volt a megmentőm, aki hátba verte azt a férfit, aki kezei közé zárt. Nagyon megijedtem. Aznap este határoztam el, hogy amint betöltöm a tizennyolcat, leérettségizek, elhúzok Vegasból.„
Viszont anyának most választása nem jutott. A new york-i házunkat nem tudta volna eltartani a csekély fizetéséből, négy gyereket nevelni egyedül. Segítség kellett neki. Egy jobb kéz, ki pattan, mikor kell valami, bevásárol, takarít. Egy kis ideig (úgy egy hónapig) én voltam az anyukám segítője. Én vásároltam be, takarítottam, bészitterkedtem, a szomszéd füvét nyírtam le a kis szabadidőmbe pénzért, ami anyám pénztárcájába ment.
Egyik napról a másikra bejelentette, hogy pakoljunk bőröndbe vagy táskába ruhákat, cipőket. Kiderült, hogy Las Vegasba indultunk. A testvéreimet nagyon megviselte a költözés, leginkább a húgomat, Elizabeth-et. Szomorú volt, mivel itt kellet hagynia a barátait és a kedves szomszéd nénit, aki mindig hozott át nekünk sütit. A kissebbek, Lincoln és Daisy pedig azt sem tudták, hogy mi az a Las Vegas. "Az valami szupermarket?„ - kérdezte egyszer Daisy. Nem akartam mondani neki, hogy egy bevásárláshoz pont egy üres kocsi kéne, nem egy cuccokkal teli. Az alig négy éves húgomat nem akartam elszomorítani.
Emlékszem, hogy Daisy annyira örült a nagyiéknak, mikor meglátta őket életében először. Lincoln és Betty az ottani keverék kutyát kezdték el egy gyors puszi-puszi után bugyulgatni. Anya bekönnyezett, mikor a papa megölelte őt. "Annyira régen láttalak titeket! Mintha ezer éve láttalak volna titeket!„ - sírta anyám.
Az érzéseim felborultak. Honvágyam volt, de végre láthattam a soha nem látott nagyszüleimet.
Apa egy soha be nem tölthető teret hagyott maga után. A vörös, mindig tökéletesre vágott haja, olcsó, viszont jó illatú parfüme volt rá jellemző. Minden hónap végén volt fodrásznál, a parfümök nagy része valami nem valami híres drogériából volt. A Wall Street egyik toronyházában dolgozott, irodai asszisztensként, egészen sok fizetésért.
Egy éve volt, hogy inni kezdett. A szülei, akik nem nagyon voltak valami gyerekszeretők, váratlanul meghaltak. Szerette őket, de nagyon.
Szomorúságában kezdett el először csak egy-egy pohár bort inni nap, mint nap. Ebből lett egy-egy üveg, majd mindennapi részegség munka után. Másnaposan indult dolgozni mindig. A főnökét nagyon nem érdekelte, csak legyen valami csicska neki a munkára.
Egyik nap jött haza. Kocsival. Elvileg délután háromkor indult el, de soha nem jött haza. Kiderült, hogy a vezetés közben ivott és belehajtott egy kamionba a belvárosban. Anya majdnem belehalt, mikor a rendőrség megjelent a házunk ajtajában. Daisy és Lincoln aludtak, Betty és én pedig csendben sírtunk. A szívemben lévő fájdalomtól üvölteni tudtam volna.
Ezek az érzések Las Vegasban elmúltak. Az az üres tér még mindig megvolt, de a nagymamám és a nagypapám kis részét betöltötte. Nem a teljesen, de kezdett a szívem belenyugodni apám halálába. Hülyén hangzik, de ha már ma rá gondolok, nem bőgöm el magamat, mint akkor, azaz nyár elején.

Into You (Aranypinty ff.) |•Befejezett•|Where stories live. Discover now