Az első napok

318 17 2
                                    

                                          3.
          
Olyan egy órán át csak énekeltek, vagy táncoltak. Avagy mindkettőt csinálták egyszerre. Mintha valami tehetségkutatót néztem volna.
Theo és Boris valamit susmorogtak, de nem értettem belőle semmit. Nem figyeltem rájuk nagyon amúgy sem. Az előttem ülő gólyák röhögcséltek, beszélgettek. Ismerkedtek. Nem úgy, mint én. Én eddig csak egyetlen emberrel beszéltem az osztályból, az is valami szemüveges, fura gyerek volt.
Egyszer Theo megbökte a vállamat. Odafordultam azzal a tipikus "mi a fasz van" fejemmel, majd Boris elkezdett kuncogni ezen.
- Hm? - kérdeztem.
- Az ofő pofázása után gyere le az udvarra. - mondta.
- Minek? - kérdeztem.
- Azért, hogy kérdezhess. - vigyorgott Boris. Beszédének élénk akkcentusa volt. Nem amerikai, realizáltam.
Ezen pörgött végig az agyam. Miért akar velem valamit Boris és Theo? Nem akarok hasonló helyzetbe kerülni, mint annó az édesanyám került.
Az ünnepély után az osztályfőnök csak annyit mondott, hogy hétfőn négy ofő lesz, aztán mehettünk dolgunkra.
Theo megfogta gyengéden, de mégis határozottan a karomat, majd Boris vezetésével az udvarra ráncigált. Senki nem volt ott. Bevallom, féltem egy kicsit, ami szerintem meglátszódott a szemeimen. Boris idegesítően szemezett velem, de végül ő szólalt meg.
- Vöröske, abbahagynád? - kérdezte.
- Göndörke, bekapnád? - kérdeztem vissza, amin Theo röhögni kezdett.
- Ez tetszik. - jelentette Boris be.
- És? Mi van? - kérdeztem türelmetlenül, miközben anyának írtam, hogy indulhat.
- Nem tudom, hogy nálatok New Yorkban hogy ment ez, de mi nem így ismerkedünk itt. - tolt neki a falnak Boris.
- Nálatok hogy megy ez akkor? - kérdeztem. - Mert nem hiszem, hogy én úgy ismerkednék, hogy egy fiút a falnak nyomok és tulajdonképpen rámászok. - mondtam.
- Igaza van. - mondta Boris motyogva. - Bocs. - állt el utamból. Itt van a szabadság Kenzie, elmehetnél! De nem tettem.
- Mackenzie Jones vagyok. - jelentettem be.
- Boris Pavlikovsky, hölgyem. - ekkor Theo megcsapta Boris vállát és mindhárman nevetni kezdtünk. A telefonom pittyegni kezdett. Anya írt, hogy itt van.
- Mennem kell. - mondtam.
- Máris? - nyavajgott Boris.
- Igen. - mondtam határozottan. - Sziasztok! - intettem egyet, majd az ajtón keresztül az aulába léptem. Elsuhantam a porta mellett, majd anya piros kocsiját kerestem, amit nem kevés keresgélés után találtam meg.
Átfutottam az úton, majd beültem az anyósülésre.
- Milyen volt? - kérdezte anya elindítva a motort.
- Unalmas. Mint mindig. - néztem ki az ablakon az iskolával szemben lévő parkra.
- Milyen az osztályod?
- Átlagos.
- Kivel ismerkedél? Vagy valaki meg akart ismerni téged? - kérdezte anya.
- Van egy new york-i srác, akivel egy kicsit beszélgettem. - mondtam. - Manhattani.
- Mi volt a neve? Lehet ismerem az apját vagy az anyját.
- Theodore Decker.
- Decker... Decker...- gondolkodott anya az utat figyelve. Már a félig sivatagos részén voltunk Vegasnak. - Ismerős valahonnan ez a név.
- Viszont többet nem tudok róla. - jelentettem be, mielőtt még kérdezősködni kezdene.
Otthon a kistesóim egymással játszottak, anya elment Betty-ért is, aki szintén évnyitón volt.
Volt még két napom pihenni. Nem terveztem nagyon sok cuccal menni hétfőn: egy füzet és egy toll elég lesz.
Vasárnap élveztem a napfényt: egész nap kint voltam. Kutyáztam, játszottam Daisy-vel, Lincoln-nal fociztam, Betty-vel beszélgettem az új suliról. Elmondtam neki, hogy szarja le mások véleményét, akár róla van szó, akár nem.
Vasárnap este kínnal együtt feküdtem be az ágyamba: semmi kedvem sem volt másnap iskolába mennem.
De ami késik, az nem múlik.

Into You (Aranypinty ff.) |•Befejezett•|Where stories live. Discover now