Into You (Aranypinty ff.) |•Befejezett•|

A bál

                                   1.

Holnap lesz ez a hazafutás bál. Boris nem nagyon veszi komolyan, azt hajtogatja folyamatosan, hogy majd valamilyen szart feldob magára.
Az együttlétünk nem tudódott ki. Kettőnkön kívül senki sem tudja, hogy van valami közöttünk.
Ezt a pár hetet majdnem közösen töltöttük el. Este mindig átjött. Átbeszéltük a napunkat, ki milyen fasz volt aznap.
Viszont az utóbbi napokban egyre furábban kezdett el viselkedni. Szótlan, mikor általában be nem áll a pofája, ha olyasfajta témáról van éppen szó. Az előző estén még nem is üzent nekem, hogy nem jön. Várhattam rá. Úgysem jelent volna meg.
Iskolába sem jön, mert elvileg rosszul van. Theo, mint én, nem érti, hogy mi van vele. Azt mondta, hogy soha nem volt eddig ilyen.
- Szerinted mi lehet vele? - kérdeztem kicsengőkor.
- Lehet az apja rászedte valamire. Vagy ő tett valamit. - találgatott Theo.
- Nem kéne titkolóznia. - mondtam. - A barátok nem tartanak titkokat egymás előtt. New Yorkban legalábbis nem.
- Majd ma átugrok hozzá. Jössz?
- Mennék, de anyának megígértem, hogy segíthek holnapra ruhát választani neki, mivel ő is jön.
- Értem. Apám is eljön. Nem tudom. Én még átgondolom. - legyintett.
- Tök durva. Lehet, hogy kiskorukban, mikor annyi idősek voltak, mint mi, barátok voltak. - mosolyodtam el.
- Véletlenek márpedig megesnek. - nevetett Theo, majd szemüvegét megigazította.
Kivételesen busszal terveztem hazamenni, mivel az utolsó óránk elmaradt. Papa, mama és anya pedig dolgoztak még.
Mentem a buszmegállóba, erre meghallom Boris tipikus nevetését az egyik bezárt bolt mögül. „Szarok bele a buszba.“ gondoltam, majd az épület sarkánál megálltam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg ő-e az.
Igen, az ő volt. A narancssárga hajú exével. Vagy tíz centivel magasabb volt Boris nála. Nem volt nőies. Nem volt semmilye sem. Lapos volt elől-hátul. Talán a kisminkelt arca volt valamennyire "lányos".
- Áh, ő csak egy barátom. Theoba totálisan belezúgott. - legyintett Boris, majd a lányt a falnak nyomta és megcsókolta.
Lehunytam a szememet. „Ez csak egy rossz álom. Nem lehet igaz.“ próbáltam elhitetni magammal. Szoríthattam egyre erősebben, de nem ébredtem fel az álomból. A szorításom egyre gyengébb lett, majd patakokban folytak a könnyeim. A fejemet a koszos falnak döntöttem, némán sírtam. Mikor már alig jött valami, mozgást hallottam.
- Na mentem Kotku! - hallottam meg a fiú boldog hangját. Észbe kaptam, majd mint egy maratonfutó, úgy kezdtem el futni. - Kenzie? - említette meg a nevemet.
A buszmegállóba siettem. A buszom pont jött. A reggel vett jegyemmel szálltam fel. Mindenki engem figyelt, aki a buszon tartózkodott.
- Mi lehet a baja? - suttogta egyik a másiknak. Én csak elfoglaltam egy kettős helyet, majd a sivatagos utat figyeltem. A házunktól nagyjából száz méterre tett le a busz.
Otthon senki sem volt. Jó volt egy kis magány. Az ágyamon ülve gondolkodtam, hogy én vagyok-e a hibás. Mondtam valami olyat, amit nem kellett volna?
Boristól kapott nyakláncomat levettem a nyakamból, visszatettem a plüss macira, ahol volt, majd a verses képeslapot megkeresve egy üres, a garázsban talált vaskukába dobtam azokat. Szintén a garázsban talált olajjal meglocsoltam azokat, majd három gyufát egyszerre meggyújtottam és a kukába dobtam. Elkezdett égni. Jó érzés volt ezt tenni.