Perfekt | Fák Jú, Tanár úr!

A C H T.

Am 18. September 2018

A csengő halk búgása hallatszott csak be a nyelvi terembe. Furcsa, mert hiába, hogy törink lesz, de itt tartják az órát.
Pedig annyi nagy terem van ebben az iskolában.
Ha egy nagyobb teremben lennénk - mondjuk a százhármasban - akkor nem kellene a tanári asztalra rátolt első padban ülnöm.
Egyébként szeretem a törit, érdekel, de vannak hátráltató tényezőim.
- Jó reggelt! - A dagadt öregúr mind a száz kilójával lépett be az ajtón.
A füzetembe merültem.
Amikor odaért az asztal elé, letette a tankönyveket és a laptopját, majd érezhetően rám nézett. - Fraulein Weber, kérem jelentsen! - húsos ajkaira kaján vigyor szaladt fel, s végigmérte alakomat.
Szégyellősen összehúztam magamon a nagy púderszínű sálamat, majd felléptem a katedrára Herr Gundlach mellé. Megköszörülte torkát, s szeme sarkából rám pillantott, ajka szélében egy apró mosoly jelent meg.
Elfintorodtam, majd bátorításként megkerestem Zeynep tekintetét. - Tisztelettel jelentem, a csoportból nem hiányzik senki.
- Ne menjen a helyére, kinn is maradhat, ha már így kegyesen idejött hozzám, Fraulein - az öreg vállamra tette a kezét, s ezzel ösztönzött a maradásra. Megcsapott az izzadtság- és reggeliszag keveréke, amelytől nem titkolom, felfordult a gyomrom. Alig észrevehetően, diplomatikus módon kiszabadultam fogása alól, de a szívem már megint őrült módon zakatolni kezdett. Fejembe erős fájdalom nyilallt, tenyerem izzadni kezdett és mindent elfelejtettem az aktuális anyagból. - Tudja, egy hatosa és egy ötöse van szóbeli feleletből, gondolom, javítani szeretne - vigyorogva szegezte nekem a tényeket, de én tagadólag megráztam a fejemet. - Én viszont akarom, hogy javítson, Annelise. Szóval - a helyére sétált és elterült a székében, majd fölényesen felém fordult. -, miből készült mára?
Szótlanul, az öregre nem nézve álltam, s próbáltam uralkodni magamon. Elkezdett nekem papolni a tiszteletről meg a diáki kötelességről, de nem nagyon figyeltem oda rá.
A szájszaga erősebb volt a mondandójánál.
Felfordult tőle a gyomrom és legszívesebben azt a kevés reggelit is kitettem volna elé az asztalra, amit siettemben bekaptam a büfé és a terem között - tessék, ennyit tudok.
- Mi a baja, Anne? - összevonta ősz szemöldökét, s úgy méregetett engem. - Olyan, mint aki lidércet látott.
- Nem... nem érzem jól magamat, Herr Gundlach - ingattam fejemet - kim... kimehetek?
Dühösen nyitotta ki a naplóját. - Kishölgy, már hetedik alkalommal húzza ki magát a javító felelés alól. - Fejingatva írta be nekem az ötöst vagy hatost, majd felnézett rám. - Menjen már, a végén még összeesik itt nekem!
Bólintottam, leugrottam a katedráról s a jólétet jelentő ajtó felé vettem az irányt. - Zeynep, kísérje ki!
- Nem kell - válaszoltam, s megerősítésként megráztam fejemet. Herr Gundlach vállat vont, majd felállt a helyéről és a tankönyvet sörhasához szorítva támaszkodott az asztalomra.
Nagyot sóhajtottam és kisiettem az ajtón, meg sem állva a női mosdóig.
Kétszer megmostam az arcomat a nyitott ablaknál és csak reménykedni tudtam, hogy Frau Gester nem tessékel vissza a hangosbemondója segítségével törire. Csak itt akartam lenni egész órán, remélem el is felejti az a vén kecske, hogy kijöttem óráról.
A többiek úgysem szólnak neki, az anyagot meg majd elkérem valakitől.

***

Töri után irodalom következett, ezt még elviselhetőnek tartom.
Főleg, ha Herr Müller megint ki akar cseszni velem.
Gondolom, zabos rám a hülye uszodás versengés miatt. De azt ő csinálta magának, akkor miért engem hibáztat? Nem értem a logikájukat, az Istenre mondom.
A zenehallgatás segít ellazulni, ezért tökéletesen helyettesíti a nyugtatók mindenféle fajtáját. A szívdobogásom lassan normális értékeket vett fel, a hányingerem is megszűnt már, szívesen ettem a Burak által felajánlott török édességből. Finom volt, édes és kellemesen fűszeres. Szegfűszeg, ánizs és fahéj íze köszönt vissza benne, ami arra a forraltborra emlékeztetett, amit Bécsben iszunk mindig a karácsonyi vásáron.
Mennyire szeretem a fahéjat.
A fűszeres, kicsit csípős ízét és a színét. Csodaszép barna, mint a csokoládé és mégis kesernyés, sőt csípős. Bár, ha az ember egy kicsit jobban odafigyel az aromákra, megérzi benne az édességet, pont úgy, mint a karamellgrillázsban.
Az ajtócsapódás áthasított a fülemben szóló zenén, amit ekkor leállítottam és kivettem a fülemből a pici dugacsokat.
- Jó reggelt - morogta kómásan. Gondolom nem volt első órája és erre tegnap este alaposan ráünnepelt. Alkoholszag csapott meg, amikor a padom előtt elnyúló katedra szélére állt, s végignézett az osztályunkon, az ő saját maga kreálta birodalmán.
A szemüvege nem volt most rajta, de az arca karakterisztikája ígyis megmaradt. - Kijavítottam a tézéiteket, a két legjobb az... - kutakodni kezdett a lapok között - Etienne és Anne. Nyolcanhét és kilencvennyolc százalék.
Barna szemeit rám emelte a lap mögül, s elém rakta. - Stréber.
- Cuki, ha bókol - morogtam szarkasztikus vigyorral és hanggal, s a lapot a kezembe fogva hátradőltem a székben. Nem volt kedvem harmadik órában harcolni vele, ezért inkább ráhagytam a dolgokat.
Barom.
- Te! - bökött felém fejével Danger - Mi volt az az egy hiba?
- Egy évszám - fordultam felé mosolyogva, de a kontaktusunkat elvágta Herr Müller. Mint a farkasfalkák alfahíme, a totális király, a császár, úgy járkált közöttünk, osztotta ki a javított dolgozatokat, némelyikhez kommentárt is fűzött.
Ismét felvillantak előttem annak a csütörtöki napnak az emlékképei, s még mindig nem értettem, hogy miért segített nekem akkor. Neki abból nem származott jó, sem előny, mégis segített.
A többiek elmondása szerint egy seggfej tud lenni, de egyébként szerető férfi és szerethető is.
Na, hát azt még nem tapasztaltam meg, bár nem is akarom.
Inkább, maradjon meg az a három lépés távolság.
Elsuhant mellettem, csípős dezodorának aromás illata erősen arcul csapott, majd felpattant a katedrára, s felnyitotta a laptopját.
- Mivel senkinek sem lett ötös, ezért úgy gondolom kicsit pihenhetünk a mai órán - rám pillantott. - Milyen filmet szeretnétek nézni?
Mindenki ötletekkel telten felcsapta a kezét a magasba, csak én ültem megkukultan, a padomon az egyes irodalomtémazáróm előtt.
Barna szemei ismét gonosz szikrát szórtak. - Anne?
- Nekem mindegy, Herr Müller - feleltem semlegesen. Látszólag szívenütötte a hangnemem és az, hogy a hadüzenete nem ért célt. Tekintete a mögöttem jelentkező Zeynepre csúszott, majd felszólította, hogy keresse meg a filmet a neten.
És itt kezdetét vette a tömény, szürreális romantikával fűszerezett Alkonyat film, amit én legszívesebben egy levél Xanax kíséretében néztem volna meg.