Perfekt | Fák Jú, Tanár úr!

V I E R Z E H N.

Am 22. Oktober 2018

Lazán hátradobtam hajamat, s a BMW elejének támaszkodtam. Danger a szájához emelte az égő cigijét, s mélyen a tüdejébe szívta a mérgező füstöt, majd vigyorogva rám fújta. Utálom a cigifüstöt és ezt ő is tudja jól, ezért csinálja mindig.
Morcos fújtatással legyeztem el a büdös füstöt, s megigazítottam magasított derekú fekete bőrnadrágomat, melyet egy fekete, mély kivágású haspólóval és egy fekete bőrkabáttal toldottam meg.
- Temetésre mész? - mért végig furcsállva Burak, s beült a volán elé. Rácsatlakoztatta a telefonját a rádióra és elindította a közös kedvenc számunkat. Igaz, hogy nem szeretem annyira a rapet, de ezt a számot kifejezetten kedveltem még egy-két ilyen zsánerű mellett.
- Kontrasztosan öltöztem csak a kocsimhoz - fintorogtam rá, mikor a török fiú elém lépett és megölelt. Teljesen érintkezett alakunk, miközben szorosan magához ölelt. Jellegzetes öblítő és émelyítő parfümillata volt, kicsit pedig barackillatú volt az ecigije miatt. Lehet, hogy megint leöntötte magát, amikor betöltötte otthon. Az idő ma is szépnek ígérkezett, ami ritkaságszámba megy így októberben, de úgy látom, hogy az év is nekünk kedvez. Burak eltávolodott tőlem, s mellém támaszkodott az autóra.
- Hol vannak már a bigéink? - Danger elnyomta a cigit a kuka tetején, s belepöckölte.
Vállat vontam. - Biztos késnek, másnaposak. Mondtam, hogy tegnap nem kellett volna annyira szétcsapnotok magatokat.
- Te vagy az osztály anyucija - lökte meg vállamat Burak mosolyogva. Édes az egyenes mosolya, egészen magávalragadó.
- Ja - bólintott Danger - mikor akarsz már egyszer végre bebaszni velünk? Vagy zsidó vagy?
Egy morcos tekintettel ajándékoztam meg a velem szemben állót.
- Azok nem isznak - vágta rá Danger vállvonva.
- A zsidók is piálnak, Danger.
- A muszlimok nem isznak te fogyatékos - lökte meg vállát Burak.
- Akkor te miért vedelsz, mint a kefekötő, tesó?!
- Allah nem lát a klubban - vont vállat mosolyogva, s átkarolta vállamat. Burak kedves és megértő srác, nem első sorban pedig nem is annyira csúnya, kifejezetten helyes. Enyhe borosta, tökéletes, sötétbarna hajkorona, kreol bőr és sötét szemek, izmos, kigyúrt alak és persze egy kedves személyiség. De csupán csak egy jó haver.
Miután összekaptam Herr Müllerrel, nem szólunk egymáshoz és azóta valahogyan sokkal súlytalanabbnak érzem magamat. Olyan, mintha levették volna a megfelelés koloncát a vállamról. Már nem szól hozzám órán sem, nem szólít fel direkt, nem hív ki a táblához, úszáson rám sem néz, sőt, még a folyosón is gyakran köszönés nélkül megyünk el egymás mellett.
És ennél nagyobb örömmel semmi sem tölt el. Csendben van, nem rontja a levegőt, ahogyan én sem szólok hozzá.
Csak néha tudok elbizonytalanodni...
Mondjuk, amikor a haverjaimmal akarok lazulni reggelente és ő megjelenik. Nem csinál semmit, csak elsétál mellettünk, de akkor az idő lelassul és csak őt látom, hallom a hangját fejemben és leblokkolok teljesen. Valami rossz érzés fog el, mint amikor kiskoromban lelöktem anya kedvenc kristályvázáját és eltitkoltam.
A szemem sarkából figyeltem, ahogyan ismét megjelenik, táskáját hanyagul hóna alá fogta, szemüvegét feltolta, s odajött a két fiúhoz. Egy kedves vigyorral kezelt le Dangerrel, majd elénk lépett.
- Jó reggelt, Herr Müller, mizu? - Burak felvillanyozva fogott kezet üdvözlőleg az osztályfőnökünkkel, aki ekkor egy lopott pillanatban rám nézett. Elkaptam tekintetemet, ami kapóra is jött, mert ekkor ugrott mellém a semmiből Zeynep. Mire visszafordultam Burak felé, Herr Müllernek már hűlt helye volt csupán.
Idejött tényleg, vagy csak beképzeltem?
A szívem dobogása hevesebbre váltott, de ezt gyorsan elnyomta Zeynep sajnálkozó hangja. - A francba már, Anne én nem bírok vele!
- Mi? - fordultam felé - Mi a gáz?
Zeynep idegesen előhalászott egy szál cigit és rágyújtott. Elítélően figyeltem a cselekvését, s fejemmel a koporsószeg felé böktem. - Ugye tudod, hogy emiatt olyan, mintha egy hamutartóval smárolna a pallered? Inkább szívnál ecigit.
- Az méregdrága - fújta felém szándékosan a füstöt, amit haragosan ellegyeztem. - Csak a sznob rendőrnövendékek tehetik meg - biccentett Burak felé, aki ekkor egy vastag gőzködkarikát pöfékelt felénk kaján vigyorral. - Tedd ismétlésre ezt a számot, olvadok tőle! - Zeynep hatalmas nirvánában énekelte a refrént, s viccesen gesztikulált is hozzá.
- Szóval, mit nem bírsz már? - löktem meg oldalról.
Zey táncolva közölte velem a tényeket. - Chanti már legalább egy hete depis és nem akarja elmondani, hogy mi a baja.
- Csak nem baszták meg jól este - horkant fel Danger vigyorogva, s ekkor erősen karon ütöttem, ugyanis az emlegetett személy is mellénk lépett. Ez a szám az ő kedvence is volt, de most nem csalt mosolyt az ajkaira.
Észre sem vettem eddig, hogy baja van. Ez érdekes, pedig általában felfigyelek az ismerőseim rossz kedvére. - Szia Chanti - intettem a lánynak, mire az egy apró mosolyt engedett ajkaira, s visszaintett. Tényleg nincs vele valami rendben. Gyorsan elvetettem az önsajnáltatásomat és elhatároztam, hogy amint lehet, beszélek vele erről a témáról. Nem jó, ha ennyire maga alatt van.

***

Tesi után egyből az öltözőbe rohantam. Izzadt voltam és fáradt, de legalább mozoghattam eleget. Még senki sem volt az öltözőben, ugyanis a testnevelés azon órák közé tartozott, amelyekről már jelzőkor elkéredzkedtem.
Főképp azért, hogy legyen időm fürdeni. Másrészt pedig azért, mert a tanárból elég volt negyven perc is.
Kiszedtem a törölközőmet a sporttáskámból és egy tusfürdő kíséretében a zuhanyzóba sétáltam. Nem siettem el a dolgot, elvégre ilyenkor rajtam kívül más ember, tehát az épeszűek, nem fürödtek le. Jó, nem is mozogtak annyit, mint én.
A zuhanyzók az öltözőkből nyíltak. Igen, a fiúk és a lányok is egy helyen zuhanyoztak, de annyi pozitívum volt az egészben, hogy a fülkéket zárható, nem átlátszó ajtóval látták el és vastag falak választották el egymástól őket. Így teljesen biztonságosan fogyaszthattam az iskola melegvizét, vastag páratakarót képezve a zuhanyzóban.
Elzártam a vizet, s a falról lekaptam a törölközőmet. Kicsit vizes lett a vége, de minden háborúban vannak halottak. Megtöröltem a tarkómat, az egész alakomat, s kinyitottam a kis ajtót. Fütyörészve rúgtam ki, de egyből elhagyott a jókedvem. A szemben lévő falnál álltak a mosdókagylók, felettük tükrökkel, s az egyik előtt ott állt az az ember, akivel a leginkább nem akartam volna itt találkozni.
- Hát te? - Mért végig a tükrön keresztül, miközben elmosta a borotváját. Hátizmai, mint egy humanista remekmű apró elemei, tökéletesen kirajzolódtak az ablakon beszűrődő, ködös fényben, talán bármelyik szobrász sem tudna szebbet alkotni. Oldalra fordította fejét, s elmosolyodott. - Esetleg a törölközőt is levegyem?
Megráztam fejemet, ezzel visszahozva magamat a való világba és a legdühösebben próbáltam nézni Herr Müllerre. Lányos zavaromban nem tudtam mit mondani rá, csupán hümmögve sarkon fordultam, s kisétáltam az öltözőből.
Vagyis jobban mondva, futólépésben kisiettem. Remegtem minden porcikámban és hálát adtam a jó Istennek, hogy most nem törcsi nélkül szambáztam ki. Gyorsan átöltöztem az utcai ruhámba, amikor ismét észrevettem Chantit, ahogyan pakol a táskájába. Ma sem tesizett, nem volt cucca és ezért meg is kapta az érte járó ötöst.
Nem hagyhatom annyiban a rosszkedvét. Ilyenkor az a legrosszabb, ha magára hagyom a gondolataival. Behajigáltam az edzsőscuccaimat a táskába, majd összecipzározva a kezembe fogtam, másik vállamra pedig fekete válltáskámat helyeztem és odaléptem Chantalhoz.
- Chanti! - tettem kezemet vállára - Lenne egy pár perced?
A lány felém fordult, zöld, fáradt tekintetével értetlenül nézett rám és bólintott egyet. - Gyere - megszorítottam kezét, s visszahúztam az öltöző és a zuhanyzók közötti beugróba. - Minden oké?
Némán bólogatott, szemét leszegte.
- Akkor máshogy kérdezem. Mi a baj? - megragadtam karját, s felszisszent kicsit. Fáj neki? Pedig nem is volt erős. - Chantal! - szóltam rá, mire ő összerezzent, mint egy nyárfalevél és ez egyáltalán nem jellemző rá. - Napok óta nem szólalsz fel órákon és nem jössz ki velünk szünetekben... bármi van, nekem elmondhatod.
A lány egy pár másodperc erejéig hallgatott, majd mély levegőt vett. Láthatóan a könnyeivel küzdött. - Tudod, anya egy igen balhés ember és többször is volt már olyan, hogy részegen ordítozik velem és agresszív, ha pedig kiüti magát... - Szemébe könnyek szöktek, amiket mohón letörölt. Elhűlten álltam előtte, nem hittem el, hogy ilyen családi háttere van. - Nem akarok crackes anyuka gyereke lenni! - Összetörve borult karjaimba, s előtört belőle a zokogás. - Kérlek ne mondd el senkinek... - Hüppögte, mikor átöleltem, s magamhoz szorítottam. Sosem esett meg még senkin így a szívem és sosem szorult még el a torkom, amikor más emberek panaszait hallottam. - Napok óta nem ettem rendesen, mert nincs otthon kaja és anya pasija eladta a márkásabb cuccaimat, hogy fedezni tudják a drogokat.
- Tud még erről valaki, Chanti? - Magam felé fordítottam könnyes arcát.
- Herr Müller és Frau Enzberger - hüppögte - beszéltek is anyával, de utána csak még rosszabbra fordult az egész. Kérlek, ne beszélj másoknak erről!
Ha valaki gyanakvó, mint én, akkor feljön neki az a gondolat, hogy mi van, ha csak hazudik. De nem hinném, hogy egy ember ennyire hitelesen tudná előadni a letörtséget, a másik dolog pedig az, hogy nagyon jó emberismerő vagyok és aki már engem át tud vágni, annak igen sok év tapasztalattal kell rendelkeznie megtévesztésből.
- Ann... - emelte rám zöld szemét, amely körül most fekete körök tisztelegtek a sírás miatt - nem lehetne, hogy... pár éjszakát nálatok töltsek?
Most erre mit mondjak?! - Herr Müller is megengedné, de ott ott van Laura, aki Danger csaja és nem tudja tartani a száját...
Ki az a Laura? Mit mondjak? Gondolkodj, Annelise, gondolkodj! - Nem zavarok sok vizet, csak egy ágy kellene és egy szekrény...
- Miért pont én? - kérdeztem lágyan, mert még mindig nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki.
- Mert te olyan megbízható vagy. Nem beszélnél ki sosem, mert nem is beszélsz sokat és tényleg meghálálnám... nem tudom, hogy hogyan...
- Legyen! - csaptam össze tenyeremet - Nálunk alhatsz egy pár napig.
Chantal szemében apró fény csillant. Az öröm szikrái.
A kérdés már csak az, hogy ezzel a szikrával nem fogom-e leégetni az egész nyugodt családi életemet.