selyem

hatodik fejezet

peleskey mangólia
_______________________

- De, igen az... - válaszolta a fiú, miközben még mindig engem figyelt.

Mondandója miatt, újból az újraélesztésen kezdtem el gondolkodni, de rájöttem, elkéstem vele, mikor az én zöld szemeim bele zuhantak az ő jég kék pillantásába. Azonnal magába szippantott és hirtelen megint úgy éreztem magam, mint régen. A saját kis világunkban, amit a kettőnk tekintete alkotott meg. Azon a helyen jártam ismét, amiről csakis mi tudtunk, senki más.

- Akkor mégis merre van a gyűrű ? - fakadt ki édesanyám, kissé hisztérikusan, de bárhogyan is beszélt volna, mindegy volt, hiszen így is, úgy is megtörte a pillanatot.

Halkan felsóhajtottam, majd hajamba túrva próbáltam valami természetes nyugtatót adni a szívemnek, ugyanis az, most nem volt normális. Valami itt nem volt rendben és őszintén rettegtem ettől. Talán az egészben csak az volt a legnyugtatóbb, hogy Derel is ugyanígy érezhetett...

- Sikerült választanod valamit ? - pillantottam fel az előttem várakozó nőre, szemeiben pedig újból megcsillant a csalódottság, ahogyan ismét feltűnően tereltem a témát.

- Még nem, kincsem - erőltetett magára egy vidám mosolyt és gyorsan lapozgatni kezdte az itallapot. Gondolom azt hitte, hogy nem veszem észre azt, amit előzőleg megállapítottam, de már nem voltam az a tíz éves kisgyerek, akinek elég volt egy mosoly ahhoz, hogy elhiggye, minden a legnagyobb rendben. Már felnőtt nő voltam, tele életerővel és a jövőbeli szakmájához való érdeklődéssel, tele gyűlölettel és éhséggel. Igen, kinézetileg felnőttnek éreztem magam, de néha szerettem volna gyerek lenni, legalább csak addig, amíg megoldják helyettem a dolgokat. Mivel, hogy az eddigi felnőttes életem nem állt másból, csak problémák hadából...

- Én... - kezdtem, de ahogy felpillantottam szemeibe, nem bírtam folytatni. Hirtelen azt is elfelejtettem, hogy milyen kávét szerettem volna kérni. Azonnal elkaptam a fiúról a tekintetem és inkább úgy folytattam. - Valami erőset...

Mégis mi ütött belém ? Nem elég, hogy anyám megjelenik, még az exem körül is kezd nagyon furcsa lenni a levegő ! Fogalmam sincs, hogy mégis mi a szar történhetett velem ezekben a percekben, de az biztos, hogy megbántam, hogy ide jöttem. Bár, most akármennyire is el akartam menekülni, nem tehettem. Hiszen muszáj volt megköszönnöm neki azt, hogy nem röhögte ki az anyám és nem hordott el a szeme előtt minden kurvának. Meglehetősen a szívbaj elkapta volna édesanyámat és onnantól már csak a kórházban találkozhattunk volna...

- Hm... Szerintem nekem is jó lesz az, amit az angyalkám kért - csukta be az itallapot az említett nőszemély, majd édesen a fiúra mosolygott.

- Rendben - bólintott a srác, majd ott hagyott minket.

Ismét a hajamba túrtam.

- Kicsim, ne turkáld a hajad, mert így gyorsabban zsírosodik - szólt rám anya.

- Akkor megmosom - vontam meg a vállam, nem törődötten, mire anyu megforgatta a szemeit.

- Az sem egészséges a hajnak, ha minden nap mosod. Inkább ne turkáld és sokkal jobb lesz. Így is úgy áll, mint egy szénakazal - nézett végig rajtam, mire fújtattam egyet.

- Sapka volt rajtam, bár gondolom feltűnt... - morogtam.

- Borzasztóan makacs vagy szivem, de tudod fiatalon én is ilyen voltam - mosolyodott el és gondolom most egy-kettő emlékkép a szeme elé siklott, ezzel elfeledtetve azt, hogy egy kávézóban csücsül.