You are my galaxy 💙 Vkook BEFEJEZETT

5.🌠 Kiderült az igazság?

Taehyung és Jungkook sokáig beszélgettek.

Jungkook néha ilyeneket mondott:
-Furcsák az emberek.. Amióta itt élek, olyan nevetségesnek tartom őket! Túlkomplikálják a dolgokat és azt hiszik, ezzel nyertek-vágta oda gúnyosan.
-Miért, te nem ember vagy? -kérdezte Tae.
Taehyung kezdett kételkedni abban, hogy Jungkook közéjük tartozik. Furcsának vélte és túl magasnak tartotta a korához képest.

Besötétedett, és a két fiú egymás mellett sétált. A macskát felváltva vitték, Yeontant Tae vezette. Jungkook hosszú fekete kabátja megváltozott a sötétben. Taehyung észrevette, mikor elértek a park végébe, ahol már nem égtek a lámpák, hogy Jungkook kabátja helyenként megcsillant. Mintha kis csillagok fénylettek volna rajta. Annyira szép volt! Taehyung megállt és csodálattal nézte a kis csillagokat.

Jungkook még ment előre egy pár lépést, letette a dobozt Kkanjival, majd a kerítés előtt ő is megállt.
-Miért nem jössz ide?-kérdezte, még mindig háttal állva Tae-nak.
-Ahm.. én..csak... Tetszik a kabátod -mondta ki zavartan Tae.
-Tudom, hogy szereted az ilyeneket.- A hangján hallatszott, hogy mosolyog.
-Én nagyon... De ki vagy te, hogy mindent tudsz rólam?
-Még nem jöttél rá? Nem állt össze a kép?
-M-milyen kép..?
-Akkor még hagyok neked gondolkozási időt.
Taehyung erre nem tudta, mit válaszoljon, csak állt, bámulta Jungkook hátát és a csillagokat nézve erősen gondolkozott a történteken.

Jungkook végül megfordult és odalépett az alacsonyabb fiúhoz. Túl közel voltak egymáshoz.. Taehyung nem szerette, ha az emberek túl közel vannak hozzá, különösen ha meg is érintik. Így érezte magát a barátaival is: mindig zavarba jött, akármilyen kis ölelésről volt szó. Mindig kipirult, és próbálta minél hamarabb megszakítani a cselekedetet. Ez zavarta őt a legjobban a személyiségében.

Természetesen akkor is egyből elpirult, és mivel nem volt egy szinten Jungkookkal, annak kabátját bámulta. Tekintete elveszett a sok kis fényben, ami a kabáton csillogott, és egy pillanatra Taehyung megfeledkezett a helyzetükről.

-Miért érzem ilyen furcsán magamat?-kérdezte végül Jungkook.
-Hogy értve?-szólalt meg zavartan Tae.
-Ilyen érdekes érzésem sohasem volt még... Olyan, mintha valami lenne a hasamban, ami mozog...
-Mozog?-kérdezte halkan Taehyung még mindig előre bámulva.
-Igen.. Mi van velem, Tae? Mindig ezt érzem,mikor a közeledben vagyok. Ez rossz?
-Mikor voltál te a közelemben? Csak egy párszor.
-Taehyung, én nem vagyok az, akinek látszom.. Én..más vagyok..
-Milyen értelemben? Azt akarod mondani,hogy... te is a fiúkat szereted?
-Az mit jelent? Hogy hogy a fiúkat? A szerelem nem határtalan? Nem szerethet valaki azt, akit akar? Van egy bizonyos szabály?
-Nem értem mit akarsz ezzel mondani.. De az a normális, ha egy lány és egy fiú szeretik egymást...
-Miért az a normális? Ki mondta, hogy az a normális?
-Nem tudom... Senki... De így van évek óta. És legtöbben elítélik azokat, akik a saját nemükhöz kötődnek.
-Nem látom értelmét. Nálunk nem így van.. Nálunk nincs is nagyon olyan, hogy kötődés.
-Honnan jössz?
-Az Osirisről...
-Az hol van?
-Messze innen.. És mintha ott az élet jobb lenne, mert ott is vannak rendszerek, de azért szabadság is van..
-Engem is elviszel egyszer oda?
-Majd igen-simította meg Jungkook Tae haját.

Taehyung erre felemelte a fejét, valósággal kitörte a nyakát, és belenézett Jungkook narancsosan izzó szemeibe. Többet nem mondtak semmit egymásnak, csak álltak hosszú ideig ott, a park végében.
Jungkook lassan átölelte Tae-t és közelebb húzta magához. Nem tudta mit csinál, eddig nem érzett ilyet, de tetszett neki az érzés, amit az alacsonyabb váltott ki belőle. Taehyung engedte Kookot cselekedni, mert ő is ugyanígy érzett. Neki is tetszett ez a sok szeretet, a nehéz időszak után.

Jungkook szorosabban ölelte Tae-t és jobban lehajolt hozzá. Taehyung pedig lábujjhegyre állt, hogy át tudja karolni Jungkook nyakát. Teljesen összeillettek.
Jungkook csillagos kabátja mintha az égbe repítette és eltűntette volna őket az Univerzumban.