You are my galaxy 💙 Vkook BEFEJEZETT

9.🌠 Csalódás

A sátorozás óta egy hónap telt el. Már december közepe volt, a félévi vizsgáknak nemsokára vége kelett legyen, és kezdődhetett a téli vakáció.
Taehyung napjai kellemesen teltek; már nem volt annyira szomorú, mivel Jungkook vigyázott rá.

Jungkook megtapasztalhatta, milyen érzés egy kora beli fiút szeretni és gondoskodni róla. Kook tudta, hogy akármilyen kis szóval is magbánthatja szerelmét, ezért nagyon figyelmes volt, érzékelte a problémákat, és ilyenkor próbálta elterelni Taehyung figyelmét a rossz dolgokról, ami sikerült is. Segített Tae-nek a tanulásban, és közben ő is sok új dolgot tudott meg az emberekről.

Kook mindent gyorsan felfogott, különösen a matematikát, mert az Osirison sokkal nagyobb számításokat végeznek a bolygókkal kapcsolatban. Tudta, hogy Tae nem volt képes felfogni a távolságokat, még a legkisebbeket sem, de azért mindig türelmesen elmagyarázta neki a dolgokat, még akkor is, ha többször kellett.

Kook a könyveket valósággal falta. Megvolt a gyorsolvasási képessége is. Egy pár lapozással megértette az információkat és hamar elraktározta azokat a fejében.
A tömörítő képessége is tökéletesen működött; egy pár szóban el tudta mondani a lényeget Tae-nek, aki leírva azt egyből megjegyezte.

Jungkook titokban tartotta a kapcsolatot Kkanjival, és egyes éjszakákon, mikor Tae aludt, találkozott a lánnyal a park végében, és megbeszélte vele a történteket. Ilyenkor mindkettőjüknek átváltozott a kabátjuk: Jungkook fekete kabátja a megszokott csillagos alakját öltötte, a lány hófehér kabátja pedig inkább a Holdra hasonlított. Ebből is látszott, hogy a Hold az ő otthona, csak később ment át az Osirisre komoly kísérleteket végezni.

Napról napra erősödött Tae és Jungkook kapcsolata. Egyre jobban szerették egymást, és sok időt töltöttek együtt. Az osztályban próbálták titkolni ezt. Ilyenkor Jungkook játszotta a régi csendes, nyugodt,titokzatos fiút, akit nem érdekel más, csak a saját dolgai. És Taehyung pedig az osztály másik végében beszélgetett a barátaival.

...
A vizsgák jó eredménnyel végződtek, úgyhogy Taehyung és Jungkook megkönnyebbülten sóhajtottak fel az utolsó pénteki napon.
-Mostmár jöhet a Karácsony!-mondta Tae.
-Karácsony? Hallottam róla, de mi az egyébként?
-Oh, az egy ünnep... Amikor mindenki.. együtt van azzal, akit szeret -mondta Tae, kihagyva a hajszás és ajándékozásos részeket. Végre egy nyugodt Karácsonyt akart.
-Akkor töltsük ezt a Karácsonyt együtt!-mondta boldogan Kook, és Taehyung gyermekien csillogó szemekkel egyezett bele.

Tae izgatott volt, mert reménykedett abban, hogy lehet egy jó Karácsonya is.
Ilyenkor Tae családja úgyis mindig veszekedett, e miatt Tae-nek eddig nem volt nyugodt, csendes ünnepe. De Jungkookkal eltölteni sokkal kellemesebben hangzott, így Taehyung megkérdezte a szüleit, ha jöhet-e hozzájuk Kook. A szülők beleegyeztek, és egy ideig minden jól ment.

De,.. mint mindig, most is kellett történjen valami.

Egyik este, mikor Tae már aludt,  Jungkook a szokásos helyen várta a lányt, aki pár perc múlva meg is jelent.
-Főfőnök, ma kell leadjuk az adatokat az Osirisen!-szólt Kkanji komolyan, köszönés nélkül, amint odaért.
-Ma? -lepődött meg a fiú.
-Igen, ma, úgyhogy egy fél óra múlva mehetünk vissza a bolygónkra. Már elküldtem a jelet.
-..Ne..-szomorodott el Kook.
-Mi a baj már megint?
-Megígértem Tae-nek, hogy vele töltöm a Karácsonyt..
-Karácsonyt? Már megint mi jutott eszedbe? Teljesen meg vagy őrülve! Fogd már fel: Tae egy ember, és te meg NEM vavy az!-mondta idegesen Kkanji.
-Mióta tegezel?
-Amióta megengedted.. Már erre sem emlékszel?
-Lehet.. -válaszolta elgondolkodva és búskomoran Jungkook.
-Mi "lehet"?-vágta rá a lány.
-Lehet, hogy megengedtem,.. és az is lehet,.. hogy nem emlékszem rá..
-Mit tett veled az a gyerek?! Ez felháborító!
-Nem Tae volt, értsd már meg!-kiáltott idegesen Kook.- És ne pofázz, mert én vagyok itt a főnök tudtommal..
-Igen? Mostmár az emberi törvényeket követjük? Mi is olyanokká akarunk válni, mint ŐK?? Veszekedünk?!-dobbantott egyet a lábával.
-Fejezd be, Alsegéd!
-Befejezem, ha te is, Főfőnök, és visszaváltozol a régi, szorgalmas főnökké.
-Rendben.. Most nyugalomra van szükségem.. Nem mehetek el Tae-hez, hogy köszönjek el tőle?
-Nem! Mindjárt kapjuk a jelet, és akkor egyből kell induljunk.

Jungkook nagyon elszomorodott. Nem is szólt Tae-nek, nem is tartotta be az ígéretét, és csak elhúzott, pont a legrosszabb pillanatban. Mikor Taehyunggal boldogok voltak, mikor annyi jó történt, mikor annyi mindent tudtak meg egymásról.. Most minden el kell romoljon.

Persze Kook még vissza kell majd térjen, de ki tudja, mikor és miért?

-Gyere! -A lány megragadta a főnöke kabátjának ujját, és a mező felé kezdte húzni. A mező, ami mindig úgy vonzotta Tae-t, most különféle fényekben pompázott, és a közepén egy lilás-fehéres fény világított le a földre. Az volt a jel, az volt az út az Osirisre. Arra a bolygóra vezetett, amiről nem sokan tudnak, és ahova Tae mindigis vágyott.

Mikor Jungkook és Kkanji beálltak a fény közepére, köd keletkezett és a levegő zavarossá vált. A fények a földönkívüliekkel felszívódtak, mint a kámfor, és eltűntek az Univerzumban. Csak egy kis szellő maradt utánuk, ami megmozgatta a fák ágait.

És közben Tae aludt, álmodott csillagokról, Jungkookról és a Világegyetemről.

...
Reggel Taehyung izgatottan ébredt, nyammogott egy párat, ökleivel megdörzsölte a szemeit és nagyot nyújtozkodott.
Kikelt az ágyából, elvégezte a szokásos teendőit, és csalódottan tapasztalta, hogy Jungkook még mindig nem tért vissza az éjszakai megfigyeléseiről.

Unalmasan telt az egész napja. Nem értette, hol lehet Kook, mert mindig vele volt, különösen, mikor nem volt tanítás.
Kicsit szomorkássá vált, mert már megszokta barátja jelenlétét, és most nem volt mellette.

Nagy szemeivel bámult ki az ablakon, de nem látta Kookot az utcán. Ez még jobban elszomorította. Búskomoran ült az asztalnál, semmit sem csinálva. Semmihez sem volt kedve, nagyon hiányzott neki Jungkook.

"Miért nem szólt? Vajon megharagudott rám? De miért?"-törte a fejét Tae.

Tehetetlen volt, és ezt utálta a legjobban. Nem volt képes semmire, még sírni sem tudott. Szenvedett, mint egy kiskutya, akit a gazdája sok időre hagy egyedül. Lábai és kezei elnehezedtek, de nem volt még az ájulás határán. Még sohasem ájult el, úgyhogy nem tudhatta, milyen az. Ki akarta próbálni, meg akarta tudni, milyen dolog eszméletlenül összeesni, de nem lehetett.

Megint visszatért a régi énje. A sok várakozástól rosszul lett, hányingere volt és fájt a feje. Tudta, hogyha Jungkook eltűnik nyomtalanul, akkor visszaesik a depresszióba. Ettől rettegett mindig, mert tudta, hogy barátja nélkül nem fogja sokáig bírni.

Jungkook tartotta benne a lelket, ő nevettette meg mindig, mosolyogtatta meg, mesélt neki az Űrről. Ilyenkor Tae csillogó szemekkel, pirongó arccal ült és hallgatta a fiút. Csak miatta tanult, csak miatta élvezte a munkát. Óriási segítséget kapott új barátjától, akit a sors küldött neki. A kegyetlen sors megsajnálta Tae-t, és a sok rossz mellé egy barátot ajándékozott neki.

Taehyung lassan jött rá erre, de szerencsére idejében magragadta a pillanatot. Jungkook volt a mindene, és tudta, hogy egy óvatlan percben mindent elronthat.
Nem ő volt a hibás, egyikük sem volt az,Tae mégis magát okolta. Ő mindig magát okolta mindenért. Nem sajnálta, sőt, gyűlölte magát. Az egész életét eltitkolta mások elől, és csak annak mondta el az igazságot, akit ő kiválasztott. És ez esetben Jungkookot választotta.

De most elveszítette... Mi lesz így veled, Tae?

Sziasztoook!😄
Kicsit szomorkás a rész, de remélem elfogadható. Ezt a részt is 4-szer írtam újra, mert sok ötletem volt. De valahogy egyik sem talált ide, úgyhogy ez pont jó volt. :)

Kicsit furcsa tavasszal télről írni, de mostmár muszáj lesz.😅 Semmi baj, mert ez is megoldható.❤

Legyen szép estétek, legyetek boldogok!😍😄💕💜