LOVAG A PADLÁSON

A KIS ÁRVA

-Nem elég egyértelmű? A te okosságod nélkül, szerintem soha az életben nem jöttem volna rá, mi az igazi küldetés.Valószínűleg, elástátok volna a kardot és nem történt volna semmi. Még szép hogy van szereped az életemben! Nélküled még ki tudja meddig kísértenék. Nagyon fontos vagy számomra...
-Én meg gondolom a fölösleges tag vagyok. -mondta Alex.
-Dehogy, ebben a küldetésben mindenki fontos.
-Na elég a lelkizésből, az a fontos mikor ittad meg a mérget?
-Ha jól emlékszem a sebesülés utáni éjjel bejött egy "orvos" a szobámba és odaadta.
-Akkor holnap éjjel visszamegyek és megmentelek.-mondta Lolita.

Miután hazamentünk, bemásztam az ablakon de anya észrevett.
-Mit csinálsz, kicsim?
-Öhm, rosszat álmodtam megint és főzni akarok magamnak egy kis citromfű teát.
-Jó, de miért az ablaknál? És miért vagy melegítőben?

Lefeküdtem és másnap délig aludtam. Ki kellett pihennem az előző napot. Kitaláltam, hogy csinálok Dristannak egy kendőt, amire ráhímeztem Lolita, Alex és Tom és saját nevemet. Lehet, hogy nem ismertem, de annak idején ő is látta Dristant.A kezembe akadt Tom naplója, észrevettem, hogy két lap összeragadt. Szétnyitottam és a lapon egy vörös hajú lányról írt, akivel a múltban találkozott. Azt állította, hogy a lány nem hagyta, hogy megmentse Dristant. Tudtam kiről volt szó.
Aztán elérkezett az éjjel. Megint eljátszottam az ablakon kimászós jelenetet és Alex a megbeszélt helyen várt már a kocsijával és Lolitával. Apácaruha volt rajta és a kard pedig a kezében.
-Ez meg..?
-Csak így fognak beengedni Dristanhoz. A volt farsangi jelmezem.
Odaértünk a barlanghoz. Lolita felkötötte apácaruhája alá a kardot.
-Nagyon bátor vagy és nagyon köszönöm!-mondta Dristan.
Aztán Lolita eltűnt a falban.
Addig, amíg távol volt beszélgettünk.
-Sikerülni fog neki. Nagyon bátor, belevaló lány ám. Egyébként, mondtam már, hogy nem idevalósi, úgy ahogy én sem?Ő is New Yorki. De Mexikóban született. New Yorkban egy gimibe jártunk, ott jöttünk össze. Az ő szülei elváltak, az anyukája New Yorkban él, az apukája pedig itt. Ő a tulajdonosa a Mexico Rivierának. A nyár nagy részét itt tölti, úgy ahogy én is.
-Áá...akkor azért beszült spanyolul, mert mexikói. Hát, szerencsések vagytok. New Yorkban és itt is együtt lehettek.
-Hol van Mexikó?-kérdezte Dristan.
-Amerikában.
-Mi az az Amerika?

Eközben Lolita már a várban volt.
-Eresszenek el! Be kell mennem Dristanhoz!-kiabálta egy gyerekhang.
Lolita igaz, hogy még sosem látta, felismerte ki volt az. Tom volt a kisfiú.
-Eresszék el! Velem van. Ő egy árva kisfiú, megszökött az árvaházból.-szólt a két őrnek, akik a kisfiút fogták.
-Akkor jobb lenne, ha jobban vigyáznál rá!-mondta durván az őr és odalökte a gyereket a lánynak.
-Én nem is ismerem magát! És nem vagyok árva!
-Ssst!-mondta és arréb húzta Tomot. -Nagyon figyelj! Tom vagy, igaz?
-Honnan tudja a nevem?
-Ne kiabálj! A lényeg, hogy én is ismerem Dristant és én is azért vagyok itt, hogy segítsek rajta.
-Hol a kardja? és ki vagy te?
-Lényegtelen. A kardja nálam van. Neked az a dolgod, hogy hazamenj.
-De...holnap visszamegyünk Londonba és...
-Tudom. Ne félj Dristannak nem lesz semmi baja. Kérlek, légy jófiú és menj haza.
-De..
-Nincs sok időnk kisfiú, ha itt maradsz akkor nagy bajod eshet. Szóval vagy hazavonszolod magad vagy visszaadlak a katonáknak.
Lolita önmagát adta.
-Hát...jó.
-Jól van. Nyugi, a barátunk nem fog meghalni.
A kisfiú elment de párszor visszanézett a lányra.