3. Ölelj át...

3.3K 118 10
                                    


3. Ölelj át...

Mert amikor átölelt úgy éreztem: hazaértem

/BRANDON/

-Ebbe nem megyek bele! -ugrottam fel a kanapéról ami alig sikerült, hiszen forgott velem minden. Nem akartam úgy járni mint, azelőtt. Mindenki elfelejtette a bűnömet, és megbocsájtottam magamnak. Újra tiszta, egyenes emberként tekintenek rám. Nem fogom ezt elrontani. Nem ronthatom el.

-Akkor kiderül, hogy neked Norával volt viszonyod. Elég csúnya dolog, ha kiderül, hogy azon a bulin kettő lányt intéztél el. -vonta fel a szemöldökét Ben. Hangja provokatív volt, és látszott, hogy élvezi amit csinál. Hát még mennyire élvezi!

-Az nem az a buli volt! -tiltakoztam de legbelül éreztem, hogy Ben elég józan ahoz, hogy tudja mit beszél. Kiálltam a saját szavam mellett akkor is ha esetleg nem volt igaz. Istenem, de nyomorék vagyok.

-Dehogynem! Akkor rohantál el éjfél körül Kimmel. Ott lett minden happy a nagy Brandon Bellnek. Az egész egyetem arról csámcsogott, hogy visszaszerezte a külsős lúzert. Akkora szégyen voltál Brandon! -emelte fel a végére a hangját mire tátva maradt a szám. Nem akartam balhét, sem veszekedést. Őszintén semmit sem akartam. De fájtak a szavai.

-Megmondtam, Ben, hogy ne merj így beszélni róla! Igen külsős volt, és? Ha más suliba jár már ő az ördög vagy mi? És nem volt lúzer! Ezt a szót soha többet ne mond rá! De ne csak rá, hanem arra se aki fontos nekem! -most már forrt bennem a düh, a szemeim szikrákat szórtak az előttem ülő férfira de ő pont, hogy mulatságosnak találta az egészet.

-Jajj, csak nem félsz, hogy elveszíted Őt újra? Milyen gáz, az ország egyik legjobb játékosa befosott mert elveszít egy nőt. -játszotta az agyát Ben, majd a kezét a szájához rakta mintha suttogni akarna valamit. -Aki mellesleg eléggé dagadt és csúnya. -nevette el magát a végére mire szívem szerint szarrá vertem volna, de gondolom nem akar kék szemmel megesküdni.

-Nagyon ajánlom, hogy fogd be, Ben. Nekem úgy tetszik ahogy van, mellesleg ha lenne is plusz kilója nem bánnám. Szexinek találom ahogy van, mert tudom, hogy akkor is szeretném. És ha most megbocsájtasz elmentem. -néztem le rá és az asztalra dobtam a fotót amit mindenki kapott, egy csoportképet. -Majd találkozunk.

Amilyen gyorsan csak tudtam elmentem onnan. Fájtak a szavak melyek nekem voltak címezve, és talán legjobban az fájt, hogy az összes igaz volt. Nem akartam ezt. Semmit sem akartam azon kívül, hogy otthon legyek. A gyönyörű feleségemmel, és a még szebb gyerekeimmel. Erre vágytam csak.

Soha többet nem fogok tudni, Kim szemébe nézni. Se a gyerekeimébe. Furdalt a bűntudat amiért ezt tettem, és tenni is fogok. Mind a kettővel vesztek. Mind a kettővel elvesztem a nőt, akit a legjobban szeretek.

Nem akartam hibába esni. Nem akartam szégyent hozni a családomra, se magamra. Én magam vagyok a szégyen. Mert megteszem ezt az egész fogadásos szart újra. Mert újra eljátszom az esélyemet. Mert újra bogozhatom ki minden embernél a fonalat. Minden egyes embernél elvesztettem a bizalmam és újra kellet belopóznom a szívükbe.

A hotelbe beérve egyből tárcsáztam Kim számát. Már nem is éreztem magam részegnek, nem is éreztem a tömény italt bennem. Átvette a piát a honvágy. Hiányzott mindenki és tényleg csak arra vártam, hogy halhassam a hangjukat.

-Brandon? Éjfél van mit szeretnél? -hallottam meg Kim, édes hangját. Egyből lejött, hogy most kelt fel. Vagyis felkeltettem.

-Kicsim! Istenem de hiányzott már a hangod. -mosolyodtam el, habár tudtam, hogy nem lássa. Kihangosítottam a telefont, hogy hangosabban halljam a hangját, mert már úgy hiányzott. -Hogy vagytok? -kérdeztem gyorsan és valószínűleg csillogó szemekkel.

Egy Újabb FogadássalWhere stories live. Discover now