13. Az ördög apartmanja

2.4K 91 8
                                    


13. Az ördög apartmanja

Az angyalnak fájdalmai vannak, az ördögnek pedig büszkeségei, amiért bántott egy angyalt.

/KIMBERLY/

Mindenki életében, legalább egy pillanat amikor egy hajszál választ el attól, hogy leordítsd valaki fejét. Kitombolni magadat, és csillapítani az égő haragodat ami benned ég. Sokan békésen tudják kezelni a haragjukat, és magukban tombolják ki magukat, ezekkel ellentétben vannak olyanok is akik hangot adnak a gondolataiknak és kimondják azt, ami feldühíti őket.

Megéri veszekedni? Vagy néha jobb csendben maradni?

Nora Prescott. A nő aki tönkre tette az életemet egy délután leforgása alatt. Nora öltözködési stílusáért majdnem az egész egyetem fiú részlege oda volt. Rendszeresen pakolta ki az addotságait és nem is zavarta, ha megnézik. Nem érdekelte, ha könnyűvérűnek hívjak, és más véleményére sem adott. Amikor megismertem Norát egy barátot találtam meg benne. Sokszor segített nekem mikor az éreztem, hogy kicsúszik a kezeim közül minden és akkor is mellettem volt, mikor nem érdemeltem meg. Nora gazdag családból származott. Apja, hatalmas üzletember volt, ami miatt megkapta az öröksége felét, míg a másikat az ikertestvére érdemelte meg. Mindig is tudtam, hogy van egy nyaralója, az egyik erdő szélén. De azt nem tudtam, hogy kiadja pár alkalomra.

-És Ő is itt van. -Brandon utolsó mondata teljesen kiverte nálam a biztosítékot ami miatt az eddig csukva lévő szemeim azonnal kipattantak.  A harag égette a bensőmet és már csak arra vártam, hogy leordítsam a haját a fejéről. Brandon mondatára a hálószoba ajtaja kinyílt és Nora lépett be rajta. A csizmája, amit megjegyzem gőzöm sincs miért volt rajta, hiszen Július közepe van, a térdéjig ért. Miniszoknyája éppen, hogy elfedte a fenekét és a combja felső részét. Az ingének az első két gombja ki volt gombolva és szabadon láthatta mindenki a mellkasát. Vörös haja kivolt engedve és enyhén begöndörítve, miközben legalább 6 kilogramm vakolatot kent magára. Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg Brandon reakcióját, de sajnos hatalmasat csalódtam. Brandon szeme nem egyszer futott végig Norán és pár testrészénél nem egyszer el is időzött. -Magatokra hagylak titeket. -sétált ki a szobából és egyedül hagyott a démonnal akit eddig legjobb barátnőmnek hívtam.

-Ahogy láttam a féltékeny tekinteted, nem leszel többé Mrs. Bell. -röhögött fel mire a szemöldököm a legmagasabb pontjára szökött. Az ajkaim egy halk kacaj hagyta el, az abszurd dolgon ugyanis, ha bármi is voltam, féltékeny nem.

-Semmid sincs ami nekem ne lenne. -fontam össze a karjaim a mellkasom előtt és lassan sétáltam elé mire megemelte az állát de még így is alig volt magasabb nálam. -Van három gyönyörű gyermekem, hamarosan négy. Van egy csodaszép házam, autóm. Pénzem is van. És jé nem vagyok elszállva magamtól. -röhögtem fel, rá utalva mire megforgatta a zöldes szemeit. 

-De egy dolgod nincs ami nekem van. -röhögött fel negédesen mire a kezem megint ökölbe szorult de próbáltam leplezni az idegességem.

-Valóban? Mégis mi? -fintorodtam el. Nora végigmérte az öltözékem, ami nem volt a legmutatósabb. Egy sima farmer  fedte a lábaimat egy fekete trikóval. A hajam kivételesen felvolt kontyolva a fejem tetejére. 

-Nekem van egy Brandonom, ellentétben veled. -hajolt közel és az arcomba suttogta a szavakat mire felhúztam a jobb szemöldököm. Hirtelen rám tört a nevetés és Nora agyonsminkelt arcába nevettem. Az arca fintorba torzult mire mégjobban nevetnem kellet.

-Ki. Nem. Szarja. Le? -tagoltam le szépen lassan mire hátat fordítva távozni készült a szobából, ám az ajtó előtt megtorpant. -Esetleg valamit még az orrom alá dörgölnél? Vagy eltakarodnál végleg és, hagynád, hogy pihenjek? -kérdeztem és én is hátat fordítva kezdtem a szekrénybe pakolni a ruháimat.

-Valamivel még tartozom neked. -szólalt meg mire kérdőn megfordultam és megvártam amíg elém sétál. Világos színű zöld szemei teljesen az én aranybarna szemeimbe mélyedtek, de én tartottam a szemkontaktust. Nem akartam gyengének látszani és nem is voltam az. A keze lendült és az én arcomon landolt ami miatt egyből a fájó pontra kaptam a kezemet. Az ajtó kinyílt és Brandon lépett be rajta, de amint meglátott engem ahogyan az égő arcom fogom oda rohant hozzám, elkapta a kezem és kihúzott a szobából.

A könnyeim út közben eleredtek és hagytam, hogy most az egyszer lecsorduljanak az arcomon. Nem figyeltem, hogy merre megyünk, mert szinte minden érzelem most jött ki rajtam ami miatt a könnyeim mégjobban utat törtek maguknak. Hamar megérkeztünk egy csendes kis parkba ahol senki sem volt. Brandon leült és nem viccelek szó szerint az ölébe húzott. Nem szóltam mert a sírástól olyan gyengének éreztem magam, hogy féltem, hogy bármelyik percben összeesek.

-Ne sírj. -fogta két tenyere közé a még mindig égő arcom és egyenest a szemembe meredt. A két hüvelykujjával az arcomat kezdte simogatni miközben a tenyere még mindig az orcámon pihent. -Nem tesz jót a stressz se neked, se a babának. -húzta közelebb magához az arcomat és egy puszit nyomott az orromra ami miatt muszáj voltam becsukni a szemem a jóleső érzésre.  Brandon a gesztusát a homlokomon is megismételte mert tudta, hogy kedvencem volt mikor ezt csinálta. -Fáj még? -kérdezte és elvette a jobb kezét az arcomról, ami alatt gondolom egy hatalmas piros folt lapult. -Istenem. -nyomta el a harmadik pusziját az égő testrészemre. Hiába is tagadnám jól esett hosszú idő után a közelsége ami miatt a szívem ezerrel kezdett el verni. Na gyere menjünk vissza mert az a pszichopata ott van a gyerekekkel. -tolt le a padra és felállt majd felhúzott a fából készült padról. 

Csendben sétáltunk egymás mellett. Nem egyszer láttam, hogy az ujjai automatikusan az enyémekre akarnak kulcsolódni de hamar észbe kapott és elrántotta a végtagjait.

-Nem tudom, hogy mi lesz köztünk. És arról sincs fogalmam, hogy most mit érzel irántam de ha tisztáznod kell magadban a dolgot és időre vágysz akkor én várok. -törte meg a csendet és egyszerűen gondoltam, hogy felhozza a témát. -Várok rád, ha kell egy évig, évtizedig, évszázadig. Csak gyere vissza hozzám kérlek. -láttam ahogyan az alsó ajkába harap. Akkor csinálja ezt, ha ideges, vagy feszült. Ami most érezhető is volt rajta.

-Amit te csináltál Brandon az megbocsájthatatlan. -feleltem és a szavaim igazak voltak. Nem terveztem engedni neki akkor sem, ha megbánta. Másodjára is megtette ezzel nekem hatalmas fájdalmat okozva. Nagyon szerettem őt. Ezért fájt, annyira, hogy megtette. De talán mégjobban fájt, hogy Nicholas hamarabb megértette a dolgot mint Andrew. Annyira fájt látni a szemében a bánatot amit az apja okozott neki, hogy az én szívem is mégjobban megszakadt.

-Nagyon szeretlek, Kim. -a mondata nyílként száguldott a szívembe ami miatt egy percre meg is kellett állnom. Hiába vert át, hiába csalt meg mégis kimondta. Kimondta a szót, ami úgy vonzott engem akár a tiltott gyümölcs. Ő csak tovább sétált a járdán miközben folyamatosan maga elé meredt. Gyorsan felzárkóztam mellé és úgy tanulmányoztam az arcát. -De valahogy azt érzem, hogy nem tudod ezt viszonyozni.








Meglepetés!

Gondoltam, hogyha már nem leszek minimum egy hétig fent az oldalon akkor már hozzak még egy részt, így tegnap után ma is lett egy. Igyekeztem egy  rövid viszont annál inkább beszélgetős részt hozni, hogy azért mégis csak tisztázzuk ezt a befejezetlen történetet. A következő részig is puszi nektek!

Egy Újabb FogadássalWhere stories live. Discover now