Felgyógyulni

2.7K 157 8
                                    

Odaléptem Lexihez és akkora pofont adtam neki, hogy még a tenyerem is bizsergett.

Nem pazaroltam rá több időt. A vállam még mindig rázkódott a sírástól. Utálatos egy világ ez. Nem törődtem a hölgy aggódó-kutató tekintetével, sem Lexivel, aki kezét az arcára szorítva nyelte vissza a könnyeit. Arca piroslott az ütés erejétől. 

- Heaven!- kiáltott utánam valaki. Egy másodpercig azt hittem Marcus az, de csak Dylen futott utánam. Mögötte Carmen igyekezett tartani a lépést. Lexi arca egy pillanat alatt felderült és el is sötétült, amikor észrevette Carment.  Lexi főnöke csak tátogott. 

- Mr. Deeks, nem tudom mi történhetett, de bocsássa meg ezt a fennforgást.

- Felesleges szabadkoznia Natalie. Nincs probléma- villantotta rá a világsztár mosolyt. - Csak néhány szót szeretnénk váltani Ms. Boydal. 

- Persze- bólogatott Natalie, aki teljesen beleesett Dylen Deeks bűvkörébe. 

Dylen óvatosan megtaszította a vállam és odébb terelt a két újságírótól. Carmen egy zsepit tartott a kezébe, majd mikor megálltunk odaadta. Elvettem, és kifújtam az orrom.

Dylen néhány másodpercig hallgatott, majd kifújta az eddig benntartott levegőt.

- Egyáltalán miért jöttél ide?- semmi él  nem volt a kérdésében. Nem volt bunkó vagy szemrehányó. 

- É-én...éhn...nehm akhartahm- hüppögtem. Konkrétan nem tudtam egy normális mondatot összehozni. - A-a...tahanár adta a feh-fehladatot. Éhn csakh...csak jöttem- igyekeztem tovább, de a hangom minden alkalommal elcsuklott. - Nem tudtam- zokogtam bele a zsepibe. Carmen vigasztalóan átkarolt és a karomat simogatta. 

- Tehát te nem is tudtad hová jössz?- vonta fel Dylen az egyik szőke szemöldökét. A számba haraptam, hogy elfojtsam az újabb zokogásrohamot és csak a fejemet ráztam. Carmen még egy zsepit szedett ki a táskájából és a kezembe nyomta. 

- Nyugi- suttogta. - Nyugi Chica, minden rendben lesz.

Dylen a zsebébe nyúlt és kivette belőle a telefonomat. Elvettem, és gyorsan feloldottam. Az interjú eltűnt. A srácok valószínűleg kitörölték, de ha nem tették volna, magam töröltem volna ki. Gyorsan zsebre vágtam. 

- Hidd el Heaven- simította meg Dylen is a karomat. - Tudnod kell, hogy nagyon fontos vagy neki- nézett mélyen a szemembe. Ha megnyugtatásnak szánta hatalmasat tévedett. Csak még jobban rákezdtem. 

- Fohntos?! Nem hinnéhm- zokogtam tovább. Az elmúlt hetek összes szenvelgése kijött. - Utálom őt! Utálom- suttogtam, de a heves zokogásom másról adott tanúbizonyságot. - Hülye- szipogtam- rocksztár- hajtottam le a fejem. 

- Chica...nekünk menni kell- mondta Carmen - Beleírtam az én número de teléfono. Bármi van, hívj! - fejezte be, és megölelt. Olyan szorosan, hogy még sírni is elfelejtettem egy pillanatra, de aztán újra rám jött, és már szinte szorongattam Carment. - Semmi baj. Valamikor felugrunk a lányokkal usted entiende?

Beszélni még mindig nem tudtam, ezért inkább csak nagyokat bólogattam. Carmen és Dylen aggódó arccal vissza-vissza pillantott, majd eltűntek a fényűző szálloda ajtajában. 

Remegő kézzel elővettem a telefonom, és tárcsáztam az első számot, ami eszembe jutott. 

- Gyere...-szipog- gyere éhrtem- zokogtam bele a telefonba.

- Te jó ég, Heaven mi a fasz van?- kérdezte Hel. A hangjából sütött, hogy jól ráijesztettem.

- Semmi...minden...csak gyere- mondtam és leraktam. Néhány másodperc múlva újra csörgött. 

Spotlight - ReflektorbanWhere stories live. Discover now