Spotlight - Reflektorban

Kiradírozni

Mi van? Értem jön?

Hitetlenkedve nevetgéltem. Biztos ugrat. Egész biztos. Minek jönne értem? Hisz utál. Vagy megvet, de bármi negatív töltésű szó megállná a helyét. Az órámra néztem. Megtárgyaltam magammal, hogy várok negyed órát, ha addig nem jön, akkor felhívom Tobbyt, és újra meghívatom magam a bulira.

Magamban dudorásztam, és az eget figyeltem. Elkezdett havazni. Kitátott szájjal vártam, hogy beleessen a hó a számba, de hamar becsuktam, amikor észrevettem az emberek nem tetsző tekintetét. Inkább az embereket néztem. A kislányt, aki nagyot ásított az apja karjában, a szüleit, akik lopva csókot váltanak, amikor a gyerek nem figyel oda, a szerelmes tiniket, akik az egyik fa alatt ígéreteket suttogtak egymásnak, majd ezeket megpecsételték, egy idős házaspárt, akik a hideg ellenére egy padon ültek, és egymás kezét szorongatták.

A nézelődésből egy autós rántott ki. A fekete Dodge lefékezett, nagyot dudált, majd megállt előttem. Lenéztem, és Marcus bosszús ábrázatával találtam szemben magam. Áthajolt a váltón, és kinyitotta nekem az ajtót.

- Te mióta tudsz vezetni?- tudakoltam, miközben beszálltam.

- Régóta- jött a tömör válasz. - Aspenbe is én vezettem fel- dörmögte az orra alatt morcosan.

- Ja, tényleg.

Ledobtam magam a drága ülésre, és abban a pillanatban megcsapott a meleg. Megmerevedtem az ülésen és ezt Marcus is észrevette.

- Hányni fogsz?- kérdezte ijedten. Lassan megráztam a fejem, de magam sem voltam biztos benne.

- Nem hiszem...Hol kell ezen lejjebb venni a fűtést?- kérdeztem, és a klíma felé nyúltam, de Marcus elütötte a kezem.

- Nem nyomkodjuk a gombokat- jelentette ki szigorúan. - És nem hányjuk össze a kocsimat. Ez a kedvencem- fűzte hozzá. Ez? Több is van?

- És? Hová megyünk?- kérdeztem, miközben kényelmesen hátradőltem és a karomat a fejtámla mögött összefontam.

- Nem megyünk mi sehová- morogta. - Hazaviszlek és kész.

Lebiggyesztettem az ajkaimat.

- Milyen morci vagy- duzzogtam, és inkább magam előtt fontam össze a karomat. Igazából nem éreztem magam annyira részegnek. Igen, kicsit forgott a világ és igen, még mindig furcsák voltak a zajok, de amúgy teljesen jól voltam. Kicsit bátrabb lettem a szokásosnál, hát aztán? Kicsit jobban megnéztem magamnak Marcust. Semmi nem változott rajta, eltekintve a durcás ábrázatától.

Haja ugyan úgy fel volt alul nyírva, felül pedig göndörödött. Ruhái, mint mindig, most is dizájnosak voltak, bal kezén ott volt az örökös gyűrű. Hosszában csíkos fehér rövid ujjút viselt farmerrel. Eddig sosem néztem meg tüzetesen mi van rajta. Nem foglalkoztatott a dolog, de most elképedve tapasztaltam, hogy tök mindegy, hogy mit vesz fel, ő akár egy zsákban is jól nézne ki. Féloldalasan elmosolyodtam.

- Olyan jól nézel ki- jelentettem ki meggondolatlanul. Marcusnak a homloka közepéig szökött a szemöldöke.

- Ezt betudom a ittas állapotodnak- jegyezte meg, és rátaposott a gázra. A hirtelen sebességváltástól a gyomrom a torkomba ugrott.

- Állj meg!- nyöszörögtem, mire a srác ijedten felém kapta a fejét.

- Hányni fogsz?

- Azt hiszem- tettem a kezem a szám elé. Marcus lehúzódott az út szélére, mire én kicsaptam az ajtót és kiugrottam a kocsiból.

Egy darabig kuporogtam a föld felett, de a hideg hamar rendbe tett. Semmi. Téves riasztás. Valószínűleg megcsapott a meleg meg a sebesség. Mélyeket lélegeztem a hideg levegőből, és az arcomat a ég felé fordítottam, hogy ráessen a hó. Hallottam magam mögött az ajtócsapódást, de nem nagyon törődtem vele. Még mindig kerülgetett a hányinger, és a föld valahogy biztonságosabbnak tűnt.