Édes tizenhat

3K 167 6
                                    

- Hogyan találkoztatok Landonnel? Azt tudom, hogy egy egyetemre jártatok, de többet nem...szóval elmesélnéd?

- Hát, az nem egy szép történet- túrt bele a vörös zuhatagba a lány, és egy kicsit feszengve nézett rám a szeplői alól. 

- Egyikünké sem az- morogta közbe Carmen, aki a körmeit nézegette. - Hajrá chika, mondd csak el Heavennek, hogy mennyire nem voltál jó fej, a mi drága gitárosunkkal- intett a lány nagyvonalúan. 

Dena úgy nézett Carmenre, mint aki nem tudja eldönteni, hogy szó nélkül hagyja-e a dolgot, vagy visszaszóljon valami nagyon csúnyát. Egy darabig csak levegőt vett, hogy valamibe belekezdjen, de aztán valószínűleg a józan esze győzött az indulatai felett, mivel inkább felém fordult, és egy darabig a pillantásomat kerülve, elkezdte a monológját. 

- Tényleg borzalmasan viselkedtem vele- vallotta, majd a szemembe nézett.- Mindketten matek szakra jártunk az egyetemen. Ő akkor már a nagy Landon Thompson volt, a szuperszexi koreai gitáros. A Spotlight gitárosa. És csoporttársak voltunk. Meg voltam győződve róla, hogy csak azért van ott, mert olyan jól hangzik az, hogy diplomás zenész. Mégpedig matek-fizika szakon. Szóval ja, én azt hittem, hogy csak átpuncsolja magát a vizsgákon. Sosem jött be órára, vagy ha be is jött, akkor is rengeteget késett. És mindent elnéztek nekik, azért mert az aki. Pláne, hogy szemináriumról csak háromszor lehetett hiányozni. Hármat hiányzol, nincs meg a tárgyból a féléved. Nekünk ezt mondták. Érdekes módon Din-Din egyszer sem volt szemináriumon, mégis együtt végeztünk.

 Én egyszer négyszer hiányoztam, és majdnem nem engedték teljesíteni a tárgyat. Csak a tanár jóindulatának köszönhettem, hogy nem húzott meg. Elég sokat betegeskedtem akkoriban, de közölték, hogy torokgyulladással be lehet ülni az órára. Hát én nem tudtam. És ezt Landon fejéhez is vágtam. Megmondtam neki, hogy csakis azért van ennyire kivételes helyzetben, mert híres. Megmondtam, hogy a Spotlight nélkül senki nem lenne, csak egy viszonylag helyes, na jó, nagyon helyes srác.
Utáltam őt, hogy ő az egyetlen, aki jobb nálam a csoportban, és én lennék az első, ha neki nem lenne az az elképzelése, hogy lediplomázzon, vagy így, vagy úgy- a keze ökölbe szorult.- Most meg magamat utálom, hogy ilyeneket vágtam a fejéhez. Aztán egyszer beült mellém zh alatt. Olvastam a feladatot, és egyszerűen nem  ment- az emlék hatására Dena elmosolyodott, és zavartan a pulcsija szegélyét kezdte babrálni. - Landon tíz perc alatt megcsinálta, és odaadta az övét. Így az enyém lett a max pontos dolgozat, Landoné pedig a 99%-kos, mivel elvette az enyémet, és vétett benne egy hibát. Direkt. Miattam.
Aztán innen mentek a dolgok maguktól. Úgy összegabalyodtunk, mint két függvény- mosolygott rám. - És azóta is együtt vagyunk- csapta össze a tenyerét. -Nyilván voltak nálunk is hullámvölgyek, meg nyilván engem sem fogadtak el a rajongók elsőre, de aztán megbékéltek. Vagy nem, nem tudom, nem igazán foglalkoztam az utálókkal. Aztán az utálók örültek, mert szétmentünk. Úgy voltunk vele, hogy ki kéne próbálni mást is, bármennyire is csúnyán hangzik, aztán ha még mindig egymást akarjuk, akkor újra összejövünk. Lediplomáztam, ő is, de elég szerencsétlennek éreztük magunkat egymás nélkül, ezért újra összejöttünk. És azóta együtt vagyunk, mert tudjuk, hogy nekünk együtt kell lennünk. 

Ez a végzetünk, vagy valami ilyesmi. Össze vagyunk kötve a sors piros fonalával, meg ilyenek. 

Carmen füttyentett.

- Ez aztán a hasonlat.
Dena csak megvonta a vállát és elmerült a gondolataiban.

Érdekes, hogy ő is megtette ezt az utat, mégis annyira más a története, mint mondjuk Avaé. Mindannyian a saját életünk főszereplői vagyunk.

- Carmen? - néztem rá kíváncsian, mire a lány megmerevedett ültében.

Dena rókamosolyt villantott.

Spotlight - ReflektorbanWhere stories live. Discover now