6.|JungKook|

2.9K 173 4
                                    

A tudat, hogy ez az angyal alattam nyög, felül múlhatatlan. Akartam őt és remélhetőleg ő is engem. Bár ki tudja, lehet, csak kényszerből van velem. Nem akar megbukni matekból. Igen, ez lesz az. Csak nem akar megbukni ezért vállalja a mocskos munkát. Erre a gondolatra azonnal megálltam a tevékenységemben. Elhajoltam Jimintől, aki meglepett arcal fürkészett.
-Most nincs kedvem-vontam vállat. Persze, ez nem volt igaz. Lenne kedvem, és ezt ő is tudja. Mégsem szólal meg. Bólint és a fürdőbe megy azzal a magyarázattal, hogy dolga van.

Maga után bevágta az ajtót. Egyedül maradtam. Végül úgy döntöttem készítek magunknak egy késői ebédet. Nem mintha a suliban nem ettünk volna, de mást nem tudnék tenni.

Szentül meg voltam győződve, hogy Jimin kiveri. Már 2 órája benn van, és a falon lévő óra már a négyet üti. Az asztalnál ülök, mikor lépteket hallok. Felkapom fejem és megpillantom Jimint, ahogy belép. Valami más volt rajta. Szőke haja helyett rózsaszín tincsek hullottak szemébe, amik még nedvesek voltam. Szóval erre kellett a rózsaszín tubus...
Helyemről felpattanva léptem hozzá . Derekát átkarolva húztam magamhoz, és néztem szemeibe.
-Jimin, nem mondom, hogy eddig rosszul néztél ki, de rózsaszín hajjal már túlzottan dugnivaló vagy.-suttgtam fülébe a mocskos szavakat.

One and Only |Jikook FF.|Where stories live. Discover now