Balaton És Szerelem //Befejezett

Vele egy szobában

Fél órával később az ágyamon ültem és a telefonomat nyomkodtam, mikor dühös léptek közeledtek a ház felé. A  függönyt picit elhúzva kilestem és Szilárdot láttam meg, amint magában mérgelődve a fekete táskáját fogva közeledik a házhoz.

– Mit keresel itt? – pillantottam rá a telefonomról, mikor belépett.
– Hallottad nagyon jól, egy házban kell lennünk! – vetett rám egy szúrós pillantást. – Hiába győzködtem Atit, nem engedte, hogy  más párt kapjak. Most hallgathatom az idegesítő nyávogásodat!
– Már bocs, de én előbb jártam ide! Szóval nekem kell téged elviselni.
– Nem mindegy? A lényeg hogy legyél kussban és kész. Ha nem szólunk egymáshoz, talán kibírjuk ezt a két hetet.
– Talán – morogtam, majd a figyelmemet újból a telefonomnak szenteltem.

– Miért foglalnak el ennyi helyet a gönceid? – fordult felém néhány ruhámmal a kezében Szilárd a szekrény előtt állva.
– Ne nyúlj a cuccaimhoz!
– Érdekes, amikor te tetted meg ugyanezt, akkor nem volt gond – jelentette ki gonoszul és ledobta a földre a ruhákat.
– Hogy te milyen fogyatékos vagy! – tápázkodtam fel és felszedtem a holmimat és visszahelyeztem a szekrénybe.
– Előbb voltam itt, ez az én házam és az én szekrényem! Ha nem tetszik, mehetsz máshova!
– Mennék, de nem lehet!
– Kit érdekel ez a hülye szabály?
– Engem, ugyanis ez a munkám! – háborodott fel ő is.
– Engem viszont nem. Szóval pakolj, és menj ahová akarsz.
– Hogy lehetsz ennyire kiállhatatlan? Nyolc kicseszett polcból és két fiókból legalább a fele az enyém kéne, hogy legyen! De ha ennyire kapzsi vagy, akkor legyél szíves és adj egy fiókot és három polcot.
– Kettő polc?
– Nem. Vagy akkor mindkét fiók!
– Akkor három polc plusz az alsó fiók – sóhajtottam.
– Köszönöm, dráma királynő.
– Ha így hívsz, mindjárt egyet sem kapsz!

Szilárd ezután szerencsére nem akadékoskodott tovább és csöndben eltette a gönceit, majd leült a másik ágyra, velem szembe és azzal foglalta el magát, hogy engem bámult.

– Muszáj ezt csinálnod? – förmedtem rá.
– Mit?
– Kiidegelsz!
– Ez a cél! – vigyorgott.

Miért ilyen idegesítő és közben miért ennyire helyes? Es miért kell pont az ő párjának lennem?

Vacsora előtt néhány perccel megérkezett a csapatunk, ami tíz főből állt. Öt fiú, öt lány. A csapat tagjai pedig a nyolc éves Kristóf, a hat esztendős Panna, az elsős Lilla, a harmadikos Petra, az öt éves Levente, a negyedikes Barnabás, a tíz éves ikrek, Anna és Roland, végül pedig Lili másik unokatestvére, Szandi, aki nyolc éves és egy Ádám nevű kissrác, aki hét éves.

A vacsorára együtt kellett érkeznünk és evés közben is kénytelen voltam elviselni a mellettem ülő, folyamatosan magyarázó Szilárdot.
A hét órakor kezdődő vacsora végén rögtön kaptunk is egy feladatot, melyben mindenki számára biztosítottak egy fehér pólót, amit egy saját csapat színnel és névvel kellett kidíszíteni.
Szilárd lefoglalta a világos kéket és elhozta azt a festéket, majd az udvarra vonultunk és mindenki elkezdte kidekorálni a saját pólóját.

– Hé, kiscsaj – szólt Szilárd.
– Mi az? – pillantottam rá idegesen.
– Festékes az arcod.
– Mi? Hol? – kaptam oda azonnal a kezemmel, a srác pedig jóízűen felnevetett.
– Ahol hozzá értél.
– Mekkora egy i...– kezdtem, de mivel az összes kölyök rám nézett, inkább nem fejeztem be az eredeti mondatot. – Izé vagy.
Szilárd csak tovább nevetett, én pedig visszahajoltam csinálni a pólót, miközben magamban bosszút forraltam.

A póló készítés egyébként egy nagyon jól sikerült program lett. A kékre festés után mindannyian csupa festékek lettünk, én az arcomon is, aztán a csapatnév kitalálása  – nagyon találó: SZEK (Szilárd, Emma és a kölykök) – után feketével felírtuk a kicsik ruhájára.
Szilárd éppen befejezett egyet, mikor az ecsetemet az arcához emeltem és húztam rajta egy fekete csíkot.

– Hé!
– Megérdemelted! – nyújtottam ki rá a nyelvem, amivel azt értem el, hogy olyan lettem, mint a körülöttünk álló gyerekek.
– Gyere csak ide! Ezt most visszakapod! – mártotta a fekete festékbe az ecsetet, én pedig elkezdtem futni előle.

Szilárd sem volt rest, egyből utánam szaladt és a játszótéren, a mászókák és hinták közt kergetett engem, majd tovább indultam és a füvön rohantam, mikor utolért és letepert a földre.
Maga felé fordított és felém térdelt. Két kezemmel próbáltam eltakarni előle az arcomat, de a balkezével lefogott és kent néhány csíkot a fejemre.

– Ne már, Szilárd! – könyörögtem.
– Ezt megérdemelted!
– Te kezdted az egészet! – mondtam felháborodva, miközben még mindig az arcomat pingálta feketére.
– Nekem kell elviselnem téged.

Egy hirtelen mozdulattal gyomorszájon rúgtam és kigurultam alóla. A kezéből kikaptam a festékes ecsetet és a hasára ülve teljesen feketére kentem a helyes arcát.
Aztán lelökött magáról, és ő került felülre, de még mindig én húztam vonalakat rá. Ekkor elkezdett csikizni, amitől kalinpálni kezdtem és már a ruháját is összefestékeztem.

– Itt meg mi a fene folyik? – hallottam meg magunk fölött Attila hangját és erre mindketten abbahagytuk és felálltunk. – Mi a jó istent csináltok ti? És hogy a francba néztek ki? Ti meg miért videózzátok őket? – vezette a tekintetét a kicsikre, aztán újra ránk figyelt.

Kaptunk egy nagy adag lecseszést, amiért nem tudtunk normálisan viselkedni, majd a faházunkba mentünk, rendbe szedni magunkat. Szilárd persze azonnal lefoglalta a fürdőszobát, így én addig a teraszon sétálgatva telefonáltam, majd én is elmentem zuhanyozni és arcot mosni.
Fél órával később még mindig kissé festékes fejjel, pizsmában léptem ki a kis szobából, miközben a lakótársam éppen laptopozott a saját ágyán.

– Jó sokáig voltál – állapította meg – És látom, így se sikerült eltüntetni teljesen.
– Neked se – vágtam vissza, majd elraktam a ruháimat és az ágyamba mentem én is.

Néma csend telepedett ránk. Szilárd a laptopjába merülve ült az ágyán, én pedig unottan fetrengtem. Egy idő után hallottam, hogy a férfi elindított valami filmet, de nem kérdeztem rá, mit néz, hanem inkább csöndben hallgattam én is és a plafonon lévő pókhálókat számoltam.

– Befejeznéd ezt a látványos szenvedést? – állította meg hirtelen a filmet.
– Most nem is csináltam semmit – ültem fel sóhajtva.
– Ne mondd! Itt sóhajtozol, mintha az orvosnál lennél. És emelett még rángatózól is az ágyadon, mint valami epilepsziás.
– Hű, micsoda hasonlatok – néztem rá gúnyosan. – Hol tanultad?
– Csak végig szeretném nézni ezt. Megtennéd, hogy nyugton maradsz?
– Nem – vágtam rá és elővettem a telefonomat, beléptem a YouTube – ra és elindítottam egy videót.
– Te most ezt direkt csinálod.
– Azt mondtad, ne szenvedjek.
– Úgy gondoltam, kussolj be vagy menj át valakihez.
– Én meg így értettem – vontam vállat és tovább néztem a videót.