Így telt a tábor

586 27 0
                                    

A tábor további része az eddig történtekhez képest eseménytelennek nevezhető. Az idő minden nap egyre melegebb volt, így az összes délutánt a vízben töltöttük, ahol közösen hülyéskedtünk.
A napok angol órákkal és társasozással teltek leginkább, ugyanis a nagy melegben kirándulni sem mentünk, illetve versenyek sem nagyon voltak. Amikor délután lejjebb ment a nap, akkor sportoltunk is kicsit és vagy röplabdáztunk, vagy pedig fociztunk.

Szilárddal is egyre több időt töltöttem és kezdtem belátni, hogy tulajdonképpen egy jó ember és beleszerettem. 

Ezek mellett természetesen rengeteget nevettem, például amikor Lili elcsúszott az ebédlőben és a levese Szilárd fején kötött ki, vagy a ki – kivel – mikor – hol játék közben, ahol hihetetlen dolgok jöttek ki.

Így telt hát a tábor többi napja, most pedig az utolsó előtti estén járunk.
A vacsora már lement, mindenki valakinél ül és dumál. Szilárd megint kijött velem a partra, ahol sokat beszélgettünk.
Az elmúlt néhány napban nagyon sok dolgot tudtam meg, amik elég érdekesek is, de én is beavattam az életembe. Egy idő után már csak néma csendben néztük a víz hullámzó felszínét, amin néha elúszott néhány kacsa. Nem szóltunk egymáshoz.

– Menjünk aludni, holnap nem tudunk majd felkelni – segített fel Szilárd, majd a szobába érve mindketten az ágyunkba mentünk.

Én a plafont bámultam és gondolkoztam, míg Szilárd a telefonját nyomkodta. Rossz volt belegondolni abba, hogy ez lesz az utolsó előtti esténk és a holnapi az utolsó itt töltött nap, ugyanis holnapután reggeli végeztével indulunk haza.
Szomorúan a másik oldalamra fordultam, hogy lássam a szobatársam, aki azonnal megérezte, hogy nézem.

– Nem tudok aludni – mentem át mellé az ágyba. Bebújtam a takaró alá és átöleltem.

Szilárd nem mondott semmit, csak elmosolyodott és a karjai körbevették a testemet.














Ui.: Nem nagyon van ötletem további részekhez, ezért úgy döntöttem, hogy befejezem ezt a könyvet. Természetesen azért egy rendes befejezést írtam neki, csak nem volt ami kitöltse a többi időt, ezért lesz ez a megoldás.

Balaton És Szerelem //Befejezett Where stories live. Discover now