Balaton És Szerelem //Befejezett

Játék a vízben

Néhány órával később arra keltem, hogy ugrálnak az ágyamon.

– Ne már, még aludni szeretnék! – kértem, de ekkor meghallottam a gyerekek nevetését. A szemem azonnal kipattant és kikeltem az ágyból.
– Felkeltjük Szilárd bácsit?
– Igen! – mondták kórusban és már át is ugrottak a másik ágyra. Én is követtem őket és egy párnával megcsaptam az arcát. Azonnal felébredt.

A kicsik az ebédlőbe siettek, amíg mi összeszedtük magunkat, majd mi is csatlakoztunk hozzájuk.
Ati megkért mindenkit, hogy vegyen fel fürdőruhát, utána pedig kezdődik a következő verseny.

A parton csapatokban álltunk, mindenki fürdőruhában és kíváncsian vártuk, hogy mi lesz a feladat. Szilárd félrevonult telefonálni, én pedig a kicsiket kentem be naptejjel.

Néhány perc múlva megtudtuk, mi lesz a dolgunk. Tíz személyes vizibiciklivel fogunk versenyezni, ami annyiban különbözik a simától, hogy négyen kell tekerni. A többiek pedig majd ülnek rajta.
Szilárd és én beültünk előre, ahol irányítani lehet, Barni és Szandi pedig hátra, a többiek pedig elhelyezkedtek úgy, hogy mindenki tudjon kapaszkodni. A verseny annyi volt, hogy meg kellett kerülni a bólyát és visszamenni az indulási ponthoz.
A verseny megkezdődött, mi pedig iszonyatos tempóban kezdtünk bele a tekerésbe.

– Ha elfáradt a két versenyző, akkor gyorsan helyet cseréltek, mi Emmával folyamatosan tekerünk, oké?
– Oké – hangzott az egyöntetű válasz.

Kintről nem tűnt olyan soknak az egész, de így már igen. És nem csak oda kellett menni, hanem vissza is. Már megkerültük a bólyát és a harmadikak voltunk.
Szilárd rám pillantott.

– Bírod még?
– Persze.
– Nyerjük meg.
– Nyerjük – csaptam bele a tenyerébe és gyorsabban kezdtünk tekerni.

A nap égette a hátamat, a gyerekek a vizibicajokon visitottak és szurkoltak, mi pedig keményen csináltuk a dolgunkat. Az előttünk lévő csapat kezdett fáradni, így őket könnyű volt megelőzni, azonban Liliék már keményebb ellenfélnek bizonyultak, így egyre gyorsabb tempót vettünk fel.
Végül egyszerre ért be a két hajó és a gyerekek vidáman ugráltak.

– Hé, leülni, de azonnal! Valaki még a végén beesik – szólt hátra Szilárd és elkezdtünk leszállni. Mindenkinek segített és végül a kezemet megfogva engem is átsegített a stégre.
– Leszakad a lábam.
– Nem vagy egyedül – helyezte a vállamra a kezét és elindultunk a  faházba.

A nap többi része szabad volt, így a fürdés mellett döntöttünk. Én egy matracról figyeltem az eseményeket, miközben a hátamat süttettem.
Hirtelen beleborultam a vízbe és prüszkölve jöttem fel a felszínre. Szilárd velem szemben állt és nevetett.

– Idióta! – csaptam a mellkasára.
– Kérsz még egyet?
– Hagyjál már a baromságokkal!
– Szilárd... – úsztak hozzánk a kicsik is – Dobálsz minket?
– Hát ha szeretnétek.
– Igen! – lelkesedtek.

Egymás után dobta be a kölyköket a vízbe és egyre több jelentkező akadt. Én mosolyogva figyeltem őket kicsit messzebbről a matracon ülve, összefont karokkal.

– Úgy látom, Emma féltékeny. Biztos ő is szeretné, ha bedobnám a vízbe. Ti mit gondoltok?
– Igen! – kezdtek tapsolni.
– Ne, Szilárd! Meg ne próbáld! – úsztam arrébb. Persze utolért és a víz alatt megragadta a derekamat. – Szilárd, kérlek, ne!
– Miért ne tenném? – mosolygott rám.

Nagyjából egy centi választott el minket, keze erősen tartott engem a víz alatt. A gyerekek vidáman ugráltak és várták, hogy engem is bedobjon a vízbe.

– Mert nekem nem a tanárom vagy és én nem egy tíz éves kis gyerek vagyok.
– Attól még te is szórakozhatsz.
– Nem szeretném, ha bedobnál.
– Rendben – elengedte a derekam. – Hát, Emma fél, szóval őt nem dobom be.
– Ne már! – csüggedtek le a kölykök.
– Nem is félek. Egyszerűen csak nem szeretném, ha bedobnál.
– Egy okot mondj, hogy miért ne tegyem.
– Mert most mostam hajat nem rég – vágtam rá.
– Rendben. Ez elég ok.

Elmosolyodtam és visszafordultam a matracomhoz, mikor hirtelen két erős kéz ragadott meg és azonnal kiemelt a vízből, majd azzal a lendülettel el is engedett.
Ismételten prüszkölve jöttem fel a víz alól, a kicsik nevettek és Szilárd arcán is mosoly terült el.

– Mondtam egy okot – csaptam a mellkasára ismét.
– Nem volt érvényes – húzott magához.
– Miért? Elfogadtad.
– Aztán eszembe jutott, hogy már úgyis meg kell mosnod a hajad. Nem rég beleborítottalak a vízbe, tehát már oly mindegy a hajadnak – vette a kezébe az egyik tincsemet.
– Ez akkor is szemét húzás volt tőled.
– Szemét, nem szemét, ez van – elengedett és a gyerekek felé fordult. – Ki a következő?
– Én! – visították egymás után és egymást lökdösték azért, hogy Szilárd a Balatonba hajítsa őket.

Megráztam a fejem és kifelé igyekeztem a vízből. A szobánkba mentem, letettem a törölközőmet és a fürdőszobába léptem. Beálltam a zuhany alá és alaposan kimostam a hajamból a tó büdös vizét. Miután felfrissültem egy virágos ruhában léptem ki és meglepődve konstatáltam, hogy Szilárd is befejezte a játékot.

– Azt hittem, még maradsz baromkodni a kölykökkel.
– Elég volt mára ennyi – dőlt hátra az ágyon. Ő már át volt öltözve és nedves haja az arcába hullt. – Gondoltam, csinálhatnánk ma este valamit.
– Mire gondoltál? – kezdtem el a szekrényben pakolászni.
– Elmehetnénk a városba sétálni vagy ilyesmi – ült fel.
– Nem rossz ötlet.