Édes Álmok I.: A Kagyló titka - Harry Potter fanfiction

2. A kagyló és a Zizi

A Roxfortban gyorsan telt az idő. Lily úgy tűnt, elhatározta, hogy felkarol, így minden órámra elkísért - szerencsére sok közös volt. Lassan közeledett a Halloween, nehezedett a tananyag, a tanárok pedig egyre több házit adtak fel, mondván jövőre vizsgázunk. Kérdem én, minek? Senki ne értsen félre, szeretek tanulni, de ha jövőre vizsgázunk, akkor miért most készülünk rá? Sosem fogom én megérteni a tanárok logikáját... 

Október vége volt, mikor megint volt egy furcsa álmom. 

Egy kis falu határában álltam, a házak nem messze sorakoztak. Egészen olyan volt, mint egy kis mézeskalácsváros. Egy erdő felé sétáltam. Nem messze egy hegy magaslott, rajta a Roxforttal. Ezek szerint Roxmortsban vagyok, Anglia utolsó csak mágusok által lakott települesén. Továbbmentem, be az erdőbe, ahol egy szakadt ruhás, idős varázsló párbajozott egy boszorkánnyal, és egyre inkább látszott, hogy a férfi meghal - a nő nem tűnt valami kíméletesnek -, ha nem lépek közbe. 

- Stupor! - szegeztem a pálcámat a nőre, de ő kitért a piros fénycsóva elől és elhoppanált. Az öreg mágus a földre hanyatlott, én pedig odarohantam hozzá, és letérdeltem mellé. - Tudok segíteni valamit, uram? 

- Igen - nyöszörögte, és a talárja zsebébe nyúlt. 

- Mit csináljak? Küldjek egy patrónust a Mungóba, vagy csak Dumbledore professzornak? Ő közel van és biztosan tud segíteni.

- Nem... Nem - hangja rekedtes volt, mintha napok óta nem ivott volna már. Levettem a hátamról a hátizsákom és egy kulacs vizet nyújtottam felé. A férfi hálásan elmosolyodott. Még mindig a zsebében kotorászott. 

- Ez a fránya tértágító bűbáj! - motyogta, majd felcsillant a szeme, mikor megtalálta azt, amit keresett. - Csak fogd ezt! - nyomott a kezembe egy medált. Olyan volt, mint egy kagyló. 

- Ez micsoda? - kérdeztem. 

- Az nem fontos, csak őrizd meg. Nálad jó helyen lesz. Visszajövök érte - ígérte, majd barna ködöt hagyva maga után, eltűnt. Egyedül maradtam az erdőben. Visszafelé indultam a faluba, nyakamba akasztva a nyakláncot. Valamiért olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne, de ez nem tartott sokáig, mert kicsúszott a lábam alól a talaj felültem az ágyamban izzadtságtól csatakosan, könnyezve. Rázott a hideg, mégis, valami hideget éreztem a mellkasomnál. A medál volt. A kagyló alakú medál.

Utálom az ilyen álmokat. Látó vagyok, és ezt csak a szüleim meg Dumbledore tudják. Érthető módon nem reklámozom... Kimásztam az ágyból - szerencsém volt, hogy az egyik lány sem ébredt fel a forgolódásomra - és a klubhelyiségbe sétáltam. Nem siettem, a paplanomat magam köré tekerve battyogtam a nappaliszerű terembe. A kandallóban égett a tűz, én pedig az ablakba ültem, majd a nyakamban lógó medált babrálva nekidöntöttem a fejem az üvegnek. Odakint sötét volt - mily' meglepő - a már majdnem teli hold fénye ezüstössé varázsolta a kastélypark fáit. Egészen olyan volt, mint a meseerdő a történetekben, amiket anyu olvasott mindig nekem... és Shane-nek. Az öcsém állítólag meghalt, megölték. A gondolatra könny szökött a szemembe. Olyan lehetetlen volt az egész. Nyáron még együtt kviddicseztünk a kertben, aztán egyszer csak huss, eltűnt. Mármint nyilván nem seprűn repült el... A lényeg az, hogy az álomnak vége szakadt, nem volt testvérem. Azután kezdett rosszabodni az egész látomásos dolog, pedig mindössze nyolc éves voltam. Most is, az új helyzet miatt álmodtam megint ilyen szörnyűséget. Bár, ez most mégis más volt. Hiszen olyan, mintha tényleg ott lettem volna az erdőben, a medál itt lóg a nyakamban.

- Miért nem alszol, White? - kérdezte egy hang, valahonnan a fiúk lépcsője felől. Black volt az, Sirius Black. - Rosszat álmodtál?

- Csak nem érdekel? - szakítottam el a tekintetem a tájról. - Különben mondhatjuk úgy is. Állsz még ott egy darabig, vagy esetleg leülsz még ma? - Sirius végül leült a kandallóval szembe, és a lángokba bámult. Valami baja volt, éreztem. - Mi a baj? - kérdeztem és letelepedtem mellé.