Édes Álmok I.: A Kagyló titka - Harry Potter fanfiction

8. Mezítláb a hóesésben

Képtelen voltam feldolgozni azt, ami hálaadáskor történt. Egyedül Lilyvel és Shane-nel éritkeztem. Esténként az ablakban ülve bámultam a csillagokat, és többnyire ott is aludtam el, a klubhelyiségben. Reggelre mindig az ágyamban találtam magam, betakargatva, és akárkit kérdeztem, senki sem tudta, ki vitt fel a szobába.

Épp elnehezedett a szemem és a fejemet az ablaknak döntve elnyomott volna az álom, mikor látomásom támadt.

Egy családi ház előtt álltam, amire a hold vékony sarlója világított le. Az égről ezernyi apró fénypont ragyogott az épületre, így a romhalmazon méginkább látszott siralmas állapota. Az első emelet szinte teljesen összedőlt, fentről gyereksírást hallottam. A kertkapu félig nyitva volt, a ház felé vezető, fehér kövekkel felszórt ösvényt szegélyező lilomok hervadtan buktak az ágyásba, a terasz mellett növő levendulabokrok és a korlátra ültetett cserepekben burjánzó petuniák is kornyadoztak, mintha a ház már lemondott volna a lakóiról, akik már évek óta nem éltek ott.

Lassan nyúltam a kilincs után, ami olyan dermesztően hideg volt, hogy úgy éreztem, a kezem menten hozzáfagy, akár egy jégcsaphoz. Az arcomon könnyek peregtek miközben a lábam alatt ropogtak a kavicsok. A verandára lépve jeges fuvallatként ért a rémület, de megállíthatatlanul meneteltem előre, majd mikor megláttam a lépcsőn kicsavarodott tagokkal fekvő, körülbelül húsz éves férfit, és térdre zuhanva zokogásban törtem ki. A férfi halott volt, a szemüvege összetört, amikor összeesett. Átok végzett vele, a halálos átok. A könnyeim megállíthatatlanul, némán folytak le az arcomon, mikor a férfi semmibe meredő, mogyoróbarna szemébe bámultam. Lassan léptem át rajta, hogy az emeletre menjek, a még szörnyűbb ismeretlen felé.

A gyermekszobába nyitottam és megpillantottam a helyiség közepén fekvő nőt. Vörös haja szétterült a feje körül, olyan volt, mint egy vértócsa. A szemei valaha smaragdokként csilloghattak, de mostanra nefritzölddé fakultak. Közelebb léptem hozzá, letérdeltem és ráborultam a mellkasára. Csak zokogtam, zokogtam és zokogtam. Egyszer csak valaki egy aranyló sárga porból álló őzsutát varázsolt, ami megbökte a vállamat. Felkaptam a fejem, és észrevettem a kiságyban ülő, egymás kezét szorongató kis árvákat. Mindkettőjük szeme smaragdzölden csillogott, arcukon kövér könnycseppek gördültek le. Kezem közé fogtam a nő arcát, aki biztosan azért halt meg, mert védte a gyermekeit, valami gonosztól. Abban a pillanatban egészen úgy éreztem magam, mint Hálaadáskor a kórházban, ugyanúgy féltem, bár úgy hittem, ez a nő nem csillagporrá foszlik, hanem elszárad, mint egy őszi falevél és elszáll a novemberi széllel. A lány Lily volt. Lily Evans.

Kapkodtam a levegőt, mikor felébredtem. A baldachinos ágy függönyén hagyott résen a telihold sütött rám ezüstös mosolyával. Egy átlagos éjszaka volt, ugyanolyan, mint Hálaadás óta az összes, mintha mi sem történt volna, az élet nem állt meg azért, mert egy csillag visszaröppent társai közé aznap. Levánszorogtam a klubhelyiségbe. Éjfél alig múlt néhány perccel, de tudtam, hogy már nem fogok tudni visszaaludni - végtére is, most láttam, a legjobb barátnőm holttestét. A könnyeim némán csorogtak le az arcomon. Lily meg fog halni. Az egyetlen, halványan pislákoló reménysugár az volt, hogy van esélyem megmenteni, még akkor is, ha az nagyon picike is.

Csodálkoztam, amiért Sirius még nem jött le, ilyenkor már régen a tűzbe bámul és hozzámvágja, hogy túl sokszor álmodok rosszat. Akkor viszont nem volt ott, így úgy gondoltam, utánajárok, a fiúk lépcsője felé vettem az irányt, és lassan felsétáltam. Eltartott egy ideig, míg kiböngésztem a Sirius Black nevet, de megtaláltam, benyitva viszont egy lelket sem találtam odabent. Vagyis de, ott volt egy fiú, szőke, göndör haja volt és a fal felé fordulva szuszogott. A következő, amit észrevettem - az oroszlánszagon kívül -, egy pergamendarab volt a szoba közepén, valamiféle írással rajta. Odaléptem és felemelve tudatosult bennem, hogy a Roxfort térképét tartom a kezemben. Az alaprajz nem is akármilyen volt, a kastélyben tartózkodók apró, névfeliratos pöttyökként mozogtak. Elképesztő ötlet, pontos, és széleszkörű bűbájismeretet igényel. A négy fiú foltját a Tiltott Rengetegben találtam meg - bár véleményem szerint az az erdő nem véletlenül viseli a Tiltott elnevezést. Az ablakból pont leláttam a fákig, ahonnan farkasüvöltést hozott a szél. Telihold volt, valószínűleg egy vérfarkas mászkált a birtokon, ugyanolyan szabadon, mint a négy Tekergő.