12. Cassiopeia

797 44 39
                                    

Életemben nem volt még ilyen szörnyű karácsonyom. Nem elég, hogy az ünnepi menüt a hosszú asztal két végén, síri csöndben kellett elfogyasztanunk, huszonhatodikán még egy bálba is el lettem rángatva. Rólam tudni kell, hogy gyűlölöm a bálokat, bár igaz, még egyszer sem voltam olyanon. Apám Shane-ről és Lilyről egy szót sem ejtett, így én sem mondtam neki semmit a testvéreimmel kapcsolatban. A felkészülésben - ami kínszenvedés volt - Nellie, a házimanónk segített. Szegénynek nehéz dolga volt velem, nem voltam túl közreműködő, hiszen semmi kedvem nem volt a jópofizáshoz. Végül aztán eljött az este, én pedig apám oldalán álltam egy ház előtt valami undorító ezüst flitteres ruhában, össze-vissza tűzögetett hajjal, ami ráadásul csillogott valami csillámportól is. Szóval ott álltunk egy réginek kinéző, erkélyes ház előtt, mikor apám kopogott. Az ajtó rögtön kinyílt és egy szakadt zsákba bújtatott házimanó állt mögötte.

- Üdvözlöm, nagyságos White úr! - hajolt meg mélyen. - A kisasszonyról Sipornak fogalma sincs, ki lehet, de biztosan ő is nagyon nemes vérű és...

- Fogd be, Sipor és engedd be őket! - kiáltott rá valaki, akit nem láttam, mert mire beléptünk, eltűnt. Megborzongtam a nagy hőmérsékletkülönbségtől.

- Engedje meg, kisasszony, hogy Sipor segítsen! - ráncigálta a kabátomat Sipor.

- Igazán kedves tőled, Sipor, de megoldom egyedül is - mosolyogtam, mire a házimanó elkerekedett szemmel nézett rám.

- A kisasszony kedves volt Siporral - csodálkozott. - Siporral sosem kedves senki, csak Regulus gazdám.

- Pedig igazán megérdemelnéd - mondtam, és fel sem tűnt, hogy Sipor Regulust mondott.

- Félre, te mocskos kis lény! - lökte arrébb az apám Siport. - Soul, állj fel, indulunk!

- Mégis hogy beszélhetsz így vele? Ő is egy érző lélek! - méltatlankodtam, de apám leintett.

- Elég legyen, nemes társaságban vagy, örülhetnél neki. A tekintélyünket ne ásd alá holmi házimanók miatt - mondta és felrántott a guggolásból.

Sipor az emeletre vezetett minket, én pedig szörnyülködve néztem végig a falra trófeákként kitett házimanófejeken. A szalonban elég sokan voltak, halk zene szólt, és minden aranyvérű ott parádézott. Apámat mindenki melegen - már amennyire ez egy arisztokratikus, vére tisztaságát hangoztató családtól kitelt - üdvözölte, én pedig leültem az egyik fal mellé helyezett asztalhoz.

- Szervusz, drágám! - huppant le velem szembe egy makulátlan, hófehér bőrű, fekete ruhás nő. A kék szemét mélyen kihangsúlyozta a rengeteg szemfesték, haja hasonlóan ronda kontyba volt tűzve, mint az enyém. A hangja behízelgő volt, mégis kíváncsi, kicsit már túlzottan. - Kivel érkeztél?

- Az apámmal - feleltem egyszerűen, de mivel a nő ezt nem tartotta elég kielégítő válasznak, hozzátettem: -, Abel White-tal. Soul White vagyok, önben kit tisztelhetek?

- Ohh, örülök, hogy megismerhetlek, kicsi lány - egyre jobban undorodtam ettől a nőtől. Egészen olyan volt, mint az, aki megátkozott. - Az én nevem Walburga Black. Nem csodálom, hogy nem ismersz itt senkit, hiszen sosem voltál még bálokon, igaz? - kérdezte álegyüttérzőn.

- Nem, még nem voltam - erősítettem meg. - De biztosan szeretni fogom, egyszerűen lenyűgöző, igazán kitettek magukárt a házigazdák - mondtam műmosollyal és körbenéztem a szinte teljesen feketével díszített termen. Körülbelül egy kimúlásnapi partit tudnék így elképzelni.

- Ez nagyon aranyos, kedvesem, köszönjük szépen - a legjobb az egészeben az volt, hogy a nő valószínűleg elhitte, hogy nekem tetszik ez a leginkább halotti torra hasonlító karácsonyi bál. Nem beszélve a fekete gömbökkel feldíszített karácsonyfáról.

Édes Álmok I.: A Kagyló titka - Harry Potter fanfictionWhere stories live. Discover now