Az I. varázslóháború alatt diáknak sem olyan egyszerű lenni. Miközben Voldemort vígan gyilkolja a muglikat és a mugliszületésű mágusokat, Soul White családjával Angliába költözik. A tanév zuhogó esővel, Roxmorts felé vágtázó vonattal és lehangoló le...
Hálaadás előtt néhány nappal levelem érkezett reggeli közben. Bubó hozta, tudtam, hogy az apámtól jött.
Drága Kislányom! Igaz, ezt a Hálaadást nem tölthetjük végig együtt, de a kórházban engedélyezték az ünnepi látogatást, én pedig kikértelek Dumbledore-tól, így aznap este találkozhatsz az édesanyáddal. Aznap látjuk egymást, Apád
- Ki írt? - kérdezte Lily.
- Az apám. Hálaadáskor bemegyünk a kórházba. Shane, te jössz? - pillantottam az öcsémre.
- Dehogy - rázta a fejét. - Tudod, hogy mi nem is találkoztunk.
- Igen, igazad van - bólintottam. - Viszont... Én nem akarok egyedül kórházba menni.
- Miért mész kórházba? - pillantott rám Sirius, ezüstszínű tekintetében pedig valami aggódásszerűség csillant, miközben leült a haverjaival az asztalhoz.
- Hálaadáskor meglátogatom anyát és nem akarok egyedül menni - ismételtem.
- Elmenjek veled? - kérdezte rögtön, majd beleharapott a lekváros pirítósába.
- Te képes lennél önszántadból elmenni a Mungóba? - csodálkozott James, bár a mondatot csak később raktam össze, mert a fiú tele szájjal beszélt, kenyérdarabkákat köpködve a vele szemben ülő Lilyre.
- Fúj, de undorító vagy Potter! - fakadt ki a vörös hajú lány, mi pedig Siriusszal cinkos vigyorral néztünk egymásra.
- Ha Soul szeretné, elkísérem - szólt a fiú, megelőzve James és Lily vitáját.
- Köszönöm - mosolyodtam el hálásan. Black biccentett, és tovább falatozott, mit sem törődve a többiekkel, akik kettőnk között kapkodták a tekintetüket.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Így történt, hogy miután a barátaim meglepetésből rendeztek Shane-nek és nekem egy Hálaadást november huszonötödikén Sirius Blackkel az oldalamon léptem be egy kirakaton keresztül a Szent Mungó Varázsnyavaja- és Ragálykúráló Ispotályba, apámat keresve. Abel White a recepció mellett ült, meglehetősen fáradt volt.
- Itt vagyok - léptem elé, ő pedig felpattanva atyai ölelesben akart részesíteni, de én inkább kibújtam a karjai alól. - Mikor láthatom anyát?
- Azonnal, gyere, felkísérlek a szobájához - átkarolta a vállamat, majd mikor Sirius is követni kezdett minket, visszafordult. - Segíthetek valamiben, fiatalember? - kérdezte, Black pedig elnevette magát, mert apám háta mögött eltúlozva bemutattam a szállodatulaj minden mozdulatát. - Nagyobb tiszteletet, fiam!
- Bocsánat - emberelte meg magát Sirius, és kezet nyújtott. - Sirius Black vagyok.
- És mit szeretnél? Esetleg egy aláírást? - olyan tekintettel néztem a férfira, akit az apámnak nevezek, mint egy őrültre szokás.
