Let It Kill You |✔|

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑆𝑖𝑥𝑡𝑒𝑒𝑛

Egy órás beszélgetés és egy sor vitatkozás után, hogy miért ne járkáljon egyedül, végül hazaküldtem Lottiet. Igazából jó volt látni, talán nem kellett voln vele ilyen durván beszélnem néha, de nagyon féltem.
- Siker? - kérdem Harryt, amikor belépek a szobaajtaján. Az ágyán ül és gondterhelt arccal néz rám, így már tudom, hogy semmi nincs rendben, meg sem kell várnom a fejrázását.
- Mi? - kérdezem semmit nem értve. - Nem jött el? Lebuktál? Mi van?
Feláll és a zsebében kotorászva végül közénk emeli a tasakokat. Ismét normális ütemben kezd dobogni a szívem.
- Nem tudtam elvinni, Eva elkapott, hogy mit keresek fent.
- Elviszem én. - ajánlom fel egyből, de ismét zsebre vágja.
- Téged is figyel. - rázza a fejét.
- Mit keres egyáltalán itt? - kérdem a hajamba túrva. - Ma nem kéne dolgoznia. - Direkt figyeltem, hogy ki dolgozik ma...
- Tudom, de nem mertem rákérdezni.
- Itt nem maradhat. - rázom ismét a fejem, aztán beugrik valami. Behozta a szobába. Ez sosem jó. - Mihez ért hozzá?
- Csak a zsebemben volt, meg a kezemben. Na meg a bal talpam alatt.
- A talpad alatt? - kérdezek vissza és forogni kezd a világ. Fogalma sincs, hogy hogy kell bánni ezzel a szerrel baszki.
- Elejtettem, és rá kellett lépnem. - magyarázkodik, mikor észreveszi enyhe idegességem.
- Elejtetted?
- Igen.
- És ráléptél? - Baszki, baszki.
- Igen.
- Mutasd. - mondom még idegesebb hangon.
- Mi? Miért? - kérdez vissza összeráncolt szemöldökkel, majd lehajol a cipőjéhez, így kénytelen vagyok a vállánál fogva visszarántani.
- Nem a cipődet, te barom. - rivallok rá. - A tasakokat. Mutasd. - emelem a tenyerem kettőnk közé.
Mikor megvizsgálom a kis átlátszó fóliát, már tudom, hogy meg fogom találni a rést.
- Tudtam. Istenem... - szólok megfeszült állkapoccsal.
- Mi a baj? - érdeklődik, mert ő nem láthatja a kezemtől, hogy mit is csinálok éppen.
- Ezek nagyon érzékenyek. - mutatom meg neki is. - A legapróbb érintés is bármikor kiszakíthatja őket.
- Mi? De miért?
- Mert ezek vízben oldódnak. - magyarázom. - Azért kell ilyen, hogy a tasakot se találhassa meg senki. Beledobják a vízbe, vagy valamibe, és már fel is oldódott. Olyanok, mint azok a mosókapszulák, tudod. - ismét felé mutatom. - Nézd. Kiszakadt. Biztosan erre léptél rá.
- Igazából konkrétan ráugrottam, mert nagyon megijedtem. - szólal meg, de azonnal befogja, mikor észreveszi dühös tekintetem.
- Vedd le a cipőd. - szólalok meg ahelyett, hogy lecseszném. Nincs jogom haragudni rá, hiszen nem tudott róla. Egyedül csak magamat hibáztathatom, ez pedig felbassza az agyam. Már megint elkúrtam valami fontosat és megint majdnem az lett a vége, hogy egy olyan személyt állítanak elő helyettem, akinek az egészhez semmi köze.
A mosdóba rohanok és egy vizes ronggyal, négykézláb elkezdem feltörölni a padlót. Harry nem szól hozzám, aminek nagyon örülök, mert csak rajta tölteném le a magam felé irányuló dühömet, ennek pedig nem nagyon örülne.
- Hogy visszük el a helyére? - kérdezi azért pár perc elteltével
- Nem tudom. Majd én elviszem, rám nem gyanakszik annyira. - felelem a lehető legnyugodtabb hangon, amit jelenleg ki tudok préselni magamból.
- Pont, hogy rád gyanakszik. - javít ki.
- Akkor mit tanácsolsz, nagyokos? - rivallok rá. Látom rajta, hogy megleptem ezzel a hangnemmel, de pár másodperc alatt összeszedi magát.
- Várjuk meg a vacsit. Majd kitaláljuk. - tanácsolja.
- Nem maradhat itt addig. Le kell fertőtleníteni a dolgokat.
- Akkor ott is, ahol ráléptem? Lent a recepción?
- A takarítók fel fogják takarítani, ne parázz. - veszek egy kicsit vissza a hangnememből. Nem akarom, hogy idegbetegnek gondoljon, - Csak a szobádra figyelj meg a cuccaidra, mert ha rajta van a szagod, a kutya megtalálja.
- Ezért nem találtak nálad semmit? - kérdezi kicsit óvatosabban.
- Igen. - bólintok és viszaviszem a rongyot, mikor végeztem. - Lefertőtlenítettem mindent. Meg amúgy is, én nem vittem a szobámba, szóval csak a kezemet kellett, a ruháimat pedig kimostam.
- Még mindig bűntudatom van. Ha akkor lebuksz...
- De szerencsére nagyon okos és felkészült vagyok. - sóhajtom, aztán adok egy puszit neki.
Egy kicsit jobban érzem magam, de még mindig itt van az agyamban, hogy minden szarság miattam történik.
Harry azonnal megragadja a derekam, mikor elhúzódom tőle, majd szorosan körém fonja a karját, amin el kell mosolyodnom.
- Imádom, hogy ilyen pici vagy. - suttogja, amivel egyből tönkrevágja a kellemes pillanatot.
- Nem vagyok pici. - szólok azonnal és eltolom. - Alig vagy egy negyed fejjel magasabb.
- De én még növök. - mosolyog közel hajolva az arcomhoz.
- Én is. - vágom rá határozottan.
- Nem, te már túl öreg vagy. - kuncog, aztán még nagyobb mosollyal néz rám. - Mit akarsz csinálni vacsiig? - Nem tudom eldönteni, hogy ez most felhívás keringőre, vagy csak egy egyszerű, hétköznapi kérdés.
- Vedd le a nadrágod. - vágom rá a kétértelmű választ, kíváncsian lesve, hogy reagál rá. Mikor elkerekedik a szeme, egyértelművé válik, hogy az előbbi kérdése nem perverz keringőfelhívás volt. - Hülye, csak azért, mert rajta van a szaga ennek a szarnak. - válaszolom és a kezemben tartott tasakra mutatok.
Mikor végre összeszedi a gondolatait és teszi, amit kérek, szorosan becsomagolom a szert a nadrágjába, így senki nem találhatja meg, míg kitaláljuk, hogyan juttathatjuk el a raktárba, anélkül, hogy a folyosón járőröző Eva észrevenne.
- Látod, már most kitaláltam, hogy hogy viszem fel. - mutatok a művemre. - Úgy teszek majd, mintha a fürdőbe vinném, de útközben beugrom és leteszem. Aztán kimosom a gatyád.
- Honnan tudod, hogy mikor kell kijönnöd, ha nem látod, hogy hol is van Eva?
- Majd még kitalálom. - válaszolom, aztán az ágyra ülök és felnyitom a laptopja tetejét. - Gyere, addig nézzünk valamit, mert már sorozat elvonási tüneteim vannak. - hazudom. Nem a sorozat miatt volt, hanem a drog miatt. Már több mint huszonnégy órája vettem be az utolsó adagot, így kezdek kicsit rosszul lenni, de tudom, hogy napközben nem szabad csinálnom, mert le fogok bukni. Az első tünetek pedig nem durvák. Kis fejfájás, gyengeség, talán hidegrázás. A második nap csak ezeknek az erősebb változata, a harmadiktól viszont rémálom.