Let It Kill You |✔|

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑇𝑤𝑒𝑛𝑡𝑦-𝐹𝑖𝑣𝑒

Lassan teltek a hetek, már alig maradtak a társaságunkból, mindenkinek lejártak a hónapjai. Zayn és Lya majdnem egyszerre végeztek, aztán együtt költöztek Londonba. Victoria dolgozni kezdett, Zayn pedig egyetemre jár, mellette pedig néha dolgozik valamit, ha van ideje. Bettynek megszületett a kisfia. Durva, hogy valaki tizenhét évesen anya lesz, de nem lehet mit tenni. Brian persze nem vallotta be, hogy tőle van, inkább csak jó messziről elkerült mindenkit, miután Grace többször is elküldte az anyjába. Nem sajnáltam, megérdemelte, amit kapott. Betty elköltözött a nagyszüleihez, pár nappal a gyermek születése előtt, így azóta nem hallottam róla, csak a hírt, mikor már anya lett.

Oliver, Theo, Ash, Will és Grace maradt még rajtam kívül az utolsó három hónapra én pedig hiába próbálkoztam, nem találtam köztük a helyem. Hiányzott Harry. Minden egyes nappal egyre jobban hiányzott, és az sem segített, hogy láttam a telefonomon keresztül. Hiányzott a közelsége, az ölelése, a halk horkolása mikor alszik, az illata, a mosolya, a nevetése, a szája, a piszkálódása, a teste... Minden hiányzott, nem tudnék kiemelni csak egy dolgot.
Emlékszem, mikor először beszéltünk arról, hogy mi lesz velünk, ha ő kijut innen. Azt hittem nem fog működni, egyszerűen biztos voltam benne. Bebeszéltem magamnak az egészet, mert már akkor éreztem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz, és féltem, hogy a végén én sérülök.
Egyszer láttam élőben őt a hat hónap alatt. Március közepén érkezett haza az anyukájához és hozzám. A hónapjaim fénypontja volt, mikor újra megpillantottam. Magas volt. Sokkal magasabb, mint amire emlékeztem, ráadásul kicsit megnyúlt az arca is, kész modell lett belőle.
- Te mégis hogy nézel ki? - rivalltam rá felháborodottan, és eszem ágában sem volt még megcsókolni, csak gyönyörködtem benne a két vállát megragadva. Tetőtől talpig végigmértem újra és újra, elidőzve minden egyes négyzet-centiméteren.
- Hogy nézek ki? - kérdezett vissza mosolyogva. A hangja is sokkal másabb lett, amit a telefon nem adott vissza, hiába beszéltünk majdnem minden nap.
- Álmodom? Hogy nézhetsz így ki? - az arcához nyúltam, hogy megérintsem. Őszintén elgondolkodtam, hogy mit is keres itt velem, ha így néz ki és biztos vagyok benne, hogy omlanak elé az emberek. Válogathatna bőven, ő mégis itt áll velem szemben. - Megnőttél és úgy nézel ki, mintha egy magazinból cseppentél volna ide - folytattam, és azon agyaltam, mégis hogy változhat meg ennyire valaki négy és fél hónap alatt. - Felnőttél, baszki.
Harry felhúzott szemöldökkel mért végig, majd elnevette magát és megragadta az arcán lévő kezem, hogy magához húzzon egy régen várt csókra. Abban a másodpercben, hogy a nyelve bejutást nyert a számba, szertefoszlott az összes kételyem. Nem álmodtam, ez nem lehetett álom. Tényleg itt volt, tényleg az én számban mászott épp, és tényleg várt rám, pont, ahogy megígérte.
Nem óvatoskodtam, olyan hévvel csókoltam az ajkait, mintha az életem múlna rajta.
- Kulturáltan, ha kérhetem - köhintett hirtelen Briana mögöttem. Egy gyilkos pillantással fordultam felé, amiért tönkretette a pillanatunkat.
- Már itt sem vagyunk - indultam el az emeletre, de a recepciós pult mögött álló nő ezt az ötletet nem támogatta.
- Biztos, hogy nem!
- Mi? Miért nem?? - kérdeztem felháborodva, a mellkasom előtt összefont karral. - Csak két napot maradna - alkudoztam, hisz nem tudhatják, hogy alapból is annyit marad Angliában. - Eva? - fordultam inkább az irodából kiérkező felé, de nem értette mit akarok, így elismételtem még egyszer.
- Kizárt - rázta meg a fejét ő is.
- Ne már, kérlek! Nem láttam négy és fél hónapja és holnaptól megint nem fogom egészen júniusig!
- Akkor sem - rázta a fejét a továbbra is.
- De miért? - kezdte hirtelen a hisztit Harry is, hátha az segít.
- Ha akarnám, se szabadna - felelte erre Briana. - Át sem tudunk nézni, hogy van-e nálad valami.
- Nem mindegy? - kérdeztem. - Régen is megengedtétek, hogy felmenjünk - emlékeztettem őket Harry utolsó napjára, mikor visszajött hozzám. - Akkor sem ellenőriztétek le.
- Nem is tudtuk volna, hiszen felosontatok - rázta meg a fejét mérgesen Eva. - A szabály az szabály. Louis, te drogproblémákkal vagy itt, nem hiányzik, hogy Harry hozzon neked valamit - zárta le a témát ellentmondást ne tűrő hangon. Egy részem megértette, hogy ezt kell tennie, a másik részem viszont csak arra vágyott, hogy Harryvel lehessen minél előbb.
- Csak ez a probléma? Miért nem kutattok át? - kérdezte a barátom, kicsit nyugodtabban.
- Ezer és ezer rejtekhelyet találsz a drognak, nem tudunk olyan alaposan átkutatni.
Beletörődve bólintottam, tényleg feladva mindent, Harry viszont nem hagyta annyiban és odébb lépett egy lépést, mielőtt még a pólója alját megragadva vetkőzni kezdett volna.
- Mit művelsz? - fordultam csupasz felsőteste felé, mikor a farmerja gombjával szenved. Ekkor még fogalmam sem, volt, hogy mi a célja ezzel.
- Harry, öltözz fel! - szólt rá Briana is szórakozottan, de Harry csak vetkőzött tovább.
- Harold! - kiabálta le Eva, mielőtt még kirobbant volna a pult mögül. - Öltözz fel, mégis mit csinálsz? - Megtorpant a barátomtól pár méterre és onnan ordibált tovább.
- Bebizonyítom, hogy nem viszek fel semmit - nyögte és lerángatta a farmerját is, majd a zokniját , míg csak egy bokszerben állt. Többen körénk gyűltek a nagy kiabálásra, és jót mulattak Eva vörös fején, ahogy idegeskedik a barátomon.
- Meg ne próbáld! - hadonászott az arca előtt a nő, mikor Hazz az alsója gumijába akasztotta két ujját.
Vigyorogva támaszkodtam a pultnak és onnan néztem tovább az előadását. Rettenetesen jót szórakoztam az előadásán, mégsem gondoltam, hogy pucérra vetkőzne egy ekkora társaság és felnőttek jelenlétében.
- Máshogy nem tudom bebizonyítani - mosolygott rá szemtelenül, aztán fogta magát és letolta a bokájáig az egyetlen ruhadarabot, ami a testét takarta.
Felnevettem, tiszta szívből, a közönség pedig velem együtt nevetett. Eva ordibálni kezdett, Briana viszont csak nevetve fogta a fejét a pult mögött és próbált nem elvörösödni.
- Mehetek? - tárta szét a karját a barátom pár másodperc múlva, majd körbe is fordult, lássák, tényleg nincs nála semmi. - Le is guggoljak? - kérdezte tovább vigyorogva, ez pedig hab volt a tortán a közönségének, mindenki dőlt a röhögéstől. Voltak körülöttünk ismeretlenek és ismerősök is, én viszont mindenkivel kerültem a szemkontaktust, mert éreztem, hogy lángol a fejem Harry meztelen látványától.
- Ne! - ordította Eva torka szakadtából és Harry felé indult, egyik kezében egy tollat tartva. Volt egy olyan érzésem, hogy ha odaér, azzal a tíz centis fémmel fogja agyonverni, így azonnal a meztelen Harry mellé léptem és megragadtam a karját, hogy sietősen elhúzzam a lift felé, ami hála az égnek azonnal ki is nyílt, így el tudtunk menekülni.
- Annyira fogyatékos vagy, hogy az valami elképesztő - jegyeztem meg szórakozottan, majd levettem a pólóm és hozzávágtam, hogy legalább takarja el egy kicsit magát. Amennyire zavarba voltam már a bőre látványától is, annyira örültem, hogy ilyen meztelenül látom.
- Legalább nem kell ezzel is húzni az időt, ha felérünk - felelte enyhén felém fordulva, mintha olvasott volna a gondolataimban.
Éppen a szájára akartam hajolni, de a lift megállt az első emeleten, és kitárult az ajtó.
- Öhm... - kereste a szavakat Theo, mellette pedig a lány tátott szájjal meredt a magát csak egy összegyűrt pólóval takaró páromra. - Szia, Harry - köszönt zavartan.
- Theo - biccentett felé mosolyogva a barátom köszönésképp.
- Mégis mi járatban itt... így? - mérte végig, ami olyan érzéseket váltott ki belőlem, amit eddig soha. Theonak rettentően hálás vagyok és a barátomnak tekintem a mai napig, de abban a pillanatban leginkább csak kilöktem volna a liftből, hogy levegye a szemét Harryről. Az nem zavart, mikor lent mindenki előtt vetkőzött le, de Theo mindkét csapatban játszik, én pedig nem akarom, hogy csak egy kicsit elkalandozzon a képzelete a párommal kapcsolatban.
- Gondoltam beugrom - mosolygott továbbra is a mellettem álló, amivel kicsit kizökkentette a gondolataimból Theoval kapcsolatban.
- Meztelenül?
- A bakancslistámon volt - vágta rá a pasim megvonva a vállát.
Amint a szobámba értünk, bevágtam az ajtót, de nem másztam rá azonnal, inkább csak megálltam vele szemben és újra és újra végigmértem a tekintetemmel, pontosan úgy, mint az előbb a hallban.
- Zavarba jövök, ne bámulj - jegyezte meg mosolyogva, de a tekintetén egyáltalán nem ez látszott. A szemébe nézve beharaptam a számat és engedtem a vágynak, hogy egy határozott lépéssel átszeljem a kettőnk között lévő távolságot.