✿*:・゚12゚・:*✿

2.3K 122 54
                                    

Daenerys:
Nem tudom pontosan mi volt a rosszabb a mai napban. A sok sajnálkozó tekintet és kamu segítség felajánlások; az, amikor Damien elkapott a folyosón és olyanokat mondott, hogy úgy hallja Hardynnal amolyan "reggel húgom, este dugom" kapcsolatba kerültem; vagy az, amikor taperolni kezdett, hogy inkább ő segítsen a gondjaimon, aztán amikor elmenekültem, zokogva találtak rám a bioszlaborban; esetleg az, hogy Hardyn már vagy fél órája lelépett tőlünk és még mindig semmi hír róla. Úgy tudtam, hogy Bostonban kellett volna maradnunk. Tény, hogy azóta eléggé megváltozott a kapcsolatunk-a folyamatos csípkelődést átvette az egyetalán nem szólás egymáshoz-, de attólmég ma kiállt mellettünk Faye helye miatt-, ami tagadhatatlanul jól szórakoztatott-és most meg eltűnt, mert Damien seggfej volt velem. Na jó, annál talán egy kicsit több. De a lényeg, hogy a megváltozott kapcsolatunk ellenére nem akarom, hogy baja essen. Főleg nem miattam. Épp elég gondot okoztunk már egymásnak.
-Nem lesz semmi baj-simogatja a hátam Faye, miközben Jared mind a kettőnket magához ölelve tart.-Hardynt kemény fából faragták és jobban verekszik, mint kábé bárki, akit ismerek.
-De Damien magasabb nála-szipogok még mindig, pedig a könnyeim már elapadtak, de néha még mintha rázna a sírás.
-Hát annál nagyobbat esik-feleli Jared, s a hangján hallom, hogy mennyire nem örül, hogy Hardyn egyedül ment.
Damien egy barom. Egy barom, aki azt hiszi, hogy övé a világ és azon minden nő, a férfiak pedig alatta állnak. Jared egyszer már behúzott neki még a nyár utolsó buliján. Évekig tűrte azokat, amiket az a seggfej mondott, azt hiszem, hogy betelt nála a pohár. Bár azt nem részletezte, hogy aznap épp miket locsogott rólam, de arra emlékszem, hogy szegénynek volt egy monoklia vagy másfél hétig.
Persze nem azzal van a baja, hogy vigyáznia kell most rám úgymond, hanem az, hogy nem segíthet Hardynnak és nem verheti el azt a barmot.
-Idegörlő ez a várakozás-hajtom a fejem Faye vállára.
-Ennyire jót tett nektek a bostoni kiruccanás, hogy így félted már őt?-Kérdezi mosolyogva és bár annak örülök, hogy megpróbálja elterelni a figyelmem, annak kicsit sem, hogy pont Bostonra.
Erre nincs valami kifejezés, mint Las Vegasra?
Ami Vegasban történik, az ott is marad.
Esetleg ezt nem köthetnénk ki a mi esetünkre is?
Mondjuk lehet, hogy akkor nem kellett volna elmesélnem neki, de nem tehetek róla, ő a legjobb barátnőm...muszáj voltam elmondani, hogy mi történt.
-Hát...olykor egy csók mindent megváltoztat-szólal meg Jared, mire rákapom a tekintetem.
-Te meg honnan tudsz róla?
Tény, hogy Jared meg a legjobb fiú barátom, de neki nem mertem elmondani a dolgokat. Egy részt, mert tök bizar, hogy Hardyn és én csókolóztunk, más részt pedig, mert gőzöm sem volt, hogy hogyan mondjam el. Ha más srácokról volt szó, az nem okozott problémát, simán beszéltem róluk, de Hardyn Jared legjobb barátja már ezer éve. Vele tök más a helyzet, így ahányszor csak kérdezett, megvontam a vállam és egy "jó volt" kijelentéssel le is zártam a témát.
-Nem bírtam tovább, hogy egyikőtök sem mondott semmit, így addig faggattam Hardynt, amíg fel nem adta az ellenállást és el nem mondta a történteket. Őszintén nem tudom, hogy ki izzasztott meg jobban kit ezalatt a küzdés alatt-rázza meg a fejét sóhajtva.
-És mondott még valamit? A csókról, vagy bármi másról?-Ülök fel és az arcát kezdem fürkészni, amire valószínűleg a reakcióm miatt hatalmas vigyor ül ki.
-Nos...
Mielőtt válaszolhatna a kérdésemre, az ajtó csukódására felkapom a fejem, s amint látom, hogy Hardyn lép be rajta, odarohanok hozzá.
-Mi történt?-Kezdem fürkészni az arcát, amin egy sebből kicsit szivárog a vér.
-Jól vagy?-Néz a szemembe, de nekem a tekintetem a kezére siklik.
A bügykei pirosak, felrebedtek és vérzenek.
-Ezt nem tőlem kéne megkérdezni-kezdem lapogatni a testét sérülések után kutatva, s össze is rezdül a bordáinál egy ponton, de aztán elkapja a kezem.-Mi történt?-Ismétlem a kérdést a szemeibe nézve ellenkezést nem tűrően.
-Én győztem-mosolyodik el büszkén, aztán hozzáteszi-, most azért taperoltál, mert én letapiztalak a hétvégén, vagy csak végre belátod, hogy jól nézek ki?
-Neked semmi bajod?-Forgatom meg a szemem, majd hátrébb lépek, de nem tudom így hagyni.-Menjünk fel, ellátom a sebeid-fogom meg az ép kezét, majd a nappaliba érve a barátainkra nézek.-Kezdjetek el kajálni nélkülünk nyugodtan. Mindjárt jövünk, csak lefertőtlenítem a sebeit, meg bekötözöm őket.
-Megvárunk titeket-feleli határozottan Faye, én pedig túl kimerült vagyok ahhoz, hogy vitatkozni kezdjek, így csak bólintok.
-Csak ne nyírjátok ki egymást-szól utánunk Jared lényegesen jobb kedvvel, de erre már nem reagálok.
-Vedd le a pólód-szólok rá Hardynra már a fürdőben, miután leült a kád szélére.
A kisszekrényhez lépek, hogy előszedjem az elsősegély dobozt, de a kérdésétől lemerevedek.
-Minden pasit így vetkőztetsz le?
-Minek akarnálak levetkőztetni? Ha jól emlékszem, a múltkor pucéran láttalak a strandon-pillantok rá a vállam fölött, majd előszedem, amit kerestem.
-Akkor minek vegyem le a pólóm? A sebek az arcomon és a kezemen helyezkednek el-vonja fel a szemöldökét, miközben leülök mellé.
-Jól van Mr. Macsó, nem akarlak levetkőztetni, de láttam, hogy összerándultál, mikor megérintettem a bordádnál és meg szeretném nézni.
-Én is ezt mondanám, ha le akarnék vetkőztetni valakit, akit kicsit elgyepáltak és nem akarom beismerni, hogy a teste érdekel.
Egy pillanat alatt megy fel bennem a pumpa és fel is pattanok a kád széléről.
-Tudod mit? Oldd meg egyedül-nyomom a mellkasának a ládikát.-Annyira....annyira idegesítő vagy, Hardyn Hayes, hogy azzal már díjat nyernél. Kibírhatatlan vagy és önelégült. Nem érdekel az idióta tested, csak az idióta fejednek akartam segíteni, de neked még ennyit sem lehet elhinni-kezdenek ömleni belőlem a szavak.-Mégis mi bajod van, mi? Miért kell, hogy minden körülötted forogjon? Komolyan, eddig vagyok veled, Hayes-mutatok a fejem fölé idegesen, de azt az önelégült vigyorát nem tudom letörölni a kiakadásommal.
-Úgy gondoltam, Hercegnő, hogy ennyi jár nekem, miután szombat óta kábé hozzám sem szólsz-áll fel, majd elém lép és az állam alá nyúlva magára irányítja a tekintetem.-Mellesleg még mindig imádom, hogy így ki tudlak borítani. Szóval megmondom, hogy mi lesz. Te szépen leülsz és megcsinálod, amit akartál, megjegyzem feleslegesen, én befogom a szám, aztán utána tovább utálhatjuk egymást, mint eddig, rendben?-Vonja fel a szemöldökét, bennem pedig valami feloldódik, ugyanis kibukik a számon az a kérdés, ami az Adrianával való beszélgetés óta fogalmazódik bennem:
-De miért utáljuk egymást?
Hardyn meglepetten pislog párat, aztán megvonja a vállát.
-Sosem jöttünk ki jól-feleli, s visszaülve a kád szélére a kezembe adja az elsősegély dobozt, majd leveszi a pólóját.
Elismerni is fáj, de baromi jól néz ki, ahogy az izmai kidomborodnak. Persze ezt sosem mondanám ki hangosan.
Asszem.
Most biztosan nem, ugyanis szemet szúr a nyom, ami miatt összerezdült.
-Igen, de miért nem?-Ülök le mellé, s előveszem a fertőtlenítőt.-Adriana is megkérdezte a hétvégén és csak ennyit tudtam mondani, mint most te, de miért? Az, hogy csecsemőként mit csináltunk, az egy dolog. Akkor még kábé nulla az öntudatunk, de aztán?
-Hát...sosem hagytad, hogy veletek játszak, amikor te és Faye kitaláltatok valamit-gondolkozik hangosan a saját okán.
-Igen, de te meg folyton homokot szórtál a hajamba, meg ilyenek-fürkészem az arcát.
-Mert másképp sosem figyeltél rám-vonja meg a vállát egy kisfiús mosollyal, nekem pedig leesik az állam.
Erre sosem gondoltam még.
-Ezt meg hogy érted?
-Hát igazából nem tudom-nevet fel a hajába túrva.-Folyton levegőnek néztél, aztán rájöttem, hogy ha például homokot szórok a hajadba, akkor látsz-mutat idézőjelet.-Nem pozitív értelemben, de vicces volt már akkor is a kiborulásod. Aztán te mindig visszaadtad és nem voltam láthatatlan-von vállat.
-De én azért néztelek levegőnek, mert azt hittem, hogy így abbahagyod ezeket.
-Jellemző-nevet fel.-Nem fogjuk tudni kideríteni, hogy ezt melyikünk kezdte előbb szerintem. Ez egy ördögi kör. De miért kérdezted?-Néz a szemembe, s oldalra biccenti a fejét.
-Boston óta próbálom megfejteni ezt. A csípkelődéseket bírom, de...nem tudom, csak próbáltam rájönni a miértre.
-És ahhoz, hogy ezt megkérdezd az kellett, hogy kiborítsalak?
-Te folyton kiborítasz-jegyzem meg, de aztán megvonom a vállam.-Lehet.
-Hát...mostmár tudjuk-rántja meg a vállát ő is, majd elhallgat, de látom rajta, hogy ő is töri a fejét.
Nem erőltetem, ha nem akarja mondani, úgyhogy gyorsan lefertőtlenítem a sebét, majd bekötözöm a kezét. Ám, amikor felnézek rá, hogy megkérdezzem, hogy jó-e így, ő túlságosan közel van hozzám és én ledermedek. Megint látom magam előtt a jelenetet, ahogy hétvégén megcsókolt és a légzésem akaratom ellenére is felgyorsul.
-Nekem is van egy kérdésem-szólal meg az államat a kezébe fogva.
-Mégpedig?
-Jól éreztem, hogy amikor megcsókoltalak, megremegett a lábad?-Mosolyodik el, én pedig felpattanok.
-Megcsapott a pia-kamuzom hátrálva, de ő is tudja, hogy nem mondok igazat.
-Egyet ittál-lépdel felém, s amikor a hátam a falnak ütközik, ő kihasználja az alkalmat, hogy megtámaszkodjon a fejem két oldalán.-Vagyis jól éreztem.
-Kicsit el vagy te szállva magadtól-forgatom meg a szemem.-Bár ezt már tudtam, de hogy ennyire, azt nem hi....
Újra megtörténik.
Megcsókol.
És basszus...megint megremegnek a lábaim. Sőt, az egész testem, miközben viszonzom a forró érzést. Mintha a fellegek közt járnék.
-Tudtam-mosolyodik el, amikor egy kicsit elválik tőlem.-De nyugalom, Hercegnő, én is megremegtem-suttogja az ajkaimra, én pedig elejtve a dobozt és átadva magam a testem vágyának, magamhoz húzom egy újabb csókra.

Hater {+18} (✔️)Where stories live. Discover now