Hater {+18} (✔️)

✿*:･ﾟ24ﾟ･:*✿

Daenerys:
-Nem tudom elhinni, hogy az én kicsi lányaim felnőttek-ingatja a fejét a keresztanyám szombaton, amikor megérkezünk a plázába.
Lilynek azt mondtuk, hogy a hozzánk közelibbe menjünk, hogy ne kelljen annyit vezetnie, de ragaszkodott hozzá, hogy hamár csajos napot tartunk, akkor tartsuk rendesen és így elhozott minket a távolabbiba, ami kábé kétszer akkora, hogy legyen esélyünk válogatni. Vagyis több esélyünk legyen rá. És most, szinte tátva marad a szám, ahogy meglátom a rengeteg boltot. Szerintem én itt kábé ötször, ha voltam. Anyáékkal mindig a kisebbe mentünk régebben, csak Faye-jel voltam itt párszor, amikor még jóban voltunk, úgyhogy határozottan sokkol most ez a rengeteg butik. Viszont ez a jó értelemben sokkol.
-Tudjátok mit?-Karol át mind a kettőnket.-Nem is akarom elhinni-rázza meg a fejét, mire Faye rám mosolyog.
-Lily, csak végzősök lettünk-pillantok fel rá-, nem hetven évesek.
-Az lehet-bólint-, de még emlékszem, amikor együtt rohangáltatok kint a kertben. Mind a ketten két kis copfban hordtátok a hajatokat, rózsaszín tütüt viseltetek és rózsaszín felsőt, mert egyformán akartatok öltözni, mindenképp. Mindenhova hurcibáltátok a babáitokat és menekültetek a fiúk elől, akik meg folyamatosan kergettek titeket. Annyira édesek voltatok és most meg...-egy kicsit elcsuklik a hangja, ahogy végignéz rajtunk.-Most meg két gyönyörű nőt látok, akik már nem azok a kislányok-ingatja a fejét-és túl sok rossz dolgot éltek már meg. És hamarosan elköltöznek az egyetem miatt.
-Jaj, Lily-öleli magához Faye a keresztanyánkat, s én is becsatlakozom az ölelésbe.
Nekem sem könnyű ez. Baromira megijeszt, hogy csupán egy évünk-sőt, már annyi sem-maradt a gimiből és utána kikerülünk a nagy betűs Életbe. Akár az egyetem miatt, akár munka miatt. Vagy akár mind a kettő miatt. Minden meg fog változni és ez ijesztő. Már nem fogom minden egyes nap látni Jaredet és nem tudom csakúgy megölelni. Faye nem fog a nyakamba ugrani reggelente és nem fogunk tudni órákon beszélni levelekben olyan dolgokról, amikről nem tudunk hangosan. Na és Hardyn...fogalmam sincs, hogy mi lesz vele. Annyira friss ez a dolog és olyan váratlanul alakult ez ki köztünk, hogy egyelőre azt sem tudom, hogy pontosan hova fogunk kilyukadni. És, hogy mi lesz, ha vége a gimnáziumi éveknek.
Annyira bizonytalan és ijesztő ez az egész. Hogy felvesznek-e egyáltalán bárhova. Hogy milyen lesz majd távol az otthonomtól. Hogy mennyire tartom majd a kapcsolatot a barátaimmal. Én nem akarom elveszíteni őket. És elvégre már pelenkás korunk óta itt vagyunk egymásnak, vagyis csak nem fogom. Persze voltak hullámvölgyek, de most minden a helyére került. Legalábbis azt érzem, hogy kezd a helyére kerülni, mégha a szüleimet el is veszítettem. Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, de nem akarom, hogy vége legyen mindennek a rengeteg küzdésnek. Félek, hogy milyen lesz az új hely, hogy lesz-e olyan, akivel össze tudok barátkozni, hogy hogyan boldogulok majd, hogy az itthoni szeretteim nem felejtenek-e majd el. Gyakorlatilag jelenleg mindentől. Tudom, hogy ez normális végzősként, de akkor is tele vagyok kérdőjellel és félelemmel, amit eddig igyekeztem elnyomni és nem is nagyon beszélni róluk. De most, hogy Lily emlegette, bennem is feltolultak ezek az érzelmek és nehéz nem a felszínre engedni őket.
-Még rengeteg időnk van addig-folytatja Faye határozottan-és ezt ki is fogjuk használni, rendben?
-Igen-próbálok én is nyugtatólag hatni és nem kiborulni-, meg, ha el is költözünk majd a sulik miatt, akkor sem tűnünk el teljesen. Hiszen Flynn is rendszeresen hazajön és naponta beszélünk vele. Ez velünk is így lesz-ígérem, s magához szorítom mind a kettőjüket.
Amikor Lily elhajol, a szemei könnyesek, de gyorsan megtörli azokat, majd puszit nyom mind a kettőnk homlokára.
-Nagyon szeretlek titeket-teszi hozzá, aztán a bolt felé biccent, ami előtt elsőnek megálltunk.-Na nyomás, válasszunk nektek valami szépet a bálra-mosolyodik el és belénk karolva, belép a boltba.
Egy köszönés után az itt dolgozóknak, kicsit szétszéledünk a rengeteg báli ruha között, de én nekem ettől valami megfogalmazódik a fejemben, amit nem bírok ki nevetés nélkül.
-Nem hiszem el, hogy Hardyn rávett erre-rázom a fejem hitetlenkedve.
-Pedig jobb, ha elfogadod-pillant rám Faye vigyorogva-, ugyanis lesz még egy pár bál. A téli, a valentin bál, a tavaszi és csakis utána-néz Lilyre is egy pillanatra-, a végzős bál.
-Igen és van egy olyan érzésem, hogy azokra is rá fog venni-sóhajtok fel, amivel még szélesebbre varázsolom Faye vigyorát.
-Szóval úgy tervezed, hogy még akkor is együtt lesztek?
-Nem tudom-harapom be az alsó ajkam-, az még nagyon a jövő, de azt hiszem, hogy vele még élvezném is a végzős bált-szökik halvány mosoly az ajkaimra, s érzem, hogy az arcomat elönti a pír, így visszafordulok a ruhákhoz.-Viszont akkor anyu ruháját veszem majd fel-terelem inkább el a témát, de ezzel ismét magamra vonom mind a kettőjük figyelmét.
-Anyukádét?-Kérdezi Lily meghatottan, amire egy bólintással válaszolok.
Egyik nap, amikor egyedül voltam otthon, eldöntöttem, hogy rendszerezem a maradék dolgaim és amik annyira nem kellenek, felviszem a padlásra. Úgyhogy a tanulás után nekiálltam átnézni a dobozokat, amiket Hardynnal átvittünk még anno és még mindig nem pakoltam ki. Nem volt egyszerű megpróbáltatás érzelmileg, de végigcsináltam. És az egyik dobozban megtaláltam anya ruháját, amit ő viselt a végzős bálján. Ott volt egy kép is róla és Lilyről aznapról és el is döntöttem, hogy fel fogom venni ezt a ruhát, de amikor ebbe belegondoltam, majdnem elsírtam magam. Még nem vagyok kész arra, hogy már most abban a ruhában legyek. Az érzelmileg túl nagy teher lenne, bármennyire is szeretném ezt. Viszont a végzős bálomon azt a ruhát akarom majd viselni.
Tudom, hogy Jared azt mondta, hogy a gyász öt fázisa egy embernél átlagosan egy évig tart és én viszonylag gyorsan átestem az első négyen, de ez az utolsó, az elegendés, úgy néz ki, hogy hosszabb idő lesz. Persze még azért elég friss ez az egész, de nem bánnám, ha már rá tudnék úgy nézni egy képre róluk anélkül, hogy elbőgném magam.
-Igen-bólintok nagyot nyelve.-Megtaláltam egyik nap a dobozok valamelyikében és már akkor biztos voltam benne, hogy fel fogom venni. Hardyn azt mondta, hogy illik is hozzám.
-Tényleg így van-bólint Lily egy halovány mosollyal.-Gyönyörű leszel benne.
Nagyon remélem, hogy igaza lesz. Nem magam miatt, sőt, nem is Hardyn miatt, hanem anyáért és az emlékéért. Ugyan sok konfliktusunk volt az öltözködést illetően, de sosem kényszerített volna arra, hogy felvegyem a ruháját, ha nem akarom. Viszont most, határozottan ezt akarom és nagyon reménykedem benne, hogy tényleg jól fog állni és nem szégyenítem meg azt a ruhát, sem pedig anyát azzal, hogy borzalmas leszek.
Na jó...egy kicsit azt is remélem, hogy Hardynnak is tetszeni fogok. De az most is él. Annyira furcsa belegondolni, hogy anya csak egy évvel volt idősebb nálam, amikor apával találkoztak és nem sokkal később egymásba is szerettek. Én pedig itt állok, valaminek az elején, ami talán olyan lesz, mint az ő történetük, talán csak a gimi végéig tart, de az is lehet, hogy Hardynnak és nekem nem jár több pár hónapnál és teljesen másképp látok mindent, mint ahogy ő látta ennyi idősen. Anya és apa még mindig együtt lennének, ha nem robbant volna fel a kórház. A keresztszüleim majdnem ugyanennyi ideje vannak együtt. Én viszont alig bírom mindezt elképzelni. A volt barátomat nagyon szerettem, de nem volt több megírva nekünk. Hardyn...egyre jobban azt érzem, hogy bele fogok szeretni, mégsem tudom elképzelni, hogy vajon mennyi időnk lehet együtt. Azt meg, hogy annyi ideig együtt legyek vele, mint amennyi időt anyáék voltak...szinte hihetetlennek tűnik.
Bár nem is olyan régen még az is annak tűnt, hogy egyáltalán normálisan szóljunk egymáshoz és ne utálkozzunk. Most meg...csak arra tudok gondolni, hogy megtalálom-e ma azt a ruhát, amitől Hardyn lélegzete elakad majd. Meg arra, hogy vajon ő hogy érzi most magát és gondol-e rám. Tudom, hogy ez baromi gyerekesnek és nyálasnak hangzik, de mivel mi eljöttünk csajos napot tartani, ezért Jared, Hardyn és Joe is úgy döntöttek, hogy szerveznek maguknak egy pasis napot. Én pedig tudni szeretném, hogy eközben a pasis nap közben is eszébe jutok-e vagy sem. Egy kis hang mélyen bennem, reménykedik benne, hogy igen. Nagyon reménykedik benne.
-Anyukád imádná rajtad-fogja meg a kezem Faye, s finoman megszorítja a kezem-és apukád is.
Magamra erőltetek egy mosolyt, s én is megszorítom az ő kezét, aztán nagy nehezen összeszedem magam.
-Na jó, nézzünk valami szépet neked elsőnek-kezdek el kutakodni neki.-Valami olyan kell, ami kiemeli a bomba alakod és a szemeid. Valami türkiz és testhez álló.
-Jó napot-lép mellénk egy fiatal eladó lány-, tudok valamiben segíteni?
Már épp mondanám neki, hogy egyelőre csak nézelődünk és nem kell fáradnia, amikor Lily mellénk lép és ismét átkarol minket.
-Igazából igen-biccenti oldalra a fejét.-A keresztlányaimnak szeretnénk nézni ruhát. Egyet a sulis őszi bálra, egyet pedig egy esküvőre, mind a kettejüknek.
-Ugye nem akarod te fizetni mindet?-Kapja fel a fejét Faye, s én is aggodalmasan Lily felé fordulok.
-Ezen ti ne aggódjatok, oké?-Simogatja meg a hátunk.-Inkább nyomás próbálni.
-Van elképzelésetek, hogy milyen fazont szeretnétek?-Mosolyog ránk kedvesen az eladó.
-Én nem szeretnék túl habos-babosat. Nincs baj az abroncsos szoknyával, de szeretnék tudni ülni. Jobban örülnék valami finom esésűnek-adom be a derekam nehézkesen, mire a lány bólint.
-Kövessetek, mutatok pár lehetőséget.