Hater {+18} (✔️)

✿*:･ﾟ21ﾟ･:*✿

Daenerys:
-A Julliardos meghallgatás mikor lesz?-Kérdezi Jared, miközben leszed egy zombit a játékban.
Az egymás elleni körök helyét átvették először az együttes küzdelmek, majd a zombik elleni harc és nem akarom fényezni magunkat, de kábé megállíthatatlanok vagyunk.
-Három hét múlva kell mennem-felelem, s én is leszedem az egyik eltévedt zombit.-Addig még van időm csiszolni a dalon és a hangomon is.
-Hogy érzed? Menni fog? Miről szól a dal, amivel készülsz?
-Azt adom majd elő, amit anyáék a legjobban szerettek hallgatni tőlem. Miattuk próbálom mégis meg.
-Nem úgy volt, hogy te oda fogsz menni és kész? Már egészen kicsi korod óta ezt tervezted, nem?
-Igen, de rájöttem, hogy a Julliardra nem elég jónak lenni, hanem oda rohadt jónak kell lenni és így úgy voltam vele, hogy megpróbálom, de valószínűleg úgy sem vesznek fel és marad a Harvard. Viszont anyáék azt mondták, hogy túl szigorú vagyok magammal és ez hülyeség, mert nagyon jó vagyok.
-Tényleg az vagy-bólint, de inkább folytatom a kis szövegelésem, mert nem akarom, hogy észre vegye, hogy zavarba jöttem.
Ez nem történik meg sűrűn, de a zenéléssel kapcsolatos tehetségemet, ha megdícsérik, akkor úgy kezd égni az arcom, mintha kötelező lenne neki.
-Viszont most már nem szívesen elégednék meg a Harvarddal. Miattuk nem. Nyilván, ha nem vesznek fel, akkor nem áll meg a világ és nincs vége mindennek-rázom meg a fejem.-Ha anyáék halála után nem lett vége mindennek, akkor ettől sem lesz, de az biztos, hogy csalódott leszek valamennyire és fel kell majd dolgoznom. Szeretném, ha anyáék büszkék lennének rám.
-Anyukádék akkor is büszkék lesznek rád, ha a Harvardon kötsz majd ki. Ők miattad akarták, hogy a Julliardra menj. Mert, ha valaki, akkor te oda való vagy.
-Talán igazad van-nyelek egy nagyot.-Ijesztő, hogy nélkülük kell ezt végigcsinálnom. Tudom, hogy a keresztszüleim itt vannak mellettem és, hogy ti is támogattok, de...alig több, mint egy hónapja még együtt terveztük, hogy mi hogyan lesz. Azóta persze egy csomó minden megváltozott és komolyan napról napra jobban vagyok, de azért hiányoznak, tudod? Ezt még nem mondtam senkinek, de miután felrobbant a kórház és magamra maradtam, akkor még azt éreztem, hogy mindennek vége. Azt is akartam, hogy vége legyen. Azon gondolkoztam, hogy kimegyek a fürdőbe és beveszek egy doboznyi altatót, felvágom az ereim, felkötöm magam, bekapcsolom a gázt, hogy megmérgezzen, vagy bevállalok bármit, csak ne kelljen egyedül maradnom, nélkülük-remeg meg a hangom, ahogy elöntenek az emlékek.-Tényleg akármire hajlandó lettem volna.
Jared megállítja a játékot, majd felém fordul és mélyen a szemembe néz.
-Mi tartott vissza?
Jól esik, hogy ezt kérdezi és nem kezd el lecseszni, vagy ítélkezni felettem.
Jared talán egy majom a hétköznapokban, de ahányszor nekem a komolyságára és a támogatására van szükségem, ő azonnal megadja.
-Ti-teszem le a kontrollerem.-És az, hogy tudtam, hogy anyáék nem akarnák ezt-pislogok nagyokat, hogy ne sírjam el magam, de ez nem segít, sőt, ront a helyzetemen, mert a sós cseppek elkezdenek folyni az arcomon.-Beugrott az arcotok és az, hogy mennyire figyeltetek rám, nem tudtam volna megtenni veletek ezt. Eszembe jutott, hogy visszakaptam emiatt Faye-t és, hogy még Hardyn is képes volt normálisan viselkedni velem és ez valahogy visszatartott. Az, hogy ott voltatok velem-szipogok.-De néha még mindig nagyon...magányosnak érzem magam. Nem-rázom meg a fejem-, ez nem jó kifejezés, csak...
-Hiányoznak-fejezi be a mondatom.
-Igen, de már eltelt egy hónap-törölgetem a szemeim.-Több, mint egy hónap, nem kéne már jobban lennem? Hogy ne bőgjem el magam, ahogy csak eszembe jut a robbanás?
-Daeny-fogja két keze közé az arcom-, még csak egy hónap telt el és az, ami történt, nem mindennapi. A gyász egy évig tart átlagosan az embereknél. A szakaszok, mire az elengedésig eljutnak és te egy hónap után máris ostorozod magad, amiért sírsz néha, ha eszedbe jutnak? Csoda, hogy nem zárkózol még mindig be egyedül a szobádba-húz a karjaiba finoman.-Ez teljesen normális, hallod? Még tizenegy hónapod maradt, hogy teljesen jól légy és az sem katonai dátum. Nem valami kötelező dolog-rázza a fejét, s szorosabban ölel.-Csak ne akard erőltetni ezt és ne félj kimondani azt, ami benned van mindezzel kapcsolatban.
-Flynn és Hardyn is mindig ezt mondja-mosolyodom el halványan a könnyeken át és lehunyom a szemem.
Jared ölelése nem olyan, mint Hardyné. Nem remeg bele a gyomrom, de ez is melenget. Másképp, mint a fiúé, akivel tegnap randiztam, de most nagyon is segít és nagy szükségem is van rá.
-Hát, mert téged ilyen okos fiúk vesznek körül, akik csupa bölcsességet mondanak-feleli, s hallom a hangján, hogy mosolyog, amivel belőlem is kicsal egy kacajt.
-Igen, bizonyára-bólintok, de nem válok el tőle.
Még nem akarok. Túl jó a karjaiban lenni. Olyan, mint amikor Flynn ölel meg. Mintha a bátyám ölelne. Vagyis bátyáim, más anyáktól. Mindig annyira szerettem volna testvért, de ez sosem jött össze. Viszont helyette kaptam két fiú barátot, akik legalább annyira úgy viselkednek velem, mintha a tesóim lennének.
Sosem cserélném el őket, semmiért sem.
-Nem fogjátok elhinni, hogy mire vettem rá Hardynt, én...-Faye elharapja a mondatot, ahogy beér hozzánk.-Mi a baj?
-Faye, esküszöm, hogy szétrúgom a segged, ha kikotyogod mindazt, ami...-Hardynba is belefagy a szó, ahogy Faye mellé ér.
Kinyitom a szemem, hogy lássam a környezetem. Hardyn keresztbe fonja a karjait a mellkasa előtt és Jaredre pillant.
-Csak pár órára hagylak titeket kettesben és máris sírás a vége? Jared, mit műveltél?-Kérdezi, de megrázom a fejem.
-Nem Jared volt-teszem hozzá, bár tudom, hogy Hardyn csak viccelt az előbb.
Most viszont, ahogy a szemembe néz, az övében aggodalom csillan. Azonnal elém guggol és finoman a két keze közé veszi az arcom.
-Mi a baj, Hercegnőm?-Törölgeti olyan óvatosan a könnyeimet, hogy ez Hardyntól komolyan meglep.
Szerintem még sosem láttam őt ennyire finomnak és gyöngédnek. Fura, hogy van egy ilyen oldala is. Persze abszolút a jó értelemben.
-Csak beszélgettünk Jareddel a Julliardról, meg anyáékról és előtörtek a könnyek-vonom meg a vállam, mintha ez semmiség lenne.
Másnak talán annak tűnik, de nekem nem az. Talán igaza van Jarednek. Elvesztettem a szüleimet és nem egy puszta autóbalesetben, vagy, mert öregek voltak. Kijár nekem az, hogy számomra jó tempóban dolgozzam fel a történteket.
Nem akarok hisztis picsa lenni, sem pedig belesüppedni ebbe a fájdalomba, de tény, hogy csak egy hónap telt el azóta. Mások ilyenkor még bőven a gyász egy korai szakaszában vannak, akkor én csak elejthetek néha pár könnycseppet, amikor úgy érzem, hogy a lelkemnek szüksége van rá.
-Daeny-ül fel mellém és szorosan magához ölel.
Nem tudom, hogy Hardyn ölelése, vagy a beszélgetés Jareddel az, ami kipréseli belőlem a szavakat, de a kérdés csak kicsúszik a számon:
-Megmutathatom a dalt, amivel készülök a Julliard meghallgatására?
-Biztosan ezt szeretnéd?-Tol el Hardyn finoman, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ezer százalék-bólintok megtörölve a szemeim, majd az orrom is kifújom.
-Akkor menjünk a zeneszobába-mosolyodik el halványan.
-De titeket érdekel? Nem akarom rátok erőltetni.
-Nem is kérdés, hogy érdekel-e. Egyértelműen igen-bólint Faye, majd Jared kezébe kapaszkodva követnek minket.
Amikor beérünk a szobába, ők leülnek a falhoz, én pedig a zongorához és magam mellé húzom Hardynt. Már annyit gyakoroltam a dalt, hogy fejből is tudom, de a biztonság kedvéért fellapozom a füzetem és magam elé rakom. Hardyn egyik hatalmas, forró kezét a derekamra teszi, mintha csak néma támogatást nyújtana, ami most még a szokásosnál is jobban esik.
Egy darabig csak dúdolok, hogy egy ilyen sírás után bemelegítsem a hangszálaim és ne legyek teljesen rekedt, majd a dúdolás mellé játszani is kezdek, egészen addig, míg végül rendesen énekelni nem kezdek. Ezt a dalt anno anyáéknak írtam, de ezt ők sosem tudták. Bár szerintem valahol érezték, hiszen ez volt a kedvenc daluk tőlem. És most még jobban nekik szól. Kiadom a hiányérzetem, a fájdalmam, a boldogságom, az emlékeik okozta melegséggel vegyes égést, amit a mellkasomban érzek és mindent, ami csak bennem van.
Mire végzek, megint folynak a könnyeim, de ahogy körbenézek a szobában, ezzel nem vagyok egyedül. Faye szeméből is sós cseppek folynak és a két fiúé is párás. Sőt, Hardyn arcán is legördül egy könnycsepp, miközben odahajol hozzám és finom puszit nyom az arcomra.
-Ez gyönyörű volt-suttogja, majd az állát a vállamra rakja.-Nagyon ügyes vagy, biztos vagyok benne, hogy ők is hallották.
A fejem az övének döntöm és hagyom, hogy körbeöleljen minket a csend.
Én is biztos vagyok benne.
Szinte érzem, ahogy anya és apa megsimítják az arcom most, mielőtt megint eltűnnének az emlékeimben.
-Te rohadt jó vagy, Daeny, ha ezt nem látod, akkor elromlott a tükör, amiben nézed magad-szólal meg Jared rekedtesen, s mélyen a szemembe néz.
-Te a Julliardra születtél-bólint Faye halvány mosollyal.-Meg kell ígérned, hogy adsz egy autogramot. Én akarok az első lenni, akinek megvan az aláírásod. Amikor átveszed a Grammyt, mindenki sárgulni fog az irigységtől.
A helyzet ellenére, Faye a szavaival eléri, hogy felnevessek. Jól esik a barátaim támogatása. Nagyon is jól. Pontosan erre van szükségem a rossz pillanataimban.
-Ígérem, hogy adok majd egy aláírást-biztosítom, majd felnézek Hardynra.-Most pedig meséljétek el, hogy mire vetted rá Hardynt-kuporodom le hozzájuk a földre.
-Csak azt ne-nyög fel a fiú fájdalmasan, de azért mögém kuporodik és hátulról átölel.