Hater {+18} (✔️)

✿*:･ﾟ40ﾟ･:*✿

Hardyn:
Amikor Jared mondta, hogy Faye és Daeny minél hamarabb be akarnak költözni a New York-i kis lakásba, amit találtak még hetekkel ezelőtt, nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy már a ballagás után három nappal ez megtörténik. Márpedig így van. Ezért fekszem most bent a szobámban, miközben a szüleim, a bátyám, a bátyám barátnője és a legjobb barátom segít bepakolni a kocsiba Daenerys cuccait. Faye-jel már végeztek reggel és a hangokból ítélve lassan Daeny holmiai is megvannak. Elvileg jönnek még haza pár napon belül és ami esetleg itt marad, vagy most nem fér be, azt akkor viszik el, meg még vannak terveik a nyárra, de már most el akarják vinni, amit csak lehet. Apa és Alexander kivettek néhány nap szabadságot, hogy tudjanak segíteni a lányoknak, ami azt jelenti, hogy most itthon maradok majd anyával és a bátyámmal, akik könyörögtek, hogy köszönjek el, de én képtelen vagyok kimenni. Faye-től búcsút vettem tegnap este, de látni, ahogy Daenerys beül a kocsiba és elmegy annyira összeszorítja a mellkasom, hogy nem tudom végignézni. Akkor sem, ha még hazajönnek, akkor sem, ha a nyáron még találkozhatunk és akkor sem, ha fegyvert fognak a fejemhez, bármennyire szánalmas is ez. Nem megy, mert bár a beiratkozás csak júliusban lesz az egyetemeken és a lányok végleges költözése augusztus elején, olyan, mintha most lenne a végső búcsú. Pedig már több, mint két hete nem beszélünk egymással és szerintem a ballagás utáni bulin hozott viselkedésemmel még jobban rontottam a helyzeten. 
Tényleg sikerült szétcsapnom magam és ennek az lett a vége, hogy sokkal jobban vigyáztam a volt barátnőmre, amitől kiakadt és a végén a bátyámat hívva, Jareddel hárman cipeltek haza. Úton hazafelé még egyszer összevesztünk, de az, hogy miket mondtunk, teljesen kiesett. Már nem is emlékszem, csak arra, hogy a végén Daeny olyan dühös szemekkel nézett rám, hogy szerintem ha ölni tudott volna a tekintetével, már nem élnék.
Kint felmordul a kocsi motorja, majd hallom, ahogy kihajt a felhajtóról és elindul.
Elmentek.
A mellkasom úgy elkezd szorítani, hogy hirtelen úgy érzem, hogy nem kapok levegőt. Összeszorítom a szemeimet, hogy összeszedjem magam, de nem megy. A már így is darabokban lévő szívem most konkrétan porszemekké morzsolódik, s mintha egy részem eltűnne belőlem.
Basszus, nem fair, hogy tizennyolc év utálkozás után, mindössze félév jutott nekünk együtt!
Még mindig próbálom összeszedni magam, amikor kinyílik a szobám ajtaja. Egy pillanatra elkezd reménykedni, hogy Daeny mégsem ment el és ő jött be hozzám, de ez a remény hamar szertefoszlik, amikor Jared hangja megüti a fülem:
-Komolyan nem jöttél le elköszönni?
Kinyitom a szeme és lassan felülök az ágyon. A bátyám és a legjobb barátom belépnek hozzám, majd Flynn becsukja maguk mögött az ajtót.
-Nem.
Ennyit tudok kimondani, mást nem. Nagyon nem vagyok jó hangulatban, nincs kedvem hegyibeszédekhez és állatira szégyellem magam, amiért pár nappal ezelőtt nekik kellett felcipelni a szobámba, miután végighallgatták, hogy veszekszem Daenyvel. A buli óta nem csak a lányt, hanem őket is kerülöm, amennyire lehet.
-Daenerys és Faye elmentek-szólal meg a bátyám, mire bólintok.
-Hallottam. Visszajönnek.
-Baszki, hagyd már abba a picsogást!-fakad ki Jared dühösen.
Úgy összerezdülök, mintha megütött volna.
-Nem picsogok.
-De igen, már két hete. Kimondtátok egyáltalán a szakítást?
-Kizavart a szobájából-szorul össze a torkom-és megbeszéltük, hogy nem bírnánk sokáig távkapcsolatban.
-Így nevezed azt, hogy arra vártál, hogy lemondjon a Julliardról a kapcsolatotokért?-fonja össze a karjait maga előtt a legjobb barátom.
-Daeny ezt mondta neked?
-Nem, én végighallgattam mind a kettőtök oldalát és levontam a következtetést-közli keményen.-Nem várhatod el tőle, hogy adja fel az álmát.
-Nem is várom el-állok fel és már engem is elönt a düh.-Nem is vártam el, tudom, hogy milyen fontos neki, éppen ezért jobb így, nem bírnánk sokáig távkapcsolatban.
-Baromság-vágja rá ezúttal a bátyám.-Ha valakik, akkor ti pont kibírnátok. És tényleg pont Jarednek akarod ezt bemesélni, amikor ő és Faye is távkapcsolatban fognak élni?
Az hogy Jared kiakadt, nem lep meg, de az, hogy a bátyám is ellenem van, az igen és fáj is valahol. Bár az utóbbi időben szinte minden fáj, ami ezzel kapcsolatos. Talán igaza van Jarednek és tényleg picsogok.
Nagyot nyelek, hogy megnedvesítsem a kiszáradt torkomat.
-Sem Daeny, sem én nem hiszünk ebben-próbálkozom tovább, de már nem vagyok biztos benne, hogy kit akarok meggyőzni.-Így legalább ideje előtt vége lett, nem volt olyan fájdalmas-folytatom, mire Jared szarkasztikusan felhorkan, de úgy teszek, mintha meg sem hallanám.-Daenerys álma a Julliard, oda szeretne menni. Én pedig a Harvardra. Négy...
-Tényleg?-szakít félbe Jared felvonva a szemöldökét.
-Mit tényleg?
-Tényleg a Harvardra akarsz menni? Csak mert az elbeszélgetések után a Columbia Egyetemről sokkal vidámabban beszéltél, felvillanyozódtál, oda és vissza voltál az egésztől. A Harvard is tetszett neked, de leginkább, amikor arról meséltél, Flynn és a barátai voltak a sztorid középpontjában. Ellenben a Columbia esetében az épület, az emberek, az órák, minden más.
Egy pillanatra elbizonytalanodom. Tény, hogy a Columbia Egyetem esetén átjárt valami furcsa bizsergés, de hasonló a Harvardnál is volt. Élveztem a bulit Flynnel és a barátaival, szép volt Boston és... ott csókoltam meg először Daenyt. 
Tényleg az emberek a fő okaim? Valóban csak ez az oka annak, hogy arra húz a szívem? Lehet, hogy nem is maga az egyetem? Elvégre, amikor megkaptam a Columbia levelét, a szívem sokkal jobban vert és az örömöm is nagyobb volt, amikor megtudtam, hogy felvettek, mint a Harvard esetében.
-A Harvardra szeretnék menni-ismétlem, de már nem vagyok olyan magabiztos, mint az előbb.
-Miért?-kérdezi farkasszemet nézve velem, de valahogy nem tudok szavakat formálni, leállt az agyam.-Miért akarsz a Harvardra menni, Hardyn?-folytatja, amitől bennem egyre nő a feszültség.-Mi az oka annak, hogy ennyire ragaszkodsz hozzá? Mi...
-Mert ezt mondtam a keresztszüleimnek!-fakadok ki, magamat is meglepve ezzel.
Jared és Flynn lemerevednek, nekem pedig... basszus, könnyek kezdenek folyni a szememből. Utoljára aznap sírtam, amikor Aiden és Lucy meghaltak. Aznap este sírtam, majd arra koncentráltam, hogy a szüleimnek segítsek feldolgozni ezt, később pedig Daeny volt az oka annak, hogy tartottam magam. Néha bekönnyeztem és olykor komoly szomorúságot éreztem, de mindig igyekeztem tartani magam. És azt hittem, hogy mára már sikerült valamelyest továbblépni, ahogy Daenerys is le tudta valahol zárni magában. Egészen idáig úgy gondoltam, hogy én is így vagyok. Tényleg azt éreztem, hogy lezártam és ideje felépülni. Most mégis itt sírok a bátyám és a legjobb barátom előtt és a szavak csak úgy kifolynak a számon.
-Azt ígértem nekik, hogy odamegyek, azt mondtam, hogy az a cél, ők felajánlották, hogy később segítenek elhelyezkedni, aztán meghaltak és... most vége a giminek, eltűnnek mellőlem az emberek, elköltözöm a családomtól, de a Harvard... az volt a célom, ott van a bátyám, odamegy a legjobb barátom és aznap a kajánál Daenyvel is poénkodtunk, hogy együtt vesszük be azt az egyetemet. Vagyis akkor még nem poén volt, hanem egymás vérének a szívása, de akkor is...-a lábaim felmondják a szolgálatot és az ágyam szélére zuhanok, miközben összefüggéstelennek tűnő mondatokat zagyválok.-Most meg Daeny mégsem ezt akarja, őt is elveszítem, mint a keresztszüleimet-nyögöm ki és erőszakosan megtörlöm a szemeimet.
Úgy ég a pofámról a bőr, hogy azt elmondani nem tudom. Sírok, mint egy óvodás és ez állati ciki.
De a bátyámat nem érdekli, hogy mennyire gáz, mellém ül és szorosan magához ölel.
-Attól, hogy nekik azt mondtad akkor, nem kell így is cselekedned, ha a Columbia a te egyetemed-szólal meg rekedtesen.-Én is láttam, ahogy csillog a szemed, amikor arról meséltél és bár abban igazatok van, hogy az álmaitokat ne adjátok fel csak azért, hogy egymás mellett lakjatok, de akkor Daeneryshez is közel lennél. A Columbia is New Yorkban van, egy köpésre Daenytől és Faye-től. Mi pedig csak négy órára lennénk, megoldanánk.
Egyre jobban sírok és már nem csak Flynn, hanem Jared is ölelnek. Úgy összecsuklom, mint egy zsebkendő. Az az üresség, amit a ballagáson éreztem, most kirobban belőlem fájdalom és könnyek formájában. 
Elballagtunk, jövőre már nem azokhoz az emberekhez megyek be, az egyetemen nem fogok ismerni senkit. A Harvardon ott lenne a bátyám és a legjobb barátom, a Columbián viszont senki. Szeptemberben már nem a szüleimhez megyek haza, nem hallgathatom, ahogy anya a vacsora közben arról mesél, hogy hogyan halad a következő könyvével, sem azt, ahogy apa elmondja, hogy milyen napja volt. Többet nem nézhetek át az úton a keresztszüleim házára, ahol már egyébként egy család él, mert Daeny kiadta nekik, amíg el nem dönti, hogy az egyetem után hol köt ki. Azt mondta, hogy így nem kell teljesen elköszönnie a régi emlékektől, mert bármikor elmehet oda, de közben segít is egy családnak otthont találni.
Daeny...
Attól féltem, hogy elveszítem, erre pont a félelmem miatt löktem el és veszítettem el.
-Szét vagyok csúszva-suttogom egy reszketeg sóhajt kiengedve.-És eszméletlenül hiányzik Daeny. Sajnálom, hogy úgy eláztam a bulin és nektek kellett felcipelni.
-Elmondtad neki, hogy hogyan érzel?-kérdezi Jared, de már messze nem ideges, sokkal inkább aggodalom és megértés hallatszik a hangjából.
-Nem-nyelek nagyot, elhajolva a bátyámtól, hogy rájuk tudjak nézni.-Nem akartam, hogy olyan állapotban lásson, ahogy most ti láttok. És őszintén, eddig nem is tudtam, hogy mindezt érzem. Nem hittem volna, hogy félek.
-Pedig ez normális-vonja meg a vállát Flynn.
-Te sem féltél-emlékeztetem, mire ő felnevet.
-Dehogynem. Úgy tettem, mintha nem, de be voltam tojva. Elköltöztem, tök messze a családomtól, senkit nem ismertem és itt kellett hagynom az idióta kisöcsémet is. Be voltam tojva rendesen, hiszen semmit nem ismertem ott. De amikor megérkeztem, tudtam, hogy jó helyen vagyok. Egyszerűen éreztem. Aztán megismertem Adrianát, a srácokat és minden a helyére került. A ti hiányotok nem múlt el, de ez az élet rendje, az sosem fog elmúlni, de nem maradhatunk örökké a családunkkal. Legalábbis nem folyamatosan. 
-Aiden és Lucy pedig azt akarnák, hogy boldog légy-veszi át a szót Jared.-Nem azt, hogy a Harvardra menj, ha nem azt érzed az igazinak.
-De hát régen mindig a Harvard volt a célom.
-Lehet, de azóta megismerted közelebbről a Columbiát. Ott voltál, láttad, hogy milyenek az emberek, az órák, hogy mit tud adni a hely. És ahogy már mondtuk, akkor a távkapcsolattól sem kellene félnetek-von vállat ezúttal Jared.-A tervek és a célok néha változnak és pont ez a jó az életben. Felesleges előre tervezni, mert az szinte sosem alakul úgy, ahogy mi szeretnénk. Mondd el Daenerysnek, hogy hogyan érzel, hogy mi volt a valódi oka a viselkedésednek és kérj tőle bocsánatot. 
-És válaszd azt az egyetemet, amelyiket az igazinak érzed-teszi hozzá Flynn.-Magad miatt, ne azért, mert nem hiszel a távkapcsolatban, de azt se vesd el, adj magatoknak egy esélyt, bárhova mész is végül.
Kipréselek magamból egy bólintást, majd veszek egy nagy levegőt, hogy megnyugodjak. 
Még mindig folynak a könnyeim, de most, hogy kimondtam mindazt, ami nyomasztott, lényegesen jobban vagyok. Viszont muszáj helyrehoznom Daenerysszel, mert nem akarom, hogy így legyen vége. Azt sem akarom, hogy egyáltalán vége legyen. Az én új olvasatomban ez csak egy szünet volt, nem szakítás. De ehhez előbb rendbe kell hoznom és nem telefonon, ezt személyesen kell intéznem és őszintén kimondanom mindent, amit éreztem az utóbbi időben, még ha nehéz is lesz sebezhetőnek tűnnöm előtte.