Végre ketten

209 24 2
                                    

Olyan hajnali egy óra tájékán tekinthettem rá a telefonom kijelzőjére, minek alig érezhető rezgése keltette fel a figyelmemet a zsebemben. Csupán a snapchat-en érkezett egy újabb adag homályos partifotó az éppen a ház egy másik szobájában tartózkodó ismerősömtől. Kissé dezorientáltan figyeltem néhány másodperc erejéig a pár szó terjedelmű értesítést, mielőtt a képernyő automatikusan elsötétedett volna, az elmémet pedig a már órák óta ugyanolyannak ható zene melletti konstans hangoskodás adta zaj egészen betöltötte. Pár pillanat semmibe meredés után tudtam csak visszatérni a beszélgetésbe, amiben jó pár másik évfolyamtársunkkal részt vettem. Még az alkohol mámorában is pár percenként oldalra néztem, ahol Jimin beszélgetett a haverjával.

Megközelítőleg három hét telt el azóta, hogy a szülei hazajöttek, és ebben az időszakban nem sok alkalmunk akadt, amikor kettesben maradhattunk volna. Bár a vitánk után egyszer sem hozta szóba, és a téma mindenfajta érintését is messziről elkerülte, egyértelmű volt, hogy az apja keveri úgy a kártyákat, hogy ne láthassuk egymást. Én, bár nagy önuralom árán ugyan, egyáltalán nem erőltettem a dolgot, ez az alkalom viszont más volt. Gyakorlatilag hetek óta nem voltunk együtt sehol, én pedig már tűkön ülve vártam, hogy végre együtt tölthessünk egy egész éjszakát. Egyáltalán nem csoda, hogy folyamatosan elkalandoztak a gondolataim, a szemeimet pedig a tökéletes testén legeltettem minden mozdulata után. Akkorra az összes sérülése és lilulása teljesen meggyógyult, és gyönyörűbb volt, mint valaha. Igazság szerint már órák óta megérkeztünk a házibuliba, de ez az osztálytársam születésnapja volt, így addig a pontig az ő felköszöntése volt a prioritás.

Jimin nem igazán volt a jelenlévők közül közelebbi viszonyban senkivel, néhányan még mindig megbámulták, engem pedig jó érzéssel töltött el, hogy „velem érkezett". Amint még egy srác társult kettőjükhöz, kimentettem magamat a beszélgetésből, melyre addig sem kifejezetten tudtam odafigyelni, hogy átölelhessem őt hátulról. Rövid időn belül egy csendesebb részre keveredtünk, ahol hosszasan nagyjából csak édes semmiségeket suttogtunk egymásnak ölelkezés közben, és rengeteg csókot váltottunk.

Egy óra múlva még mindig egészen egymás közelségébe burkolózva próbáltuk kitalálni, hogyan is töltsük a félévfordulónkat, ami hamarosan esedékessé vált. Akkor, arra a nagyjából másfélszer hatvan percre minden émelyítően tökéletesnek tűnt, míg átölelhettem a derekát, ő pedig apró puszikkal hintette be az arcomat. Épp az enyémmel összekulcsolt kezére szándékoztam csókolni, ezzel még inkább engedve Jiminnek, hogy egyeduralkodóként irányítsa az elmémet, mikor egy női sikoly és összetörő üveg hangja megállított a mozdulatban. Mind a ketten a forrás irányába kaptuk a fejünket, ahol a nem épp ideális fényviszonyok ellenére is sikerült kivennem Eunji alakját, amint az arcára szorítja a kezét. Egyes lányok megrökönyödve meredtek a padlón szilánkokra tört italos üvegre, mások pedig Jihora bámultak. Azonnal nem vált számomra egyértelművé, mi is történhetett, de a továbbra is változatlanul dübörgő zenén keresztül is átszelte a szobát az Eunjiból kitörő elkeseredett zokogás, így bárminemű mérlegelés nélkül vágtam át a mozdulatlanul állókon, hogy magamhoz öleljem az addigra zabolázatlanul síró legközelebbi barátomat. Minden funkcionálni képes idegszálammal szerettem volna megnyugtatni őt, a mellkasomhoz szorítottam a fejét, de így sem kerülte el a figyelmemet Jimin tőlem egy-két méterre álló alakja, és az a számomra addig ismeretlen, jéghideg, szigorú tekintet, amivel Jihot illette.

Fáradt sóhaj hagyta el a számat, miközben becsuktam a fürdőszoba ajtaját, magára hagyva Eunjit egy pár perc erejéig, hogy összeszedhesse magát. Csupán néhány lépésre onnan Jimin fordult felém várakozóan, én pedig egy újabb sóhajt engedtem ki, miközben szorosan megöleltem. Addigra nagyon késő volt, több mint egy órán keresztül lehettem Eunjival, mire a könnyei alábbhagytak valamelyest, így jó érzéssel töltöttek el Jimin megnyugvást adó karjai, amikkel lágyan simogatott közben.

-      Jobban van? – kérdezte szinte azonnal, a hangjából pedig valódi együttérzést vettem ki.

-      Hát, sikerült megnyugodnia egy picit. Jiho elhúzott már? – tudtam, hogy esély sincs arra, hogy Eunji kijöjjön a fürdőből, míg előfordulhat, hogy összefutnak.

-      El. Nem sokan látták szívesen ezek után. – Jimin arca ezen a ponton ismét szigorúvá vált és összeráncolta a szemöldökét.

-      Te mióta ismered Jihot? – úgy éreztem, ő tudhat olyasmit róla, amit én nem, mivel próbáltam az értetlenségemet tényekkel helyettesíteni. Fogalmam sem volt arról, hogy bármennyire is agresszív volna eddig a pillanatig.

-      Hetedik óta.

-      És volt valaha, hogy verekedett?

-      Persze. Sok fiú verekedett már akkor is, de az, hogy lányokat üssön meg... - látszódott Jiminen a teljes undor és megvetés. – Ez már egy egészen más kategória. – itt még a fejét is megcsóválta.

-      Persze, hogy az. Csak egyszerűen nem értem. Engem nagyon meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy valaha is idáig fajulnak a veszekedéseik. – kíváncsi voltam, Jimin mit gondol erről, mert sosem foglalt igazán állást, mikor a legjobb barátom aktuális konfliktusáról meséltem neki, holott mint számomra kiderült, egyáltalán nem szívleli Jihot. Szeretett minden ilyesmiből kimaradni.

-      Pedig borítékolható volt, hogy hasonló történik. Nem normális ennyit veszekedni, Hoseok. – ez volt a pillanat, mikor Eunji kisírt szemekkel kilépett a fürdőszobából, az arca pedig még mindig vöröses árnyalatban pompázott. Ezt a hajával próbálta takargatni elég kevés sikerrel.

-      Köszi, hogy megvártatok. – szegénynek az egyébként vidám és csiripelő hangja olyan rekedt és megviselt volt.

-      Eunji, Eunji, jól vagy? Mi történt? – három károgó évfolyamtársnőnk sereglett a teljesen megviselt lány köré, aki szinte alig állt a lábán. Csupán egy lagymatag biccentéssel tudta le a válaszadást, közben pedig zavarában a haját igyekezett az arcára simítani.

-      Azért ez a Jiho egy hatalmas faszkalap! Hogy mert megütni? Remélem, szóba sem állsz vele ezek után. – teljesen egyértelmű volt számomra, hogy Eunji egyáltalán nem akarja ezt megvitatni velük, és az arcán újabb adag sírásra utaló nyomot véltem felfedezni. A lányok azonban kicsit sem tágítottak, és további szitokszavakat mértek lassan az egész férfi nemre, amikor hallottam, hogy Jimin élesen beszív egy tüdőtérfogatnyi levegőt.

-      Na jó, ennyi szerintem elég lesz ebből. – viszonylag hangosan vágott bele a csiripelésükbe, ami ezzel azonnal abbamaradt. A három madárka megrettent arckifejezéssel meredt Jiminre, és valószínűleg nem tudatosan, de egy-két lépést hátráltak. – Gyere Eunji, hazakísérünk. – az említett egy másodpercig sem hezitálva bólintott, és közelebb lépett Jiminhez, aki szigorú pillantással illette az előtte állókat, míg az ajtóhoz nem indult.

Az ég már világosodásnak indult, mire odáig jutottunk, hogy befeküdjünk az ágyba. Jelentős erőfeszítésekbe telt, mire Eunjit rávettem a házuk előtt állva, hogy feküdjön le aludni és higgadjon le, mielőtt Jihoval beszélne. A fejem zsongott ettől az egész históriától, és már szinte minden gondolatom csak ebből állt, mikorra sikerült realizálnom, hogy Jiminnel egyáltalán nem foglalkoztam órákon keresztül. Felderengett előttem a kép, ahogy tőlünk néhány méterre „téblábol", miközben a legjobb barátomnak érvelek, ahogy a fürdőszoba előtt áll, miközben én odabent voltam. Hidegzuhanyként ért a felismerés, és azonnal az addigi háton fekvő pozíciómat őt hátulról ölelőre cseréltem, és a nyakába csókoltam.

-      Sajnálom. – bár ez az egy szó abszolút értelemben halkan szakadt ki belőlem, abban a kimerültséggel telt közegben rettentően hangosnak hatott. Ezután hosszú másodpercek teltek el teljes csöndben, hasonlóan a hazafelé vezető úthoz. – Sajnálom, egyáltalán nem így terveztem az estét.

-      Semmi baj, Hoseok. Eunjinak nagy szüksége volt rád. – nagyon álmos volt a hangja, és a vontatott lélegzetvételei is kimerültségről árulkodtak.

Ezután bármilyen további válasz helyett mély gondolkodásba zuhantam, és engedtem az agyamnak, hogy megélje az elmúlt órák utórengéseit. Mire ismét magamhoz tértem, Jimin már mély álomba merült a karjaim közt, én pedig valamelyest mérsékelt bűntudattal szorítottam magamhoz, hogy idővel követhessem a példáját.

Vetkőzzetek!Where stories live. Discover now