04.21.

1K 113 22
                                    

Úgy este 10-ig maradtunk a városban kettesben, sokat beszélgettünk, de főleg hülyéskedtünk, hiszen akkor kezdtünk mindketten igazán feloldódni, elmentünk együtt enni, ahol minden idősebb ember megbámult minket, akárhányszor megcsókoltuk egymást, amire azt hittem, Jimint zavarni fogja, de nagyot tévedtem. Rájuk sem bagózott, teljesen leszarta, hogy az emberek összesúgtak a hátunk mögött, mondjuk már biztos megszokta az évek alatt.

A kezdeti idegességem hamar vidámságba fordult, ahogy bátrabban kezdtem témákat feldobálni, felőle kérdezni, majd belőle is hamar kibukott a kíváncsiság. A legidiótább dolgokról kezdtünk beszélgetni, hiába, hogy még csak éppen elkezdtünk ismerkedni, ahogy teltek az órák, boldoggá tett, hogy némelyik feltett kérdésemre, néhány tippem bebizonyosodott, kezdtünk kicsit ráhangolódni egymásra. Szándékosan egyáltalán nem hoztam szóba semmilyen alvilági üzletét, hogy én mit hallottam másoktól, magamban pedig el is határoztam, nem fogom kérdezgetni, mert semmi közöm hozzá, esetleg gyanússá válhatok vele, hiszen rajta is érződött, hogy éber. Érződött rajta, nem fog mindent az orromra kötni, inkább arról beszélt, miket szeret, mintsem arról, miket szokott csinálni.

Vidáman, végig kissé hangosan beszélgettünk, míg elkísértem egy darabon, majd egy kapualjban megállva kezdtünk hosszasan búcsúzkodni. Megadta nekem a számát, ezután pedig megbeszéltük, hogy másnap még iskola előtt találkozunk, egy újabb csók után pedig mindketten hazaindultunk. Eunji hangja a fülembe hasított, ahogy a telefonba visított a hír hallatán, hogy Jiminnel mától egy pár vagyunk, április 21-től.

Reggel vidáman ébredtem és készülődtem, mikorra már anya is hazaért, aki még nálam is izgatottabban toppant elém a konyhaajtóban, várva a fejleményeket. Mikor elmondtam neki, hogy, s mint történtek a dolgok, ő mosolyogva adott puszit az arcomra, hihetetlenül örült nekünk, láttam az arcán a megkönnyebbültséget a sokhavi feszültség után. Azonnal kérdezgetni kezdett, így én kicsit szabadjára engedtem az imádatomat Jimin irányába, amit – ahogy észrevettem – boldogan hallgatott. Ezután már gyorsan összekaptam magam, valamelyest késésben voltam, így kapkodva léptem ki az ajtón.

Kissé idegesen toporogtam ugyanannál a kőfalnál, ahol előző nap még feszültebben várakoztam. Az ujjaimmal túrogattam a hajamat, igazgattam a frufrumat, valahogy ismét izgultam, amit csak tetézett, hogy ő megint késett kicsit.

Ahogy megláttam őt lefelé jönni a szemben lévő keskeny utcán, elmosolyodtam, úgy vezettem végig a tekintetem az egész alakján. Hosszú, izmos lábaira most is szűk, sötét nadrág feszült, kivételesen az iskola fehér ingjét viselte, aminek a betűrése a figyelmet a keskeny csípőjére vezette, a ruhadarab gombozása pedig egyenesen a mellkasa felső, szabadon hagyott részére. Természetesen a fekete bőrdzseki most is rajta virított, a sok gyűrűjével és piercingjével együtt.

Mindig is izgatták a fantáziám az ajkában ékeskedő ékszerek, kíváncsi voltam, milyen lehet az azokkal megfűszerezett ajkakat csókolni, azok által csókolva lenni, arra azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy a nyelvében is van egy. A már amúgy is mesteri csókjában való élvezkedésem közben, mikor először váltottunk nyelves csókot, megállt bennem az ütő egy pillanatra, mégis valami egészen különleges borzongás futott végig a gerincemen, ahogy a kis ékszer végigsiklott a nyelvemen, újra érezni akartam.

Ahogy átment az úton, felém fordította a fejét, arcára kisfiús mosoly ült ki, miközben megindult felém. Ismét jókedvű volt, kedves és amint odaért, puszit adott a számra, majd összekulcsolta az ujjainkat, úgy indultunk el az iskola felé. Kb. nyugdíjas tempóban sétálhattunk, szinte ittam a szavait, folyamatosan mosolyogtam mellette, útközben néha megcsókoltam őt. Az iskola közelébe érve végigfutott az agyamon a gondolat, hogyha meglátnak minket együtt, az ő imidzsének annyi, aggódtam, hogy degradálnák őt, nem adnák meg neki a tiszteletet többé, esetleg a barátai is ferde szemmel néznének rá. Nem akartam, hogy bármilyen módon is megbánja azt, hogy összejött velem, történt bármi, nem éreztem magam elégnek hozzá, és tudtam, irtózatos küzdelem lesz majd őt megtartanom, fenntartani az érdeklődését. Ezért kicsúsztattam az ujjaimat az övéi közül, aminek nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, amikor azonban az iskolakapuhoz érve távolságot erőltettem kettőnk közé, már értetlenül tekintett rám. Én csak zavartan elmosolyodtam erre, mire ő értetlen fejjel ismét megfogta a kezemet.

Vetkőzzetek!Where stories live. Discover now