Kilégzés

1.2K 133 22
                                    

Nem tudom, mennyi ideig állhattunk a tömeg közepén csókolózva, de másnap kurva erős fejfájással ébredtem egy teljesen másik szobában, mint a legutolsó emlékfoszlányom helyszíne.

Ahogy próbáltam belegondolni, mi is történt tegnap, eszembe jutott az a szinte földöntúli érzés, ami az egész bensőmet átjárta ismét. Azt hiszem, a földön feküdtem, ahogy pedig felemeltem a fejem, hogy megtaláljam a hihetetlen boldogságom okozóját, a fejfájásom csak még rosszabb lett, de mihelyst a kinyújtott karom alatt megláttam keresztben feküdni őt, már nem érdekelt a fejfájásom.

Csak egy nagy mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy a szemét dörzsölgeti, ahogy édesen szuszog és még mindig a padlón fekve, a füstszagú haját túrogatja. Ezután lassan felült, gondolom ő is hasonló fejfájással, mint jómagam, amitől egy cifrát káromkodott, majd lassan ő is körbepillantgat.

- Szia... - motyogta nekem eléggé elcsigázottan, fáradt hangon, miközben felém fordult és törökülésre váltott.

- Szia. – mosolyogtam rá szélesen, miután végre sikerült felülnöm. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék neki, mivel hirtelen megijedtem, hogy ő nem gondolta komolyan, csak azért ment bele, mert részeg volt, ez az egész pedig teljesen hiábavaló volt, hogy továbbra sem érdeklem őt. Egy pillanat alatt leizzadtam, feszengni kezdtem, pánikba estem. Tanácstalan voltam, hogy fel kellene-e hoznom, esetleg ráhagynom, hogy ő, hogy gondolja, megvárjam-e, hogy ő lép-e. Fogalmam sem volt.

- Csak én emlékszem úgy, hogy az a csók valami eszméletlen, kurva jó volt, vagy csak túl másnapos vagyok? – erre felkaptam az eddig lehorgasztott fejemet, meglepetten pillogtam a szemeibe. Egyáltalán nem erre számítottam. Biztos voltam benne, hogy nem fogja szóba hozni, sőt az is benne volt, hogy emlékezni sem fog rá. Nagyon megnyugodtam, az arcomra ismét mosoly költözött, úgy vizslattam az édes ráncocskákat a szeménél a mosolya miatt.

- Bennem is valami hasonló maradt meg. – egyszerűsítettem le a bennem kavargó milliónyi emóciót.

- Ennek őszintén örülök, de komolyan. – ekkor nem gondolkodtam, csak hirtelen jött ötlettől vezérelve előre hajoltam, a kezemet az arcára simítottam és határozottan megcsókoltam. Érezhetően nem számított rá, de rögtön viszonozta, én pedig majd' kicsattantam a boldogságtól. Először kicsit bizonytalanul ugyan, ami számomra meglepő volt, nem gondoltam, hogy egy olyan valaki, akinek ilyen híre van, mint neki, valaha is bizonytalan lehet ezen a téren, de biztosan más volt neki nem lánnyal csókolózni. Mikor abbamaradt a gyengédnek nevezhető csókunk, azt hiszem, mindketten kissé zavarban voltunk. Láttam rajta a zavartságot, láthatóan kikerült a komfortzónájából kicsit, de reméltem, hogy nem jelent problémát neki ez, mivel nem akartam tovább várni, nem akartam, hogy valaki megzavarjon minket, mielőtt megkérdezhetném tőle.

- Jimin, mit szólnál, ha elmennénk valamerre kettesben? – csak döbbenten pislogott néhány másodperc erejéig, míg egy halovány mosoly húzódott az ébredés után megduzzadt ajkaira, mivel egy időben bólintott egy aprót, de határozottat. Majdnem elájultam. Már azon voltam lassanként, hogy megcsípem magam, nehogy csak álom legyen. Ehelyett azonban óvatosan az ujjai után nyúltam, amit eléggé zavartan fogadott, egy másodpercre vacillált, mit tegyen. Végül azonban belement, de inkább csak lazán fűztem össze az ujjainkat, nagyon nem akartam, hogy kényelmetlen legyen neki ez a szituáció.

Ezután kicsit beszélgettünk, majd Suga benyitott egy felmosórongyra, mint emberre inkább hasonlító Jungkookkal a nyomában, majd Namjoon és Jin is felbukkantak valamikor. Jungkook csukott szemmel közlekedett, Jinék pedig legnagyobb meglepetésemre terelgették őt egy kicsit, nem hagyták, hogy csak úgy szenvedjen a másnaposságtól, így ő és Namjoon leginkább vele voltak elfoglalva, V elméletben pedig lelépett valami csajjal 3 körül, azóta pedig nem hallottak felőle. Suga magához képest kedvesen marasztalt engem is, hogy nyugodtan szedjem össze magamat náluk, amit egyáltalán nem tudtam hova tenni.

Vetkőzzetek!Where stories live. Discover now