Vetkőzzetek!

Uralkodócsalád

- Én odamegyek hozzá. – indultam meg, Eunji pedig próbált visszatartani, de meg sem hallottam, mintha nem is gondolkodtam volna, csak mentem egészen a padig, ahol viszont megtorpantam, az ott lévők pedig abbahagyták a röhögést, és rám emelték szánakozó tekintetüket. – Sziasztok! – Jungkook megismert, láttam az arcán, mivel arra kiült az enyhe félelem.

- Akarsz valamit? – intézte hozzám eléggé lesajnáló hangon a közülük talán legmagasabb.

- Jung Hoseok vagyok. – biccentettem.

- Te csak bemutatkozni tudsz? – dobta a földre a cigarettájának már csak a szűrőjét Jimin. Éreztem, hogy a pír ismét elönti az arcom.

- Nem, én igazából Jungkookhoz jöttem. – mindenki az említettre emelte a tekintetét.

- Szia, J-Hope. – Jimin csak a szeme sarkából figyelte, mi is történik, éreztem a tekintetét minden porcikámon, miközben ő egy újabb szál cigarettát tett dús ajkai közé, ám mielőtt még meggyújthatta volna, egy extra rövid szoknyás lány szökkent mellém, pont Jimin elé.

- Oppa, ráérsz ma? – ő csak végignézett rajta, gondolom felmérte, megfelelőnek találja-e.

- Nem.

- És esetleg holnap?

- Be vagyok táblázva, szóval nem.

- Hát... Akkor megadom a számom, és ha lenne kedved találkozni velem, hívj nyugodtan bármikor. – a padon ülő csak unottan bólintott, mire a lány előhúzott egy rózsaszín cetlit a melltartójából, átnyújtotta Jiminnek, aztán elszaladt a másik irányba.

- Kell valakinek? – emelte a feje felé a cetlit, a mutató- és a középső ujjai között tartva azt.

- Nem, köszi. – jött az egyhangú válasz a többi fiútól.

- És neked... - nézett rám. – Hoseok? Jól emlékszem? – tágra nyíltak a szemeim, de a többieknek is. Tudja a nevemet.

- Igen, így hívnak, de inkább én is passzolom, köszi azért. – feleltem mosolyogva.

- Akkor itt van valakinél a bödön? – kérdezte a még mindig meggyújtatlan cigijével a szájában.

- Fent maradt, nem gondoltam, hogy most is kelleni fog. – Jimin csak vállat rántott, elővette a gyújtóját, meggyújtotta a rózsaszín cetlit, majd azzal gyújtott tüzet a cigarettája végére, ezután pedig a betonra hajította a papírkát. Csak figyeltem, ahogy elég a földön, látszott Jiminen, hogy mindegy neki egy csaj ide vagy oda.

- Na, akkor hogy lesz ma, Taehyung? – fordult a narancsos hajú sráchoz, akit ma reggel elsőnek pillantottam meg, de az csak rám nézett. – Ja... Te akarsz valamit? – mondta nekem.

- Hát... - kezdtem bizonytalanul.

- Nos? Esetleg szeretnél leülni? – csúszott arrébb a falapon nem enyhén cinikus hangon.

- N-nem. – léptem hátrébb egy lépést.

- Akkor felteszem, tudtok később is csevegni Jungkookkal, nekünk pedig fontos lenne megbeszélnünk valamit.

- Oh... - szaladt ki ennyi a számon.

- Kotorj már innen! – dörrent rám az egyik, akinek nem tudtam a nevét.

- Oké, sziasztok, bocs, hogy zavartam. – indultam vissza Eunji felé, aki még mindig a kapuban állt, várva, hogy visszaérjek.

- Jó házikutya lenne a gyerek. – hallottam meg a hátam mögül ugyanannak a szürkészöld hajú, magas srácnak a hangját, aki az előbb is rám dörrent. Megmerevedtem, és már fordultam volna vissza, hogy elküldjem az illetőt a halál faszára, amikor Jimin hangja felcsendült.