"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT

✪ 32. [ Vissza hozzád ] ✪

Szélsebesen száguldottam az utakon, egy pillanatig sem fékeztem, amíg le nem állítottam a motort a lakásom előtt.
Remegtek a kezeim, alig találtam bele a kulcslyukba. Hangos kattanása megdobogtatta a szívemet.
A levegőt visszafojtva nyitottam be a házba, minden ugyanúgy állt, ahogy a legutóbb hagytam. A kulcsom csörömpölése visszhangzott az üres falak között.
Lábaim alatt minden lépésemnél nyikorgott a padló egészen addig, míg át nem értem a konyháig. A szürkületben alig láttam valamit, csak fekete foltokat és alakzatokat.
Egyetlen lépést tettem, amivel átléptem a küszöböt, a konyha egészét rózsa illat lengte be.
Sosem volt élő virágom.
A virágok alakja kirajzolódni látszott az asztalon minél tovább koncentráltam rájuk.

Egy kéz csúszott a bal csuklómra, reflexszerűen rántottam el a kezem és szegeztem fegyvert a váratlan vendégemre, aki egyetlen lépést sem hátrált, meg sem rezzent a pisztoly láttán.

Ismerős alakja enyhített a bennem keletkezett feszültségen. Hátráltam néhány lépést, hogy elérjem a villany kapcsolóját, amint a fények kigyúltak a pisztoly hangos dübbenéssel zuhant a földre.

A baseball sapka alatt ugyanaz az ismerős szempár nézett velem farkasszemet, ami évekkel ezelőtt ejtett fogságba.

- Te..te tényleg? James?- habogtam hitetlenkedve.

-Szia Kicsi!- mély hangja kellemesebb volt a füleimnek, mint bármi más ezen a földön.

Bizonytalan léptekkel indultam el felé. Levette magáról a sapkát, végre ismét láthattam az arcát, amit több, mint öt éve nem volt esélyem.
Ez elegendő löketet adott ahhoz, hogy sietve tegyem meg hozzá azt a pár lépést ami még elválasztott bennünket.

Őszinte boldogsággal borultam a nyakába, erős karja azonnal a derekam köré fonódott.
Úgy szorítottam, mintha nem lenne holnap, attól féltem, ha elengedem újra eltűnik a szemeim előtt.

Féktelen zokogás tört elő belőlem, pillanatok alatt áztattam át a felsője nyakrészét.
Minél tovább sírtam, ő annál szorosabban tartott közel magához.
Féltem felnézni rá, szörnyen féltem.
Attól tartottam csak álmodom az egészet és az lenne az a pillanat, amikor felébredek.

- Mary- gyengéd simítása a hátamon egy kellemes borzongást váltott ki belőlem- Nézz rám kérlek- válaszul megráztam a fejem és mégjobban a nyakához bújtam- Kérlek Mary, látni akarom az arcod.

Szavai parancsként hatottak rám. Engedtem a szorításból és hagytam, hogy irányítson.
Emberi keze a derekamról az arcomig kúszott.

A pillantásunk összefonódott. Percekig figyeltük a másikat, még pislogni is elfelejtettünk.

Hamar realizálódott bennem, hogy nem álmodom, nem fog eltűnni előlem, ez a valóság.
Ez a valóság! Itt van!

Lábujjhegyre emelkedve gondolkodás nélkül helyeztem ajkaimat az övéire. Az egész teste megfeszült egy pillanatra a váratlan cselekedettől.
Gond nélkül emelt fel és ültetett a konyhaasztal lapjára közvetlen a rózsák mellé.

- Nem álmodom, te itt vagy!- levegőért kapkodtam az intenzív csókot követően.

- Hála neked és a többieknek.

- Hiányoztál James, borzasztóan hiányoztál nekem. Szavak nincsenek rá mennyire- homlokom lassan ért az övéhez, ismerős illatát magamba szívva nyugtattam le tomboló viharként dobogó szívemet.

- Elképzelni sem tudom mit élhettél át az elmúlt években, nekem csak egy pillanatnak tűnt, míg eltűntem és visszatértem, de nektek ezt soha senki nem adja vissza- szorítása a combomon egyre erősebb lett minél tovább beszélt.