✪ 13. [ Vágyódás /16+/ ] ✪

2.1K 77 14
                                    

16!+

James szavai magában ragadtak hirtelen kicsúszott vallomásomat követően. Lehunytam a szemeim, majd egy gondterhelt sóhaj hagyta el a szám és felálltam a kanapéról.

- Ne haragudj, hogy ilyen hirtelen a nyakadba zúdítottam mindezt..- motyogtam alig érthetően.

James megragadta a csuklóm és visszahúzott a kanapéra, majd meg sem állt míg az ölebén nem tudhatott. Homlokát az enyémhez döntve kereste a megfelelő szavakat. Szemei lassú tempóban vizslatták az arcom minden egyes szegletét, milliónyi érzelem kavargott bennem, képtelen lett volna bárki is megállapítani mit érzek akkor, abban a pillanatban. Az arcomba lógó kósza hajtincseimet a fülem mögé tűrte és végig simított a bőrömön.

- Nem tudod, hogy mire vállalkozol. Nem én vagyok a megfelelő hozzád! Nem érdemlek meg egy ilyen lányt, mint te. Ne nehezítsd meg a dolgom kérlek.- suttogta súlyos szavait az ajkaimra.

- Talán igazad van, tényleg nem tudom mire vállalkozom, hiszen alig ismerlek, de egy valamit had döntsek el én James. Mégpedig azt, hogy ki való hozzám és ki nem. Ha nem viszonzod az érzelmeim, azt is megértem, elsiettem a dolgokat, ne haragudj.. Általában megfontolt vagyok, erős az akaratom és a jellemem is, hisz kiképzett katona és kém vagyok. Majd itt jössz a képbe te!- csúsztattam egyik tenyerem a mellkasára- Felborítasz bennem mindent, majd az az oldalam teljesen megszűnik létezni, helyette előtérbe kerül egy olyan részem, amit a huszonöt évem alatt senki sem volt képes még előcsalni belőlem. Erre jössz te és mintha egy atombombát dobtak volna le a mellkasomra. Mindezek után, a gondolatát sem akarom meghallani annak, hogy nem vagy hozzám való, mert esküszöm kiugrok az ablakon!

A férfiba ismét beleregadtak a szavak. Teljesen elhült elszánt és határozott monológom hallatán. Lassan előre dűlt, egy lágy csókot lehelt a nyakam egy érzékeny pontjára, majd magához nyomva szorosan átölelt.

- Képtelen vagyok elfogadtatni magammal, hogy amit irántad érzek az a valóság. Félelmet érzek legbelül, amint az irántad táplált érzelmekre gondolok. Félek, hogy egy szempillantás alatt döntöm romokba az érzéseid. Mindent meg akarok neked adni Rosemary, mert ha van ember aki a világ összes boldogságát megérdemli, akkor az te vagy! Előtted az egész életed, miért egy százéves emberbe szerettél bele, akinek talán sosem lesz normális élete..Neked viszont lehetne..- fújta ki a levegőt szaggatottan.

- Ahogy neked is James. Mondd nem vágysz te is egy nyugodt és normális életre?!

- Már hogy ne vágynék Rosemary!- nézett rám segélykérő pillantással.

- És minderre egyedül vágysz?- tettem fel óvatosan a kérdést.

- Nem..- habozott a válasszal- Veled vágyom rá.- hajolt közelebb.

- James..- lágyult el a tekintetem.

- Szeretlek Mary.- vallotta be az érzéseit.

- Én is szeretlek James.- mosolyogtam rá egy fülig erő mosollyal az arcomon.

Közelebb vont magához, majd megcsókolt. Más volt, mint az azelőttiek. Érzelemdúsabb, kifejezőbb és intenzívebb.
Az ígéreteink pecsétje.
Mindennél jobban vágytam arra, hogy életem végig ottmaradhassak abban a varázslatos pillanatban, James ölebén, egymást csókolva míg a világ meg nem szűnik létezni körülöttünk.
Ajkaink lassan váltak el a másikétól.

- Maradj itt éjszakára.- suttogtam ajkaira.

- Biztos vagy ebben?- hallatszott hangjában némi aggodalom.

"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT  Where stories live. Discover now