"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT

✪ 11. [ Ultron ] ✪

A New Yorki Stark torony tetején landolt a gépünk, ahol Maria Hill már várta a csapat érkezését a részletes beszámolóért.

- Jó újra látni Elizabeth.- üdvözölt egy kedves mosollyal az ügynök.

- Magát is Maria.- viszonoztam a gesztust.

- Nekem fontos megbeszélni valóm van Stark-kal, kérlek vázold fel a Kapitánynak a helyzetet. Úgy tudom te tudsz az ikrekről.- nyomott egy táblagépet a kezembe az ügynök.

- Igen, ott voltam, mint orvossegéd egyszer.- bólintottam.

- Rendben akkor magára bízom.

Követtem a Kapitányt, miközben felvázoltam az ikrekről szerzett korábbi információim.

- Maria rám bízta a tájékoztatást, úgy tűnik Strucker a NATO-nál van, a mutánsok nevei Wanda és Pietro Maximoff, ikrek. Tíz évesen lettek árvák, egy robbanás miatt.- kezdtem bele.

- Mik a képességeik?- kérdezte Rogers.

- Pietronál felgyorsult az anyagcsere és fejlettebb a hőszabályozás. Wanda pedig képes neuraelektromos eléréshez, telekinézisre és tudatbefolyasolásra. Ezt alkalmazta rajtam és Stark-on is odalent a bunkerben.- szálltunk be közben a liftbe.- Még biztosan látni fogjuk őket.- fejeztem be a mondandóm.

A néhány nap múlva megrendezésre kerülő parti napjáig a Stark toronyban maradhattunk.
A nagy ünneplés napján rengeteg ember jelent meg a toronyban, számomra ismeretlenek. A megsimert csapattal hamar megtaláltam a közös hangot, egy igazán élettel teli beszélgető kör alakult ki köztünk. Sam is csatlakozott hozzánk aznap.

- Nocsak, nocsak visszarepült a mi kismadarunk!- mosolyogtam szemtelenül Sam-re.

- Te is hiányoztál.- ölelt át nevetve.

Az önfeledt szórakozás közepette rezgést éreztem a combomon. Elnézést kérve az egyik külső erkélyre sétáltam messze mindenkitől.

- Rosemary? - szólt bele egy ismerős hang, amint felvettem.

- James?- kérdeztem vissza.

-Igen én vagyok az.

- Miért hívtál fel, valami baj van?- kérdeztem ismét.

- Nem, nem dehogy is.- válaszolt halkan.

- Biztonságban vagy?

- Igen..és te?- kérdezett vissza.

- Teljesen.

- Örülök.- köszörülte meg a torkát.

Néhány percnyi néma csönd állt be köztünk, hangos szuszogása hallatszott csak a vonal túlsó végéről.

- Hallani akartam a hangod.- törte meg a csendet.

- Hát mostmár hallhatod.- mosolyodtam el, el halvány pírral az arcomon.

- Megnyugtat.- suttogott ismét.

A szívem kétszer olyan gyorsan vert, a mellkasom jólesően szorított, miközben a hasamban csapdosó "pillangók" eszeveszett csatákat vívtak egymással.

- Valóban?- kuncogtam kislányosan.

- Igen. Mindig így éreztem, ha hallottalak beszélni.