✪ 29. [ Remény ] ✪

814 48 2
                                    

Amikor nekiindultunk annak a hosszú és végeláthatatlan kihívásnak, ami a gyógyulásom köré épült, egyikünk sem gondolt bele abba mennyi nehézség és megannyi megpróbáltatás fogja övezni ezt a kitaposatlan rögös utat.

A kidolgozott szérum egy teljes évig tartotta a hatását, ami egyik napról a másikra veszett oda, az utolsó adag beadása kishíján felért egy halálos ítélettel.

Shuri fél évnyi mesterséges kóma mellett döntött, hogy sikeresen felépülhessek a testemet ért váratlan megpróbáltatásokból. Mindeközben újabb szérum kidolgozásán dolgozott éjt nappalá téve, végig attól aggódva, hogy bármelyik napon odaveszhetek, ha egyetlen hibát is ejt a jövőben.

A felébresztésemet követően speciális rehabilitációt talált ki személyre szabottan. Teljes nyugalomra és csendre, valamint megannyi pihenésre volt szükségem, amit az egykori Fehér Farkas lakhelyén töltöttem.

Az idő múlásával a regenerációs folyamat időszakonként változott az állóképességemhez és a testi erőmhöz mérten.
A testem fejlődésével párhuzamosan erősödött a mentális állapotom, az egyedül eltöltött napok a teljes elszigetelődésben teljesen megváltoztattak. Rengeteg mindent láttam másként, mint azelőtt.
Erősebb lettem.

Öt teljes év telt el a tragikus incindens óta, amire minden ember megemlékezett az elmúlt években.
A megfelezett társadalom apránként állt fel és verődött össze a világ minden pontján, hogy együtt veszéljék át a megrázkódtatásokat.

Az utolsó teljeskörű vizsgálatom erősített meg abban, hogy megannyi idő után visszatérhetek a családom életébe. Shuri rábólintott a távozásomra, amit ugyanolyan fájó szívvel tettem meg, mint az ideérkezésemet.
Megszoktam a wakandaiak életstílusát, teljesen otthonosan mozogtam közöttük, a megmaradt nép egy emberként köszönt el és képesek voltam bármikor szívesen látni, mint egy jó barátot vagy sokkal inkább egy kedves családtagot.
Könnyekkel küszködve borultam Shuri nyakába, úgy éreztem a testvérenet hagyom ott a saját szülőföldjén. A csuklómra kötött díszes szalag emlékeztet mindarra, amit közösen éltem át a fiatal hercegnővel.
Életem végéig adósa maradok annak a lánynak, aki mindent bevetett, hogy megmentsen és kihúzzon a legmélyebb, legsötétebb gödörből.

A korábbi hatalmas bázis teljesen megváltozott, kívülről úgy tűnt, mintha senki sem tartózkodna a falak mögött.
A megmaradt hősök egy része a sötét komplexumban húzta meg magát, mindvégig azon munkálkodva, hogy rendbehozzák az öt éve történteket.

Szükségem volt a megszokott magányra, Nat segítségével már a megérkezésem napján az új lakásomba költözhettem távol a városi nyüzsgéstől és az emberek nagy részétől.
Sokan vártak vissza a bázisra, de megértették a helyzetem és támogatták a döntésem.

A bátyámék évekkel ezelőtt otthagyták a komplexumot, amikor Anna iskolás lett. Minden hónapban kaptam levelet tőlük, amit egy idő után Anna személyesen írt le.
A legelső utam azonnal hozzá vezetett, David helyett vártam rá az iskola kapujában, hogy meglephessem.

Az autómnak támaszkodva várakoztam a rengeteg szülő társaságában. A csengő éles hangja megdobogtatta a szívem, egyre hevesebben vert, miután gyerekek özönlöttek ki az ajtókon.
Szemeim végig az unokahugomat keresték a rengeteg kobak között.
Két vele egykorú lány társaságában lépett ki. Mindhárman a szüleiket keresték, Anna szaporán kapkodta a tekintetét az apja után. Aggódni kezdett, amikor nem találta őt a tömegben. Az arca azonnal megváltozott, amint szemei rajtam állapodtak meg.
Könnyeitől ázva rohant felém, elejtve súlyos táskáját azonnal a nyakamba ugrott és olyan erőteljesen szorított magához, mint aki attól újabb öt évre eltűnök.

"ᴀ ᴛᴇ́ʟ ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴊᴀ ᴋᴜ̈ʟᴅᴇᴛᴇ́s" (ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ.) / ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ / JAVÍTÁS ALATT  Where stories live. Discover now